Árfolyamok gazdasági hatása

A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.

Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)

A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti. Az indokolatlanul alacsony árfolyam a nemzetgazdaság külsőpiaci versenyképességét a valóságos – komparatív előnyök biztosította – szint fölé emeli, így még olyan termékeket is sikeresen exportálhatnak, amelyeket ésszerűbb lenne a külső piacokról beszerezni. Továbbá a hazai aktívák árát rendkívüli mértékben csökkentve igen erőteljes tőkeimportot indukálhat. Mivel az egyensúlyhiány miatt a várakozások, melyek különböző változásokat valószínűsítenek, fokozódnak, a külföldi tőkebefektetők jelentős része csak rövid távon – átmeneti jelleggel – kívánja eszközeit az adott gazdaságban elhelyezni. Ez az ország nemzetközi likviditását veszélyezteti, hiszen bármikor sor kerülhet a tömeges tőkekivonásra, azaz a külföldiek tulajdonában levő aktívák eladására. A fizetési mérleg növekvő aktívuma miatt a várakozások középpontjában az árfolyam emelkedés áll. Jogosan feltételezik, hogy előbb-utóbb sor kerül az indokolatlanul alacsony árfolyam emelkedésére. Ez bekövetkezhet spontán módon, a piaci túlkereslet hatására, vagy a hivatalos (monetáris) szervek beavatkozása nyomán.

Makrogazdasági szempontból tehát meghatározó jelentősége van annak, hogy az árfolyam a „reális” szint közelében legyen. Bármely irányban alakuljon is ki jelentős és tartós eltérés, a külgazdasági egyensúly, s ennek nyomán hamarosan a belső gazdasági folyamatok egyensúlya is felborul. A gazdaságpolitika számára így elsőrendű feladat az árfolyam megfelelő szintjének biztosítása.

Mikrogazdasági szempontból, a gazdasági szereplők számára is kulcskérdés, hogy milyen a hazai valuta ára. A gazdasági döntések, beleértve a termelési szerkezetet (milyen termékeket, milyen módon gyártsanak), a piac- és árpolitikai döntéseket is az árfolyam adott szintjétől függően hozhatók meg. Az árfolyam a hazai valuta ára, de egyúttal valamennyi termék devizaárának meghatározója. Minél magasabb az árfolyam, annál magasabbak lesznek a devizaárak. Ez természetesen csak szűk határok között érvényesíthető, hiszen az exportőr ország (eltekintve a hegemón pozícióval rendelkező nagy gazdaságoktól) kénytelen igazodni a „világpiaci” árakhoz. Termékeit csak a külső piacon szokásos árakon kínálhatja fel. A túlzottan magas árfolyam miatt az ország relatív árszintje emelkedik, azaz az exportőrök külsőpiaci árverseny képessége gyengül. A termelők/exportőrök elvileg a következő lehetőségek között választhatnak:

  • ár-versenyképességük tartása érdekében devizaáraikat a piaci átlagnak megfelelő szinten tartják; azaz tudomásul veszik, hogy bevételük hazai valutában csökken, s így az export értékesítés jövedelmezősége romlik, azaz a belföldi értékesítés jövedelmezőségétől elmarad.
  • ragaszkodnak a külső piaci értékesítés korábbi (vagy belföldi értékesítésnél elérhető) jövedelmezőségéhez, s így deviza áraik emelésére törekednek. Ez esetben tudomásul kell venniük, hogy termékeik iránt a külső piaci kereslet visszaesik, tehát a fajlagos (termékegységre eső) jövedelem változatlan szintje mellett az értékesíthető volumen arányosan csökken.
  • megkísérelik költségeik csökkentését, új technika-technológia alkalmazásával, olcsóbb források igénybevételével, így például az import eredetű input növelésével.
  • piaci orientációjukat módosítják, export helyett a belföldi értékesítésre helyezik a hangsúlyt.

Egyik döntés sem problémamentes. Számos kül- és belgazdasági tényező függvényében dönthető csak el, hogy melyik lépés a legésszerűbb. A termelők mindenképpen arra kényszerülnek, hogy korábbi üzleti stratégiájukat felülvizsgálják, s a korrekciókkal járó kockázatokkal szembenézzenek.

Hasonló döntési kényszer elé kerülnek a termelők a túlzottan alacsony árfolyam kialakulása esetén is. Bár a problémák eltérő előjellel jelentkeznek, a kiútkeresés itt sem könnyű. A hazai valuta alulértékeltsége látszólag igen kedvező az exportőrök számára, hiszen változatlan devizaárak mellett is jelentősen nő hazai valuta bevételük, így az export jövedelmezőség a korábbi szint fölé emelkedik. Valószínűsíthető, hogy ennek következtében az export termékeknek a jövedelmezősége a nem kereskedelmi szektor termékeihez viszonyítva is emelkedik. Az export érdekeltség tehát biztosan fokozódik. A külső piaci értékesítés fajlagos hozamának növekedését a termelők csak akkor képesek valóban kiaknázni, ha az export volumen is növelhető. Változatlan deviza árak esetén ennek aligha van esélye, tehát az értékesítési volumen növelése érdekében, az export termékek iránti kereslet fokozása céljából mindent el kell követniük versenyképességük erősítésére. Ennek legegyszerűbbnek tűnő módja, ha devizaáraikat csökkentik.

