Az endogén pénzteremtés elmélete abból indul ki, hogy a gazdaság szereplői M nagyságú hitelt igényelnek a kereskedelmi bankoktól. Ha a bankok a hiteligényt teljesítik, akkor a pénzmennyiség éppen ennyivel nő. Az új pénz kereskedelmi banki pénz formát ölt, technikailag számlapénz. A kereskedelmi bank nem bocsáthat ki készpénzt. Ezen új pénz egy részét – továbbra is fenntartva a pénzforgalom készpénz hányadára vonatkozó feltételezést – éppen M*x összeget a finanszírozást igénylők készpénzben kérnek. A pénzteremtéshez a kereskedelmi bankoknak készpénz tartalékra van szüksége (KPB). A gazdasági szereplők számára rendelkezésre álló látra szóló számlakövetelés M(1-x) lesz. Ezzel a gazdasági szereplők bármely más gazdasági szereplőnek fizetni kívánnak.
Ha a másik szereplő számláját a pénztulajdonos bankja vezeti, akkor e fizetést egyszerű bankon belüli jóváírással hajtják végre. Ha más banknál vezetik a partner számláját, akkor kereskedelmi banki pénz a fizetési rendszeren keresztül jut el az ő számlájára. E művelet biztonsága érdekében a monetáris hatóság minden kereskedelmi bank számára tartalékolási kötelezettséget ír elő (R), amelynek rátája továbbra is y. A tartalék funkciója, hogy rendelkezésre álljon likviditás a bankok közötti számlajóváírásra. Ez a tartalékolási kötelezettség azt jelenti, hogy a fizetések lebonyolítására alkalmas betétek (1-y) nagyságát a bank tovább hitelezheti, hiszen olyan tapasztalat van, hogy egy ilyen hitelezés nem veszélyezteti a pénztulajdonosok (betétesek) felé felmerülő kötelezettségek teljesítését. A multiplikáció alapja itt is a tovább hitelezhető kereskedelmi banki betét.
A kereskedelmi bankoknak M nagyságú új pénz teremtéséhez M*x+M(1-y) jegybankpénzre van szükségük. Ebből M*x=KPB, M(1-y)= R ,vagyis a jegybankpénz igény egyszerre készpénz és számlapénz formájú.
A pénzteremtésnek ez a módja a reálgazdaság finanszírozási igényeinek lecsapódása, olyan helyzet, amikor a pénzmennyiség változását a reálfolyamatok váltják ki.
Hasonló tartalom:
Legfrissebb hozzászólások