Az „A” típusú eredménykimutatás

Eredménykimutatás: a vállalkozó tárgyévi mérleg szerint, a vállalkozónál maradó adózott eredményének levezetését – az ellenőrzés megállapításai alapján az előző üzleti évek mérleg szerinti eredményét módosító jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását elkülönítetten – tartalmazza, az eredmény keletkezésére, módosítására ható főbb tényezőket, a MSZE összetevőit, kialakulását mutatja be.

Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye kétféleképpen állapítható meg:

összköltség eljárással („A” típusú), forgalmi költség eljárással („B” típusú).

Összköltség típusú eredménykimutatás: az üzleti évben elszámolt értékesítés nettó árbevételének, az eszközök között állományba vett saját teljesítmények értékének, az egyéb bevételeknek, valamint az üzleti évben elszámolt anyagjellegű ráfordítások, személyi jellegű ráfordítások, értékcsökkenési leírás és egyéb ráfordítások együttes összegének különbözeteként állapítható meg.

Két módja lehet:

A változat. B változat.

Az összköltség típusú eredménykimutatás jellemzői:

Egyikről a másikra való áttéréskor biztosítani kell, hogy a tárgyév adataival az előző üzleti év adatai összehasonlíthatók legyenek. A kiegészítő mellékletben tájékoztatást kell adni, és az áttérést indokolni kell. Az ellenőrzés által megállapított nem jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás megfelelő tárgyévi adatai tartalmazzák. A tételek további tagolása megengedett, amennyiben az egyes tételek további részletezése az eredmény valós értéke kialakulásának megismeréséhez, alátámasztásához ez szükséges. Új tételek is felvehetők, ha azok jogszabály

Bekerülési érték, bekerülési költség tartalma

Bekerülési érték:

az az érték, amekkora összegen a vagyon- és tőkeelemeket a nyilvántartásokba, a könyvekbe bevezetik, két formája ismert: beszerzési érték (beszerzési költség) vásárláskor, előállítási érték (előállítási költség) saját előállításkor.

A nyilvántartásba vett tőke- és vagyonelemek bekerülési értékét különféle hatások érik. Bizonyos körülmények hatására azok értékét korrigálnunk, módosítanunk kell.

Ezek a módosítások, korrekciók a következők:

a befektetett eszközök többségénél terv szerinti értékcsökkenési leírást és adott esetben terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni, illetve azt visszaírni, az eszközök többségénél értékvesztést kell elszámolni, illetve azt visszaírni, a külföldi pénzértékre szóló követeléseknél, kötelezettségeknél, valuta- és devizakészleteknél árfolyam-különbözetet kell elszámolni, egyéb korrekciók (pl. többletkötelezettségek elszámolása).

Ezekkel a korrekciókkal módosított bekerülési értéket nevezzük könyv szerinti értéknek.

Könyv szerinti érték (mérlegérték):

bekerülési érték – korrekciós tételek (értékcsökkenés, értékvesztés, árfolyam-különbözet, stb.)

Beszerzési költség:

ráfordítások, amelyek az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig felmerülnek és az eszközhöz egyedileg hozzá kapcsolhatóak, Tartalma: számla szerinti áfa nélküli vételár + szállítási, rakodási költségek + alapozási, szerelési, üzembe helyezési költségek + a beszerzéssel kapcsolatos közvetítői költségek, bizományi díjak + a vámköltségek (vám, vámpótlék, vámkezelési díj) + a beszerzéshez kapcsolódó adók (fogyasztási adó, jövedéki adók) + az üzleti partnernek

Értékcsökkenés számvitele

Az értékcsökkenések helye a számlakeret-tükörben:

11. Immateriális javak 118. Immateriális javak terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 119. Immateriális javak terv szerinti értékcsökkenése 12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése 13. Műszaki berendezések, gépek, járművek 138. Műszaki berendezések, gépek, járművek terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 14. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 148. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 149. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek terv szerinti értékcsökkenése 139. Műszaki berendezések, gépek, járművek terv szerinti értékcsökkenése 15. Tenyészállatok 158. Tenyészállatok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 159. Tenyészállatok terv szerinti értékcsökkenése 16. Beruházások, felújítások 168. Beruházások terven felüli értékcsökkenése 57. Értékcsökkenési leírás 571. Terv szerinti értékcsökkenési leírás 572. Használatba vételkor egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírás 86. Egyéb ráfordítások 866. Értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés 96. Egyéb bevételek 966. Visszaírt értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés

Értékcsökkenés: az immateriális javak és a tárgyi eszközök fizikai kopásának, erkölcsi avulásának pénzben kifejezett értéke.

Értékcsökkenési leírás: az értékcsökkenés költségként történő elszámolása (pl. terv szerinti értékcsökkenési leírás).

