Az opciós kötvények vásárlóinak lehetőségük van arra, hogy későbbi időpontban, előre rögzített árfolyamon a kibocsátó cég részvényéből adott számút megvásároljanak. (Ilyen volt például a hazai gyakorlatban a Goldsun-kötvények kibocsátása, amikor a 100 forintért kibocsátott kötvények vásárlóinak joguk volt egy év után 1500 forintért egy-egy darab Goldsun-részvényt vásárolni.) Az átváltoztatható és az opciós kötvények kamatozása – az átváltási, opciós többletjogoknak köszönhetően – általában alacsonyabb, mint a normál kötvényeké.
|
|||||
|
Államkötvényeknek a központi költségvetés által kibocsátott, hosszabb távú papírokat nevezzük. Az államkötvények, azaz az egy évnél (365 nap) hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Mára már a költségvetési hiány finanszírozása alapvetően államkötvényekkel történik, ami növeli a finanszírozás biztonságát. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani. Kamatozásuk szerint lehetnek: – fix vagy – változó kamatozásúak. A kamatfizetés gyakorisága szerint lehetnek: – éves vagy – féléves kamatfizetésűek. Kibocsátásuk szerint lehetnek: – zárt vagy – nyilvános kibocsátásúak. A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során. A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat–megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő konkrét kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. A kamat megállapítása más értékpapír hozamához, egy mindenki által nyomon követhető irányadó kamathoz, vagy az inflációt kifejező indexhez kötődve történik. Általában a változó kamatozású papírokat valamilyen irányadó kamathoz szokták kötni (a legismertebb a LIBOR), ennek azonban elengedhetetlen feltétele az, hogy az adott piac, amelyen az adott kamat kialakul, likvid legyen. A LIBOR ilyen szempontból megfelelő, mert nagy mennyiségű pénzt adnak kölcsön ezen kamatok mellett. A magyar piacon – bár létezik a LIBOR-hoz hasonló ún. kamatfixing (BUBOR), de nem Magyarországon a következő, a forgalomban lévő pénzmennyiséget mérő kategóriákat, úgynevezett monetáris aggregátumokat használják: M1: forgalomban lévő készpénz, vállalati és önkormányzati pénzforgalmi számlák egyenlege, lakossági folyószámlák, látra szóló betétek egyenlege, M2: M1, valamint valamennyi lekötött banki forint – és devizabetét (kvázipénzek), M3: M2, valamint a pénzintézeti visszavásárlási megállapodások és a különböző banki értékpapírok, M4: M3, valamint a hazai nem banki gazdasági szereplők állampapír-állománya. A pénzkategóriák azonosításánál figyelembe vett két általános kritérium a következő: csak olyan szereplő kezén lévő likviditás tartozik bele bármely pénzkategóriába, amely szereplő nem része a bankszektornak, illetve a központi költségvetésnek, hiszen a pénz teremtőjének a kezén az általa teremtett eszköz nem funkcionálhat pénzként; általában banki passzívákat sorolnak a különböző pénzkategóriákba, bár látható, ez alól az M4-be tartozó kincstárjegy már kivételt jelent, hiszen az az államháztartás passzívája. Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek még ma is egyre–másra keletkeznek. A jelenség okai közül talán azt lehetne kiemelni, hogy a piac résztvevői – felismerve, hogy a gyorsan és sokszor váratlanul változó világpiaci eseményekhez másképpen kell alkalmazkodni, mint korábban – újfajta eszközöket kezdtek bevezetni. Ezeknek az a funkciója, hogy tulajdonosuk biztosítsa magát a váratlan kamatláb– és árfolyam-ingadozások kockázata ellen. A bizonytalanság, a kockázat növekedése, illetve a kockázat leszorítására való törekvés vezetett az új típusok kialakításához, a már létrejött, de még újdonságnak számító formák arányának növekedéséhez (pl. változó kamatozású hitel–, illetve értékpapírformák, rövidebb lejáratú értékpapírok, opciós és futures piacok stb.). A pénzügyi innovációk keletkezésének közvetett és gyakran igen fontos oka a kormányok költségvetési hiányának növekedése. A deficitfinanszírozás is hozzájárult a kötvénypiac és a pénzpiacok fellendüléséhez, az új formák kialakításához. A pénzügyi innovációkat megkönnyítő egyik legfontosabb tényező a számítástechnika fejlődése, amely újfajta ügyleteket tett lehetővé, hívott életre (pl. cash management, sweep számlák). Az összes ügylet jelentősen gyorsabbá és olcsóbbá vált. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő] azokat). Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai: A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte. A rendszer válsága 1950-es években a nyugat-európai A biztosítás azt jelenti, hogy a biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy megtéríti a biztosítottat érő veszteségeket vagy azok egy hányadát. Ezen kötelezettség vállalásának ára a biztosítási díj, vagyis a biztosítási díj a kockázatvállalás ára. A biztosítási díj kalkulációjakor figyelembe kell venni, hogy a díjnak fedezetet kell nyújtania a vállalt kockázatra, a biztosító költségeire, valamint a biztosítással kapcsolatban felmerült költségekre. Ennek megfelelően a biztosítások díja általában és nagy általánosságban három fő részből tevődik össze: 1. a kockázati díjrész (nettó kockázati díj), 2. a biztonsági pótlék, 3. a vállalkozói díjrész. A kockázati díjrész fedezi a várható károk összegét, vagyis ebből teljesíti a biztosító a vállalt szolgáltatásait. A kockázati díjrész ezért nagyságát tekintve egyenlő a kockázat várható értékével. A biztonsági pótlék arra hivatott, hogy a rossz káralakulású években, tehát amikor a kártérítések tényleges értékének nagysága meghaladja a várható értéket, pótolja a kockázati díjrész hiányát. Mivel hosszú távon a jó és rossz évek hatása kiegyenlítődik, a biztonsági pótlék nagysága egyben általában a biztosító nyereségének a mértékét is mutatja (hacsak a biztosító nem kalkulált bizonyos nyereséget a vállalkozói díjrészbe is). A nettó kockázati díj és a biztonsági pótlék együttes összegét nevezzük bruttó kockázati díjnak. A vállalkozói díjrész |
|||||
|
Ovulációs teszt
-
LH teszt
-
Peteérés teszt
-
Férfi termékenységi teszt
-
Terhességi teszt
-
Női termékenység, meddőség
-
Férfi termékenység, meddőség
Copyright © 2024 Econom.hu - info kukac econom pont hu
Alkoholszonda, alkoholteszt - Műszaki tudományok, Természettudományok, Informatika, Matematika - Hajós Iskola a Tisza-tavon Scatto - Fotó felszerelések |
|||||
Legfrissebb hozzászólások