Pénzintézetek és költségvetési szervek beszámolói

A pénzügyi intézmények könyvvezetésének sajátosságai:

A pénzügyi intézmény az üzletszerű tevékenységre vonatkozó nyilvántartásait magyar nyelven – a magyar számvitelre vonatkozó jogszabályok előírásainak betartásával – a felügyeleti és a jegybanki ellenőrzésre is alkalmas módon vezeti. Az üzleti nyilvántartások vezetésével szemben támasztott követelmények: tegye lehetővé a pénzügyi intézmény belső ellenőrzését, biztosítsa a gondos és megbízható irányítást, vezetést, ideértve a vezető állású személyek tevékenységének a megítélését, valamint a tulajdonosok, a könyvvizsgáló, a Felügyelet és az MNB által történő ellenőrzést, továbbá segítse a pénzügyi intézményt abban, hogy eleget tegyen a jogszabályokban és a szerződésekben előírt kötelezettségek teljesítésének. A pénzügyi intézmény köteles, az arra jogosult testület által elfogadott – könyvvizsgálói záradékot is tartalmazó – éves beszámolót, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot a Felügyeletnek annak elfogadásától számított tizenöt munkanapon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év május 31.-ig, az összevont (konszolidált) éves beszámolót annak elfogadásától számított tizenöt munkanapon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év június 30.-ig megküldeni. A kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat végző jogi személy könyvvezetésére és könyvvizsgálatára e rendelkezéseket nem kell alkalmazni. Magyarországon fiókteleppel rendelkező külföldi pénzügyi intézmény a saját joga alapján elkészített és könyvvizsgálóval hitelesített mérlegének és eredmény-kimutatásának magyar nyelvű hiteles fordítását, a jóváhagyást követő harminc napon belül két országos

Az „A” típusú eredménykimutatás

Eredménykimutatás: a vállalkozó tárgyévi mérleg szerint, a vállalkozónál maradó adózott eredményének levezetését – az ellenőrzés megállapításai alapján az előző üzleti évek mérleg szerinti eredményét módosító jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását elkülönítetten – tartalmazza, az eredmény keletkezésére, módosítására ható főbb tényezőket, a MSZE összetevőit, kialakulását mutatja be.

Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye kétféleképpen állapítható meg:

összköltség eljárással („A” típusú), forgalmi költség eljárással („B” típusú).

Összköltség típusú eredménykimutatás: az üzleti évben elszámolt értékesítés nettó árbevételének, az eszközök között állományba vett saját teljesítmények értékének, az egyéb bevételeknek, valamint az üzleti évben elszámolt anyagjellegű ráfordítások, személyi jellegű ráfordítások, értékcsökkenési leírás és egyéb ráfordítások együttes összegének különbözeteként állapítható meg.

Két módja lehet:

A változat. B változat.

Az összköltség típusú eredménykimutatás jellemzői:

Egyikről a másikra való áttéréskor biztosítani kell, hogy a tárgyév adataival az előző üzleti év adatai összehasonlíthatók legyenek. A kiegészítő mellékletben tájékoztatást kell adni, és az áttérést indokolni kell. Az ellenőrzés által megállapított nem jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás megfelelő tárgyévi adatai tartalmazzák. A tételek további tagolása megengedett, amennyiben az egyes tételek további részletezése az eredmény valós értéke kialakulásának megismeréséhez, alátámasztásához ez szükséges. Új tételek is felvehetők, ha azok jogszabály

Befektetett eszközök

Befektetett eszközök: a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja.

Immateriális javak: azok a nem anyagi eszközök, amelyek közvetlenül és tartósan szolgálják a gazdálkodó tevékenységét, forgalomképesek és általában vagyoni jogokat testesítenek meg. Többségében vásárlás útján, apportként (a társasági szerződésben meghatározott értékben), vagy saját előállítással (kísérleti fejlesztés) kerülhetnek be a nyilvántartásba. A mérlegben a tárgyi eszközök között kell kimutatni az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat.

Értékük amortizálódik, emiatt terv szerinti értékcsökkenést kell elszámolni a termelés, tevékenység költségei között, ennek alapján beszélhetünk az immateriális javak bruttó és nettó értékéről.

Tárgyi eszközök: azok a rendeltetésszerűen használatba vett, üzembe helyezett anyagi eszközök (földterület, telek, telkesítés, erdő, ültetvény, épület, egyéb építmény, műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés, ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok), tenyészállatok, amelyek tartósan – közvetlenül, vagy közvetett módon – szolgálják a vállalkozás tevékenységét. Továbbá az ezen eszközök beszerzésére (a beruházásokra) adott előlegek és a beruházások, valamint a tárgyi eszközök értékhelyesbítése.

