2011. augusztus 7.
Az egész világ a hétfői piacnyitásra vár. Érezni lehet a feszültséget és a bizonytalanságot a levegőben. A düh még ennél is kézzelfoghatóbb. Ahogyan azt várni lehetett, az adósságplafon megemelése önmagában nem volt képes eloszlatni az aggodalmakat, sőt inkább fokozta a gazdasági bizonytalanságot, és egy sor eseményt indított be, köztük az Egyesült Államok leminősítését az S&P hitelminősítő által.
2010. január 9. Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS)
Bár nem a II. világháború után, hanem 1930-ban, a bázeli megállapodás alapján kezdte működését, mégis fontos intézménye a nemzetközi gazdasági rendszernek. Noha a BIS-t a washingtoni intézmények riválisának tekintették, főleg az Egyesült Államok, hamarosan kiderült, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a Valutaalap, illetve a Világbank nem alkalmas, így a BIS mindvégig rugalmas tevékenységének eredményeként 1950-ben az amerikai vezetés már elvetette a Bank felszámolására vonatkozó korábbi javaslatát. Az európai gazdasági újjáépítés intézménye az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organisation for European Economic Cooperation – OEEC), a majdani OECD elődje lett. A vele együtt létrejött Európai Fizetési Unió un. bankári keze volt a BIS. A Nemzetközi Fizetések Bankja tehát fontos szerepet töltött be a háború utáni nemzetközi pénzügyi életben is. A multilaterális elszámolások megvalósítása volt az az út, amely az európai valuták konvertibilitásának visszaállításához vezetett.
A BIS kiterjedt műveleteket végzett több évtizeden át az aranytartalékokkal. Aranyműveletekkel kapcsolatos, valamint a Valutaalappal összefonódó tevékenysége a hetvenes években erősödött. A nemzetközi pénzügyi rendszer 1976-ban jogilag ugyan kiiktatta az aranyat, ám a Valutaalap tekintélyes aranykészlettel rendelkezett. E készlet egy részét áruba bocsátotta, de az egyébként természetes piaci folyamat ördögi körré torzult. A Valutaalap tagállamai
2010. január 8. Az IMF olyan kormányközi együttműködés céljával alapított pénzügyi intézmény, amelynek alapokmány határozza meg a tevékenységét és a politikáját is. Célkitűzései a következők:
nemzetközi monetáris együttműködés elősegítése, konzultációs fórum lehetőségének kialakítása, nemzetközi kereskedelem bővítése és kiegyensúlyozott növelése, árfolyamstabilitás megteremtése, versenyszerű leértékelések elkerülése, a tagországok részére sokoldalú fizetési rendszer megteremtése a folyó műveletekre és a devizakorlátozások megszüntetése, fizetési mérleg egyensúlyhiányának rendezésére segélynyújtás, pénzügyi erőforrások biztosításával.
Az IMF tehát a nemzetközi monetáris rendszer egészének nehézségeit próbálja megoldani. Az IMF tagjaivá csak azok válhatnak, akik az alábbi három feltételnek megfelelnek:
csak országok lehetnek, és a tagfelvételt a kormányok kérhetik, vállalják az alapszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítését, önálló külgazdasági tevékenységet folytatnak oly módon, hogy ennek feltételrendszerét is önállóan alakítják.
Az IMF szervezete
Az IMF élén a Kormányzótanács áll (tagországok által kinevezett kormányzók és kormányzóhelyettesek), amely évenként egy alkalommal a Közgyűlésen dönt a felmerülő kérdésekben. A Kormányzótanács választja az Alap vezetőjét, a vezérigazgatót, 5 évenként. A vezérigazgató egyben az Ügyvezető Igazgatóság elnöke is. Az Ügyvezető Igazgatóság az Alap rendszeres tevékenységet végző szervezeti egysége, amelynek élén a vezérigazgató áll. Az Ügyvezető Igazgatóság 22 tagú. Az IMF szervezetének jellemzően fontos részét jelentik az ad hoc bizottságok és az állandó bizottságok, amelyeket
2010. január 1. A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:
A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.
A rendszer válsága
1950-es években a nyugat-európai
|
|
Legfrissebb hozzászólások