Egy tárgyi eszköz üzembe helyezésekor a következő kérdésekben kell dönteni:

Befektetett pénzügyi eszközök

A befektetett pénzügyi eszközök helye a számlakeret-tükörben:

17-19. Befektetett pénzügyi eszközök 17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések (részesedések) 171. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 172. Egyéb tartós részesedés 177. Részesedések értékhelyesbítése 179. Részesedések értékvesztése és annak visszaírása 18. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 181. Államkötvények 182. Kapcsolt vállalkozások értékpapírjai 183. Egyéb vállalkozások értékpapírjai 184. Tartós diszkont értékpapírok 189. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása 19. Tartósan adott kölcsönök 191. Tartósan adott kölcsönök kapcsolt vállalkozásban 192. Tartósan adott kölcsönök egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 196. Tartós bankbetétek egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 199. Tartósan adott kölcsönök (és bankbetétek) értékvesztése és annak visszaírása 193. Egyéb tartósan adott kölcsönök 195. Tartós bankbetétek kapcsolt vállalkozásban 197. Egyéb tartós bankbetétek 198. Pénzügyi lízing miatti tartós követelés

A befektetett pénzügyi eszközök helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök 1. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 2. Tartósan adott kölcsönök kapcsolt vállalkozásban 3. Egyéb tartós részesedés 4. Tartósan adott kölcsönök egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 5. Egyéb tartósan adott kölcsön 6. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 7. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

A mérlegben azokat az eszközöket (részesedés, értékpapír, adott kölcsön) kell kimutatni:

amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be más vállalkozónál, adott át más vállalkozónak,

Az időbeli elhatárolások számvitele

Az aktív és a passzív időbeli elhatárolások helye a számlakeret-tükörben:

39. Aktív időbeli elhatárolások 391. Bevételek aktív időbeli elhatárolása 392. Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 393. Halasztott ráfordítások 399. A követelés-jellegű aktív időbeli elhatárolások értékvesztése és annak visszaírása 48. Passzív időbeli elhatárolások 481. Bevételek passzív időbeli elhatárolása 482. Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 483. Halasztott bevételek

Az aktív és a passzív időbeli elhatárolások helye a mérlegben (zárójelben „B” változat):

C. Aktív időbeli elhatárolások (C) 1. Bevételek aktív időbeli elhatárolása 2. Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 3. Halasztott ráfordítások G. Passzív időbeli elhatárolások (E) 1. Bevételek passzív időbeli elhatárolása 2. Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 3. Halasztott bevételek

Összemérés elve: az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítésének elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek.

Időbeli elhatárolás elve: az olyan gazdasági események kihatásait, amelyek két vagy több üzleti évet is érintenek, az adott időszak bevételei és költségei között olyan arányban kell elszámolni, ahogyan az, az alapul szolgáló időszak és az elszámolási időszak között megoszlik.

Az

Követelések

A követelések helye a számlakeret-tükörben:

31. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 311. Belföldi követelések (forintban) 312. Belföldi követelések (devizában) 315. Belföldi követelések értékvesztése és annak visszaírása 316. Külföldi követelések (forintban) 317. Külföldi követelések (devizában) 319. Külföldi követelések értékvesztése és annak visszaírása 32. Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 321. Követelések az anyavállalattal szemben 322. Követelések a leányvállalattal szemben 323. Követelések a közös vezetésű vállalkozással szemben 324. Követelések a társult vállalkozással szemben 325. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke az anyavállalattól 326. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a leányvállalattól 327. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a közös vezetésű vállalkozástól 328. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a társult vállalkozástól 329. Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések értékvesztése és annak visszaírása 33. Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 331. Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 332. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól 339. Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szembeni követelések értékvesztése és annak visszaírása 35. Adott előlegek 351. Immateriális javakra adott előlegek 352. Beruházásokra adott előlegek 353. Készletekre adott előlegek 354. Egyéb adott előlegek 358. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke, részesedési viszonyban nem lévő vállalkozástól 359. Adott

Beruházások

A beruházások helye a számlakeret-tükörben:

16. Beruházások, felújítások 161. Befejezetlen beruházások 162. Felújítások 168. Beruházások terven felüli értékcsökkenése 35. Adott előlegek 352. Beruházásokra adott előlegek

A beruházások helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 5. Beruházások, felújítások 6. Beruházásokra adott előlegek

Beruházások, felújítások: itt kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök (A/II/1–4) bekerülési értékét. Továbbá a már használatba vett tárgyi eszközökön végzett bővítéssel, rendeltetésváltozással, átalakítással, élettartam-növeléssel, felújítással összefüggő munkák – még nem aktivált – bekerülési értékét.

Beruházásokra adott előleg: itt kell kimutatni a beruházási szállítónak, importbeszerzésnél az importálást végző vállalkozónak, az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog eladójának ilyen címen átutalt – a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó – összeget.