Befektetett pénzügyi eszközök: azok az eszközök (részesedés, értékpapír, adott kölcsön), amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be más vállalkozónál, adott át más vállalkozónak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra, illetve kamatra) tegyen szert,

Befektetett pénzügyi eszközök

A befektetett pénzügyi eszközök helye a számlakeret-tükörben:

17-19. Befektetett pénzügyi eszközök 17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések (részesedések) 171. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 172. Egyéb tartós részesedés 177. Részesedések értékhelyesbítése 179. Részesedések értékvesztése és annak visszaírása 18. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 181. Államkötvények 182. Kapcsolt vállalkozások értékpapírjai 183. Egyéb vállalkozások értékpapírjai 184. Tartós diszkont értékpapírok 189. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása 19. Tartósan adott kölcsönök 191. Tartósan adott kölcsönök kapcsolt vállalkozásban 192. Tartósan adott kölcsönök egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 196. Tartós bankbetétek egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 199. Tartósan adott kölcsönök (és bankbetétek) értékvesztése és annak visszaírása 193. Egyéb tartósan adott kölcsönök 195. Tartós bankbetétek kapcsolt vállalkozásban 197. Egyéb tartós bankbetétek 198. Pénzügyi lízing miatti tartós követelés

A befektetett pénzügyi eszközök helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök 1. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 2. Tartósan adott kölcsönök kapcsolt vállalkozásban 3. Egyéb tartós részesedés 4. Tartósan adott kölcsönök egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban 5. Egyéb tartósan adott kölcsön 6. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 7. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

A mérlegben azokat az eszközöket (részesedés, értékpapír, adott kölcsön) kell kimutatni:

amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be más vállalkozónál, adott át más vállalkozónak,

Követelések

A követelések helye a számlakeret-tükörben:

31. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) 311. Belföldi követelések (forintban) 312. Belföldi követelések (devizában) 315. Belföldi követelések értékvesztése és annak visszaírása 316. Külföldi követelések (forintban) 317. Külföldi követelések (devizában) 319. Külföldi követelések értékvesztése és annak visszaírása 32. Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 321. Követelések az anyavállalattal szemben 322. Követelések a leányvállalattal szemben 323. Követelések a közös vezetésű vállalkozással szemben 324. Követelések a társult vállalkozással szemben 325. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke az anyavállalattól 326. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a leányvállalattól 327. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a közös vezetésű vállalkozástól 328. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke a társult vállalkozástól 329. Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések értékvesztése és annak visszaírása 33. Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 331. Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 332. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól 339. Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szembeni követelések értékvesztése és annak visszaírása 35. Adott előlegek 351. Immateriális javakra adott előlegek 352. Beruházásokra adott előlegek 353. Készletekre adott előlegek 354. Egyéb adott előlegek 358. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke, részesedési viszonyban nem lévő vállalkozástól 359. Adott

Árbevétel elszámolásának előírásai

Az árbevétel helye a számlakeret-tükörben:

91-92. Belföldi értékesítés árbevétele 93-94. Exportértékesítés árbevétele 95. Fogyasztási adó

Az árbevétel helye az eredmény-kimutatásban:

01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye

Értékesítés nettó árbevétele: a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletek, valamint a teljesített szolgáltatások árkiegészítéssel és felárral növelt, engedményekkel csökkentett – általános forgalmi adót nem tartalmazó – ellenértéke.

Az értékesítés nettó árbevétele magában foglalja:

a vevőnek a szerződésben meghatározott feltételek szerinti teljesítés alapján kiállított, elküldött, a vevő által elismert, elfogadott számlában rögzített, vagy a készpénzben kapott – általános forgalmi adót nem tartalmazó – ellenértékkel egyező árbevételt, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe által a külföldi székhelyű vállalkozásnak, a külföldi székhelyű vállalkozás más fióktelepének teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás számlázott ellenértékét az egymás közötti megállapodásban, szerződésben meghatározott feltételek teljesítésekor a külföldi székhelyű vállalkozás, illetve annak más fióktelepe által elismert – általános forgalmi adót nem tartalmazó – összegben, az árbevételbe beszámító árkiegészítést az adóhatósággal történő elszámolás alapján, a pénzügyi lízing keretében a lízingbevevőnek átadott termék, továbbá a részletfizetéssel, a halasztott fizetéssel történő eladáskor az eladott termék számlázott – általános forgalmi

Pénzügyi műveletek bevételei és ráfordításai

A pénzügyi műveletek bevételei helye a számlakeret-tükörben:

97. Pénzügyi műveletek bevételei 971. Kapott (járó) osztalék és részesedés 972. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége 973. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége 974. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek 975. Forgóeszközök között kimutatott befektetés, értékpapír értékesítésének, beváltásának árfolyamnyeresége 976. Átváltási, értékeléskori árfolyamnyereség 977. Egyéb árfolyamnyereségek, opciós díjbevételek 978. Vásárolt követelésekkel kapcsolatos bevételek 979. Egyéb pénzügyi bevételek

A pénzügyi műveletek ráfordításai helye a számlakeret-tükörben:

