2010. november 22. A biztosítókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik az adott biztosító, megkülönböztethetünk direkt biztosítókat és viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók a biztosítási szféra elsődleges biztosítói, ők azok, akik eredetileg elvállalják a különböző dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, tehát ügyfeleik maguk is biztosítók, s a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át tőlük. Természetesen egy cég lehet egyszerre direkt biztosító is és viszontbiztosító is. A legnagyobb direkt biztosítók általában viszontbiztosítással is foglalkoznak, de inkább az a jellemző, hogy a konszern egy különálló – professzionális – tagvállalata keretében szervezik meg a viszontbiztosítási tevékenységet, s ez a tagvállalat csak viszontbiztosítással foglalkozik. A legnagyobb viszontbiztosítók általában professzionális, kizárólag viszontbiztosítással foglalkozó biztosítók. A továbbiakban csak a direkt biztosítók csoportosításával foglalkozunk.
A művelt biztosítási fajták szerinti csoportosítás
A biztosító által művelt biztosítási ágak, illetve fajták szerint a biztosítókat alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk:
1. szakosított biztosító, 2. kompozit biztosító.
A szakosított biztosító csak egy biztosítási ággal (például életbiztosítás), vagy csak egy ágon belül néhány biztosítási ágazattal (például gépjármű-biztosítás, tűzbiztosítás, balesetbiztosítás stb.) foglalkoznak. Az EU törvényei csak szakosított biztosítók működését engedélyezik. Ennek fő oka a tartalékok
2010. november 22. A biztosítási tevékenység biztonságos művelése sokszor a biztosítók együttműködését kívánja meg egy-egy kockázat vállalásában.
Az együttműködés oka a kockázat mérete. Némely különösen nagy értékű objektum (egy toronyház, atomerőmű stb.) biztosítása például elemi kár (tűz, földrengés stb.) ellen túl nagy kockázatot jelenthet egy biztosítónak, hiszen a kis valószínűséggel előforduló kár esetleges bekövetkezése esetén a kárkifizetési kötelezettség csődbe viheti a biztosítót. Ez ellen védekezik a biztosító kockázatporlasztással, vagyis úgy, hogy csak akkora részét tartja meg ennek a bizonyos nagy kockázatnak, amekkorát a kockázatviselő kapacitása lehetővé tesz, azaz amekkora esetleges kárkifizetés még nem veszélyezteti a cég folyamatos működését. A kockázat többi részére más fedezetet keres kockázatporlasztás révén. A kockázatporlasztásnak több módszere van.
Kockázatporlasztás viszontbiztosítással
A viszontbiztosítás esetében az a biztosító, amely eredetileg felvállalta a számára túl nagy kockázatot, a kockázatnak a saját kapacitását meghaladó részét – a díj arányos részével együtt – átadja egy másik biztosítónak, a viszontbiztosítónak. A viszontbiztosító is érezheti természetesen úgy, hogy az átadott kockázat számára túl nagy, s egy másik viszontbiztosítónál ő is viszont-viszontbiztosíthatja a neki átadott kockázat egy részét, és így tovább. Az eredmény az lesz, hogy egy esetleges kárt nem egy, hanem több biztosító fog állni meghatározott arányban. Így, még
2010. november 21. A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetünk személy- és vagyonbiztosítást. A kár jellege szerint léteznek kár- és összegbiztosítások. S végül a tartalékképzés szempontjából elválaszthatjuk az élet- és nem-élet-biztosítási területet.
A különböző felosztások más és más szempontokon alapulnak, tehát elvileg nyugodtan létezhetnek egymás mellett. Sok esetben valóban ez is a helyzet. Sokszor használjuk egy szövegen belül a kárbiztosítás, a nem életbiztosítás és a személybiztosítás fogalmakat. A gyakorlatban azonban egyes felosztásoknak a biztosító belső szervezetére nézve eltérő konzekvenciái vannak, s ezért, mint egymás alternatívái jelenhetnek meg. A szabályozás is meghatározhatja, hogy mi az elsődleges felosztás. Ez a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az uniós szabályozás miatt a biztosításokat elsődlegesen élet- és nem életbiztosításokra osztjuk. De vegyük sorba a dolgokat. Először tisztázzuk néhány fogalom jelentését, és szóljunk néhány szót a kártérítések lehetséges formáiról.
