2010. január 9. Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS)
Bár nem a II. világháború után, hanem 1930-ban, a bázeli megállapodás alapján kezdte működését, mégis fontos intézménye a nemzetközi gazdasági rendszernek. Noha a BIS-t a washingtoni intézmények riválisának tekintették, főleg az Egyesült Államok, hamarosan kiderült, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a Valutaalap, illetve a Világbank nem alkalmas, így a BIS mindvégig rugalmas tevékenységének eredményeként 1950-ben az amerikai vezetés már elvetette a Bank felszámolására vonatkozó korábbi javaslatát. Az európai gazdasági újjáépítés intézménye az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organisation for European Economic Cooperation – OEEC), a majdani OECD elődje lett. A vele együtt létrejött Európai Fizetési Unió un. bankári keze volt a BIS. A Nemzetközi Fizetések Bankja tehát fontos szerepet töltött be a háború utáni nemzetközi pénzügyi életben is. A multilaterális elszámolások megvalósítása volt az az út, amely az európai valuták konvertibilitásának visszaállításához vezetett.
A BIS kiterjedt műveleteket végzett több évtizeden át az aranytartalékokkal. Aranyműveletekkel kapcsolatos, valamint a Valutaalappal összefonódó tevékenysége a hetvenes években erősödött. A nemzetközi pénzügyi rendszer 1976-ban jogilag ugyan kiiktatta az aranyat, ám a Valutaalap tekintélyes aranykészlettel rendelkezett. E készlet egy részét áruba bocsátotta, de az egyébként természetes piaci folyamat ördögi körré torzult. A Valutaalap tagállamai
2010. január 7. A hozamindexek a kötvények értékelésére alakultak ki. Célja nem a múltbeli hozamok alakulásának mérése, hanem a kötvényektől a jövőben, a lejáratig elvárt hozamok számszerűsítése. Általában a kötvényeket a lejárati idő és kockázatuk szerint csoportosítják, és az egyes csoportokon belül megpróbálják az átlagosan elvárt hozamokat megbecsülni.
Magyarországon a DWIX hozamindex ilyen típusú mutató. Célja az egy évnél rövidebb állampapírok hozamának mérése, az 3, 6 és 12 hónapos diszkont-kincstárjegyek aukción kialakult átlaghozamaiból számolva. A modell érdekessége, hogy az előző aukciókon kialakult hozamok értékeit is figyelembe veszi, de a legnagyobb súllyal mindig az aktuális aukción kialakult hozamok rendelkeznek.
2010. január 3. Az aukcióknak számos fajtája alakult ki világszerte. Alaptípusait aszerint különböztetik meg, hogy egyedi dolgokat (műtárgyak, koncesszió) vagy dolgok egy bizonyos mennyiségét (állampapírok, olaj) értékesítik, hogy nyílt módszerrel (kikiáltás) vagy zárt formában (ajánlat borítékban) történik az aukció, illetve hogy milyen árat kell fizetnie a vevőnek (ajánlati ár, vagy második, illetve egységes ár). Noha a nyílt aukciónak, mint például a műtárgy-kereskedelemből ismert emelkedő áras, vagy a holland virágpiacon alkalmazott csökkenő áras aukciós formának megvannak a maga előnyei, technikai okok miatt az állampapírokat általában zárt aukción szokták értékesíteni. Az állampapír-kereskedelem kapcsán jellemző dilemma az ajánlati áras (discriminatory price) és az egyenáras (uniform price) aukció közötti választás. Az ajánlati áras vagy diszkriminatív (vevőnként eltérő árat megkülönböztető) aukción mindenki, akinek elfogadták ajánlatát, az általa megajánlott árat fizeti a vásárolt állampapírért. Az egyen áras aukció ezzel szemben minden vásárló számára ugyanazon ár fizetését írja elő, mégpedig az aukción még elfogadott legalacsonyabb árét.
Az egyen áras aukció gondolata Milton Friedmantól származik, és a “nyertes átka” (“winner’s curse”) problémáját hivatott kiküszöbölni, ami azt jelenti, hogy mindazon ajánlattevők, akik az ajánlati áras aukciót követően kialakult másodpiaci árnál magasabb ajánlatokkal szerezték meg az értékpapírt az aukción, veszteséget szenvednek el. E veszteség elkerülése érdekében az ajánlattevők – különösen a
2010. január 2. Államkötvényeknek a központi költségvetés által kibocsátott, hosszabb távú papírokat nevezzük.
Az államkötvények, azaz az egy évnél (365 nap) hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Mára már a költségvetési hiány finanszírozása alapvetően államkötvényekkel történik, ami növeli a finanszírozás biztonságát. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani.
Kamatozásuk szerint lehetnek: – fix vagy – változó kamatozásúak. A kamatfizetés gyakorisága szerint lehetnek: – éves vagy – féléves kamatfizetésűek. Kibocsátásuk szerint lehetnek: – zárt vagy – nyilvános kibocsátásúak.
A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során.
A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat–megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő konkrét kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. A kamat megállapítása más értékpapír hozamához, egy mindenki által nyomon követhető irányadó kamathoz, vagy az inflációt kifejező indexhez kötődve történik.
Általában a változó kamatozású papírokat valamilyen irányadó kamathoz szokták kötni (a legismertebb a LIBOR), ennek azonban elengedhetetlen feltétele az, hogy az adott piac, amelyen az adott kamat kialakul, likvid legyen. A LIBOR ilyen szempontból megfelelő, mert nagy mennyiségű pénzt adnak kölcsön ezen kamatok mellett. A magyar piacon – bár létezik a LIBOR-hoz hasonló ún. kamatfixing (BUBOR), de nem
|
|
Legfrissebb hozzászólások