Alulértékeltség  esetén   az  exportőrök  döntési  kényszere  az  alábbi kérdéseket illetően áll fenn:

  • mennyiben kívánják kiaknázni az árfolyam helyzetből fakadó potenciális előnyöket? Törekednek-e (és képesek-e) arra, hogy az export volumen növelésével is fokozzák hozamukat’?
  • milyen  mértékű  devizaár csökkentésre vállalkoznak?  Mely devizaár mellett optimalizálható a globális hozam?
  • hogyan tudják kivédeni költségeik növekedését? Lehetséges-e és milyen módon a drágább import input kiváltása olcsóbb hazai beszállítással?

Fentiekből kitűnik, hogy a termelők számára a hazai valuta árának a reális szinttől való eltérése – a túl magas, vagy túl alacsony árfolyam egyaránt – olyan lépés kényszert jelent, amely elengedhetetlenné teszi a tényezők komplex mérlegelését, s a döntések elkerülhetetlenül újabb kockázatok vállalásával járnak. Minél jelentősebb a valuta alul-, illetve túlértékeltsége, annál inkább fel kell készülniük a belföldi termelőknek is, a külföldi partnerekhez hasonlóan, hogy az egyensúlyhiányt fokozó irreális árfolyam rövid időn belül beindítja a piaci vagy hivatalos védekező mechanizmusokat, így az üzleti kalkulációk még bizonytalanabbá válnak. Úgy kell módosítani az üzleti stratégiát, hogy egyre ingadozóbb alapokra épül döntésük.

Nagy országok esetében a külgazdasági ügyletek árfolyamkockázata kisebb terhet jelent a gazdasági szereplők számára. Esetükben lehetséges, hogy hazai valutában kerül sor az (export vagy import) üzletek megkötésére, így az árfolyam változás veszélyével nem, illetve más módon kell foglalkozniuk, mint a külgazdasági ügyleteiket külföldi valutában bonyolító országoknak. Az amerikai üzletember természetszerűleg dollárban rögzíti külföldi partnereivel az árat, így a fizetés teljesítésekor bevételük vagy kötelezettségük hazai valutában nem térhet el az eredetileg tervezett szinttől.

Az árfolyam változás lehetőségét azonban ők sem hagyhatják figyelmen kívül. Bár a korábban megkötött üzletek kalkulációja nem változik, a jövőbeni piaci lehetőségeik szempontjából sorsdöntő lehet a hazai valuta árának emelkedése vagy esése. Egy esetleges felértékelés nyomán a dollárban megszabott export ár a külföldi vevők számára (nemzeti valutájukban) sokkal nagyobb terhet jelent, tehát keresletük jelentősen visszaeshet.

Mint arra korábban utaltunk, a piaci változásokat magukkal hozó “egyensúlyi mechanizmusok” súlypontját az árfolyam változás jelenti. A túlzottan magas árfolyam nagy valószínűséggel esni fog, míg az indokolatlanul alacsony árfolyammal az emelkedésre kell számítani. Mikrogazdasági szinten ez súlyos feszültségekhez vezethet. A termelőknek/exportőröknek ugyanis már jó előre fel kellene készülniük e változásokra, vagyis túlértékeltség mellett már az export kapacitások bővítésén kellene fáradozniuk, s az alulértékeltséggel járó kedvező export lehetőségek ellenére a piaci orientáció váltást kellene előkészíteni. Hogy mikor kerül sor a valószínűsíthető árfolyam változásra, s az pontosan milyen mértékű lesz, arra természetesen csak tippelni lehet.

Végül is nyilvánvaló, hogy a reális szinttől eltérő (esetleg hivatalosan eltérített) árfolyamnak lehetnek bizonyos szempontból, bizonyos társadalmi-gazdasági körök számára kedvező következményei, de a részleges és átmeneti jellegű pozitívumok messze nem ellentételezik az árfolyamtorzulás makro- és mikrogazdasági szinten jelentkező negatív hatásait. A követelmény tehát adott: mindent el kell követni annak érdekében, hogy az árfolyam a valuta árát a megfelelő reális szinten tartsa. A követelmény teljesítése már jóval bonyolultabb, mivel azt sem az elméleti alapok, sem a gyakorlati eszköztár és mechanizmusok nem tudják kellően garantálni.

Az árfolyam alakulásnak két szintje létezik. A valuta árát egyfelől a “tulajdonos” (a kormány, illetve a nemzeti monetáris hatóság) határozhatja meg. Másrészt mint ár, természetes módon a piacon, a deviza kereslet-kínálat függvényében alakulhat ki. Egyik módszer sem tökéletes. A hivatalos árfolyam meghatározásokról egyértelműen kiderült, hogy a jelenlegi világgazdasági körülmények között, a nemzetgazdaságok pozíciójában végbemenő folyamatos változások mellett, teljesen alkalmatlanok a valuták reális árviszonyainak biztosítására. A devizapiaci árfolyamok szeszélyes ingadozása is arra hívja fel a figyelmet, hogy a piaci kereslet illetve kínálatra mind nagyobb súllyal hatnak a reál tényezőktől független, vagy azokkal csak igen laza kapcsolatban álló megfontolások, így még a legtökéletesebb devizapiacoktól sem várható, hogy az árfolyamok folyamatosan a reális szint közelében alakulnak.

Önnek mi a véleménye?