Beruházásnak minősül [Szt. 3 § (4) 7. pont]:

a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hitel-igénybevételt, a biztosítást is); a meglévő tárgyi eszköz bővítését,

Váltókövetelések

A váltókövetelések helye a számlakeret-tükörben:

34. Váltókövetelések 341. Belföldi váltókövetelések 345. Belföldi váltókövetelések értékvesztése és annak visszaírása 346. Külföldi váltókövetelések 349. Külföldi váltókövetelések értékvesztése és annak visszaírása

A váltókövetelések helye a mérlegben:

B Forgóeszközök II. Követelések 4. Váltókövetelések

A váltó: egy olyan visszavonhatatlan fizetési ígéret, amely egy későbbi, a lejárat időpontjában esedékes fizetést testesít meg.

A váltókövetelés: a vevővel szembeni követelés ellenében elfogadott váltó alapján fennálló követelés, vagy vásárolt váltóban foglalt követelés, vagy fináncváltóban foglalt követelés. A követelések kiegyenlítésére elfogadott váltót a birtokos csak a kiváltott követelés összegével megegyező összegben veheti fel a könyveibe, illetve vásárlás esetén bekerülési értéken. A váltó kamattartalma annak esedékességéig nem jelenhet meg a követelések értékét növelő tételként.

A váltóbirtokos az elfogadott váltót a következőféleképpen használhatja fel:

a lejárat időpontjában benyújtja a váltóadósnak fizetésre, aki a névértéknek megfelelő összeget megfizeti, tovább forgatja a váltót, felhasználja saját fizetési kötelezettségeinek kiegyenlítésére, leszámítoltatja a váltót valamelyik hitelintézetnél a lejárat időpontja előtt, behajthatatlan követelésként leírja a követelés összegét.

Váltókövetelések kimutatása az egyes mérlegtípusokban:

váltókövetelések között csak a nem részesedési viszonyban levő adóssal szembeni váltóköveteléseket szabad kimutatni, ha a követelés anyavállalattal, leányvállalattal, közös vezetésű vállalattal, vagy társult vállalkozással szemben áll fenn, akkor azt a követelések kapcsolt vállalkozással

Pénzügyi műveletek bevételei és ráfordításai

A pénzügyi műveletek bevételei helye a számlakeret-tükörben:

97. Pénzügyi műveletek bevételei 971. Kapott (járó) osztalék és részesedés 972. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége 973. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége 974. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek 975. Forgóeszközök között kimutatott befektetés, értékpapír értékesítésének, beváltásának árfolyamnyeresége 976. Átváltási, értékeléskori árfolyamnyereség 977. Egyéb árfolyamnyereségek, opciós díjbevételek 978. Vásárolt követelésekkel kapcsolatos bevételek 979. Egyéb pénzügyi bevételek

A pénzügyi műveletek ráfordításai helye a számlakeret-tükörben:

87. Pénzügyi műveletek ráfordításai 871. Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége 872-873. Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 874. Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése 875. Forgóeszközök között kimutatott befektetés, értékpapír értékesítésének, beváltásának árfolyamvesztesége 876. Átváltási, értékeléskori árfolyamveszteség 877. Egyéb árfolyamveszteségek, opciós díjak 878. Vásárolt követelésekkel kapcsolatos ráfordítások 879. Egyéb pénzügyi ráfordítások

A pénzügyi műveletek bevételei és ráfordításai helye az eredmény-kimutatásban:

13. Kapott (járó) osztalék és részesedés

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

14. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

15. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

16. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

17. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei VIII. Pénzügyi műveletek bevételei (13 + 14 + 15 + 16 + 17) 18. Befektetett pénzügyi

Kötelezettségek

A kötelezettségek helye a számlakeret-tükörben:

43-47. Kötelezettségek 43. Hátrasorolt kötelezettségek 431. Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 432. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 447. Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 476. Rövid lejáratú egyéb kötelezettségek munkavállalókkal és tagokkal szemben 433. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 44. Hosszú lejáratú kötelezettségek 441. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 442. Átváltoztatható kötvények 443. Tartozások kötvénykibocsátásból 444. Beruházási és fejlesztési hitelek 445. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 446. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 449. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 45-47. Rövid lejáratú kötelezettségek 451. Rövid lejáratú kölcsönök 452. Rövid lejáratú hitelek 453. Vevőktől kapott előlegek 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások 457. Váltótartozások 458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 461. Társasági adó elszámolása 462. Személyi jövedelemadó elszámolása 463. Költségvetési befizetési kötelezettségek 464. Költségvetési befizetési kötelezettségek teljesítése 465. Vám- és pénzügyőrség elszámolási számla 466. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467. Fizetendő általános forgalmi adó 468. Általános forgalmi adó elszámolási számla 469. Helyi adók elszámolásai számla 471. Jövedelem elszámolási számla 472. Fel nem vett járandóságok 473. Társadalombiztosítási kötelezettség 474. Elkülönített alapokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségek 475. Vagyonkezelő

1 / 212