Tegyük fel, hogy a nem pénzügyi szereplők birtokában van egy adott pillanatban KP értékű készpénz, amely kiindulásként azonos az összes pénzmennyiséggel. A pénz egy részét a gazdasági szereplők készpénz kímélő fizetési módok alkalmazása miatt bankba teszik. A pénzforgalom készpénz hányada sok tényező (szokások, szabályozás, technikai feltételek, várakozások stb.) függvénye. Ha a szereplők pénzük x-ed hányadát tartják készpénzben, akkor a bankbetét (számlapénz) nagysága KP(1-x). A kereskedelmi bankok e betéteket azért gyűjtik, hogy azokat, megfelelő haszon (marzs) fejében tovább kölcsönözzék. A bankok óvatosak és arra az esetre, ha betétesek egy része készpénzhez kíván jutni y nagyságú tartalékot képeznek. Kihitelezhető forrásaik a mindenkori betéteik (1-y)-szorosa. Az egyes kereskedelmi bankok – úgy tűnik – nem teremtenek pénzt, pusztán tovább kölcsönzik a betéteket. A kereskedelmi bankok KP(1-x)(1-y) hitelt képesek nyújtani. Hogy néz ki ebben az esetben a gazdaságban lévő pénzmennyiség?
Ez nem más, mint M1= KPx+KP(1-x)+KP(1-x)(1-y)
A hitelnyújtás után a pénz csak kisebb része marad készpénzben, nagyobb része fizetésre szolgáló betét, a kereskedelmi bank szempontjából kikölcsönözhető pénz. A kereskedelmi bankok pénzügyi közvetítő tevékenysége eredményeként a pénzmennyiség megsokszorozódik. Ezt pénz multiplikációnak nevezzük. Ennek működése az előbbi példa folytatásából a következőképpen mutatható be. Jelöljük a különböző időpontokat felső index-szel. A kiinduló időpontban a pénzmennyiség azonos a kibocsátott készpénzzel.
M01=KP
A következő időpontban az előbb már bemutatott hitelezési tevékenységgel – a készpénz hányad és a kötelező tartalékráta függvényében megnő a pénzmennyiség.
M11= KP+KP(1-x)(1-y)
A következő időpontban az M11 betétként lecsapódó része lesz alapja a további pénzteremtésnek. Ezt a betétet kölcsönzi tovább a kereskedelmi bankrendszer.
M21= KP+KP(1-x)(1-y)+ KP(1-x)(1-y)*(1-x)(1-y)= KP+ KP(1-x)(1-y)+ KP(1-x)2(1-y)2
Az n-edik lépésben a továbbkölcsönözhető betét a KP(1-x)n(1-y)n lesz. E multiplikációs folyamat eredményeképpen a pénz állomány a következő nagyságú lesz:
Mn1= KP+ KP(1-x)(1-y)+ KP(1-x)2(1-y)2+… +KP(1-x)n(1-y)n
vagyis a mértani sorokra vonatkozó algebrai szabályt követve M1= KP/x+y-xy lesz.
Az 1/x+y-xy tört a pénz multiplikátor. E multiplikátor két tényezőtől függ. Egyrészt az y, vagyis a tartalékráta értékétől. A tartalék ténylegesen függ a jegybank által a különböző típusú betétekre előírt tartalékráta nagyságától A gyakorlat az, hogy más-más tartalékolási kötelezettségeket írnak elő a látra szóló, fizetésre azonnal használható és a határidős betétekre. A bankok pénzteremtését korlátozza az önkéntes tartalékképzés. Ez utóbbit szabad tartalékoknak nevezzük, amelyek nagysága az egyes kereskedelmi bankok döntéseitől függ. Másrészt a készpénz hányadtól (x), vagyis attól, hogy az M1-en belül milyen a készpénz aránya. E tényezők alapján látható, hogy a jegybank a kereskedelmi bankok pénzteremtését csak korlátozottan képes befolyásolni.
A pénzteremtés e modelljét azért tekintjük exogénnek, mert az a pénz kínálatot nem a gazdasági szereplők pénzkeresletéből, hanem külső tényezők megnyilvánulásaiból vezette le. Ezen akarat konkrét megjelenése a monetáris politika. A modern pénzrendszerben a pénz kínálata nem vezethető le közvetlenül piaci folyamatokból. A monetarista közgazdászok az exogén pénzteremtés politikáját javasolják, ami azt jelenti, hogy véleményük szerint a gazdasági növekedés természetes rátájával megegyező pénzmennyiség növekedés biztosítja a pénzstabilitást.
Önnek mi a véleménye?
You must be logged in to post a comment.