87. Pénzügyi műveletek ráfordításai 871. Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége 872-873. Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 874. Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése 875. Forgóeszközök között kimutatott befektetés, értékpapír értékesítésének, beváltásának árfolyamvesztesége 876. Átváltási, értékeléskori árfolyamveszteség 877. Egyéb árfolyamveszteségek, opciós díjak 878. Vásárolt követelésekkel kapcsolatos ráfordítások 879. Egyéb pénzügyi ráfordítások

A pénzügyi műveletek bevételei és ráfordításai helye az eredmény-kimutatásban:

13. Kapott (járó) osztalék és részesedés

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

14. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

15. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

16. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapott

17. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei VIII. Pénzügyi műveletek bevételei (13 + 14 + 15 + 16 + 17) 18. Befektetett pénzügyi

Kötelezettségek

A kötelezettségek helye a számlakeret-tükörben:

43-47. Kötelezettségek 43. Hátrasorolt kötelezettségek 431. Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 432. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 447. Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 476. Rövid lejáratú egyéb kötelezettségek munkavállalókkal és tagokkal szemben 433. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 44. Hosszú lejáratú kötelezettségek 441. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 442. Átváltoztatható kötvények 443. Tartozások kötvénykibocsátásból 444. Beruházási és fejlesztési hitelek 445. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 446. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 449. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 45-47. Rövid lejáratú kötelezettségek 451. Rövid lejáratú kölcsönök 452. Rövid lejáratú hitelek 453. Vevőktől kapott előlegek 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások 457. Váltótartozások 458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 461. Társasági adó elszámolása 462. Személyi jövedelemadó elszámolása 463. Költségvetési befizetési kötelezettségek 464. Költségvetési befizetési kötelezettségek teljesítése 465. Vám- és pénzügyőrség elszámolási számla 466. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467. Fizetendő általános forgalmi adó 468. Általános forgalmi adó elszámolási számla 469. Helyi adók elszámolásai számla 471. Jövedelem elszámolási számla 472. Fel nem vett járandóságok 473. Társadalombiztosítási kötelezettség 474. Elkülönített alapokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségek 475. Vagyonkezelő

Ingatlanok számvitele

Az ingatlanok helye a számlakeret-tükörben:

12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 121. Földterület 122. Telek, telkesítés 123. Épületek, épületrészek 124. Egyéb építmények 125. Üzemkörön kívüli ingatlanok, épületek 126. Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 127. Ingatlanok értékhelyesbítése 128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése

Az ingatlanok helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Ingatlan: rendeltetésszerűen használatba vett földterületet és minden olyan anyagi eszközt, amelyet a földdel tartós kapcsolatban létesítettek.

Az ingatlanok közé sorolandó [Szt. 26 § (2)]: a földterület, a telek, a telkesítés, az épület, az épületrész, az egyéb építmény, az üzemkörön kívüli ingatlan, illetve ezek tulajdoni hányada, továbbá az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok, függetlenül attól, hogy azokat vásárolták, vagy a vállalkozó állította elő, illetve azok saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanon valósultak meg.

Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok [Szt. 26 § (2)]: a földhasználat, a haszonélvezet és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő – jogszabályban nevesített – hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési

Szervezeti piac

A piaci tranzakciók többsége nem a fogyasztói, hanem a szervezeti piacokon zajlik. Szervezeti piacnak nevezzük azoknak az egyéneknek és szervezeteknek az összességét, amelyek valamilyen formális szervezet számára végeznek beszerzési tevékenységet.

A számítástechnika fejlődésével a szervezeti piac új, virtuális formái is létrejöttek, s vannak olyan on-line kereskedelmi felületek, amelyek kifejezetten a szervezeti piac szereplői és tranzakcióinak lebonyolítására formálódtak. Az on-line piac olyan elektronikus kereskedelemi platform, ahol az eladók és a vevők a kínált vagy keresett áruk és szolgáltatások tekintetében on-line bonyolítják üzleteiket.

A szervezeti piacon működő vállalkozások száma mindig változó. Vállalatokat alapítanak, üzemelő cégek tönkremennek és bezárnak, másokat új tulajdonos üzemeltet tovább. A szervezeti piac vásárlói nem saját maguk, hanem a vállalat igényeinek és céljainak megfelelően vásárolnak. A szervezeti piacon többféle vevőcsoport különböztethető meg:

termelő- és szolgáltatóvállalatok, amelyek azért vesznek árukat és szolgáltatásokat, hogy azokkal más termékeket és szolgáltatásokat állítsanak elő, költségvetési szervezetek, amelyek a vásárolt termékekkel és szolgáltatásokkal védelmi, oktatási, közjóléti és egyéb közösségi szükségletet hivatottak kielégíteni, nonprofit szervezetek, amelyek csoport- vagy közösségi szükségletek kielégítésére törekszenek nem nyereségorientált alapon, kereskedelmi vállalatok vagy viszonteladók, amelyek mások által előállított árukat megvásárolnak, és újra eladnak.

A szervezeti vásárlók az alábbiakat vásárolják

Nyersanyagok vagy alapanyagok.

1 / 212