Biztosítási összeg: a biztosító által a biztosítási szerződés alapján teljesítendő kifizetés maximális összege.
Biztosítható érték: a biztosítás tárgyának értéke.
A kár nagysága: a bekövetkezett kár, veszteség tényleges értéke. Kárösszeg: a biztosító által alkalmazott kártérítési rend alapján a konkrét esetben a kár nagysága és a biztosítható érték alapján meghatározott összeg.
Kártérítés összege: a kárösszegből ténylegesen
2010. november 21. A biztosítás a kockázat kezelésének kooperatív stratégiája, ahol a kockázattal való szembeszállás a veszélyközösségekben, illetve azok révén történik. Egy modern biztosító számára nem megfelelő a kárfelosztó rendszer, ezért az üzleti biztosítók a kárfelosztó rendszerrel szemben kizárólag kockázatfelosztó rendszerben működnek (ezt amúgy formálisan még a törvény is előírja számukra). A kockázatfelosztó rendszer talán legfontosabb sajátossága a kárfelosztó rendszerhez képest az előleges (anticipált) jelleg, szemben a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegével.
A kockázatfelosztó rendszerben a veszélyközösség szervezője (a biztosító) előre felméri a várható kárnagyságot (kockázat mértékét), s a veszélyközösség tagjaitól (biztosítottak) előre beszedi a kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat (a veszélyközösség tagsági díját). A biztosító a kockázat felmérése során alapvetően a megelőző időszakokból származó megfigyelésekre támaszkodik, s az adatokból matematikai-statisztikai módszerekkel kalkulálja ki a megfelelő biztosítási díjat. Ez olyan fontos tevékenysége a biztosítónak, hogy a matematikai-statisztikai módszerek alkalmazását sokan magába a biztosítás definíciójába is beleveszik. Így teszünk mi is, s ezzel eljutottunk a biztosítás számunkra már elfogadható definíciójához:
A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető veszélyközösségi tagok jövőbeni, esetleges és felmérhető szükségleteinek a kielégítése céljából.
A matematikai-statisztikai módszerek alkalmazásának alapja a nagy számok törvényének működése. A nagy számok törvénye szerint minél
2010. november 21. A veszélyközösségek által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer, a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben tevékenykedő veszélyközösségek (esetleg biztosítók) működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük.
Nézzük meg egy példán, miről is van szó! Egy falu lakossága összeállt, s temetkezési egyletet alkotott. A probléma, aminek megoldására az egyletet alapították a következő volt. Mikor meghalt valaki a falu lakói közül, a méltó temetés gyakran anyagi gondokat okozott a hozzátartozóknak, mert a temetési költségeket a – többé-kevésbé mindig váratlanul bekövetkező – halál után közvetlenül ki kellett fizetni, s nem volt biztos, hogy a háztartásban mindig akadt a temetéshez szükséges felesleges pénz. Az egyesület segítségével oly módon védték ki ezt a problémát, hogy az egyesület tagjainak temetéséről az egyesület gondoskodott. Konkrétan: ha meghalt valaki, akkor a temetési költségeket felosztották az egyesület tagjai között, s mindenkire kirótták a rá eső részt, s a befolyt pénzből fedezték a költségeket. Az elv az volt, hogy a temetési költségek egy töredékének a kifizetése még váratlan esetben sem okozhat leküzdhetetlen anyagi nehézséget.
A fenti példa alapján is látható a kárfelosztó rendszer egy fontos jellemvonása, amit gyengeségének is nevezhetünk a kockázatfelosztó rendszerhez képest. Ez pedig a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellege, vagyis az,
2010. november 21. A biztosításban a veszélynek kitett ember nem egyedül, hanem egy közösség tagjaként száll szembe a veszéllyel. Ezt a közösséget veszélyközösségnek nevezzük.
Veszélyközösségeket már a történelem során nagyon korán kezdtek szervezni. Egy régi történet szerint már az egyik folyón felhajózó ókori kínai kereskedők is alkalmazták a veszélyközösség szervezésének módszerét. A kereskedők problémája az volt, hogy a folyam mentén rablók tanyáztak, akik rendszeresen fosztogatták a kereskedők bárkáit. Ha valamelyik bárkát elfogták, akkor annak teljes árukészlete veszendőbe ment, s nagy kár érte a tulajdonost. A többi bárka azonban épségben, a tulajdonos vesztesége nélkül érkezett meg rendeltetési helyére. A legrosszabb a dologban nem a veszteség ténye, hanem annak bizonytalan és katasztrófaszerű jellege volt. Nagy valószínűséggel ugyanis nem érte semmilyen kár a kereskedőt, de ha mégis, akkor mindene elveszett. A kereskedők ezért az esetleges teljes tönkremenés kockázatát szívesen kicserélték volna a biztos, de kicsi veszteséggel. Ennek megfelelően cselekedtek: összeálltak csoportokba, s mindegyikük annyi részre osztotta az egész árukészletét, ahányan a csoportban voltak. Minden bárkára minden kereskedő árukészletének csak egy részét tették fel, s így minden bárkán minden kereskedőnek volt áruja. Ha valamelyiket kirabolták, akkor ugyan a teljes bárka odaveszett, de mindegyik kereskedő csak árukészletének kisebbik hányadát veszítette el, tehát nem jutott
2010. január 30. A biztosításügy szempontjából egyes jövőbeni események bekövetkezésének lehetőségét veszélynek nevezzük. Ha az előre nem látható esemény gazdasági hátránnyal, vagyoni veszteséggel jár, akkor kárról beszélünk.
Veszélyforrások lehetnek: Természeti okok (pl. földrengés). Gazdasági okok (pl. árfolyam veszteség). Társadalmi okok (pl. bűncselekmény).
A negatív következményekkel fenyegető események bekövetkezésének esélye a kockázat.
A kockázat két fő típusa:
A kárkockázat a veszélyeztetett akaratától, döntésétől függetlenül létezik, és mindig kedvezőtlen hatású. Pl. árvíz. A spekulatív kockázatot ezzel szemben maga a kockáztató idézi elő, s a kimenetele kedvező és kedvezőtlen egyaránt lehet. Pl. üzleti kockázatok.
A kárkockázatok ellen kétféleképpen lehet védekezni: kármegelőzéssel és tartalékolással. A tartalékolás történhet természetben és pénzformában. A pénzbeni tartalékolás történhet egyénileg és intézményes formában. Az intézményes pénzbeni tartalékolás egyik formája a biztosítás. A biztosítás a kockázatfelosztás módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető (veszélyközösségi) tagok jövőbeni esetleges felmérhető és meghatározott szükségletének kielégítése céljából. A biztosítás tehát pénzalap képzését jelenti, amely a biztosítottak által befizetett biztosítási díjból tevődik össze. A biztosításnál mindenkor pontosan meg kell határozni, hogy mi a biztosítási érték és mi a biztosító által vállalandó szolgáltatás értéke, vagyis a biztosítási összeg. A fejlett biztosítási rendszerrel rendelkező országokban általában a következő módszerek tekinthetők a legelterjedtebbeknek.
Az
2010. január 30. A “minden kockázatra” kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a biztosítási eseményeket, hanem csak a kizárásokat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.
2010. január 30. Olyan biztosításközvetítő, aki a szerződés létrejöttét, fennmaradását a biztosítási védelmet kereső megbízásából segíti. Gyakorlatilag az ügyfél ügynöke. Segítséget nyújt a biztosítási igény megfogalmazásához, és a megfelelő partner (biztosító) kiválasztásához, közreműködhet a díjbeszedésben és a kárrendezésben is. Az alkusz független, nem köthet olyan megállapodást, hogy az ajánlatokat csak egyetlen biztosítóhoz közvetíti. Az alkusz a biztosítótól kap jutalékot.
2010. január 30. Biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.
|
|
Legfrissebb hozzászólások