Nemzetközi adósságkezelés

Köztudott tény, hogy az eladósodási probléma jelenleg már a hagyományos módszerekkel megoldhatatlan. A felhalmozott adósságtömeg piaci feltételekkel már visszafizethetetlen. A megoldás csak az adósok és hitelezők együttes,  közös erőfeszítéseitől várható. Milyen lehetőségei vannak egy eladósodott országnak az adósságteher könnyítésére?

A kölcsönök visszafizetésének moratóriuma

A moratórium az adós által önkényesen és egyoldalúan megtett lépés. A lényege az, hogy az adós egyszerűen felfüggeszti tartozásai kifizetését. Teljes moratórium esetén, egyáltalán nem fizet, részleges moratórium esetén pedig általában csak az exportbevételének meghatározott részét fordítja törlesztésre. Ezt a lehetőséget természetesen nem minden ország használhatja ki. Csak olyan – mint például Brazília – akik olyan egyéb politikai vagy gazdasági előnnyel rendelkeznek, mely fontos a hitelezők számára, így remélhetik, hogy az egyoldalú moratórium bejelentése következtében nem vezetnek be ellenük gazdasági szankciókat.

A tartozások átütemezése

Az átütemezés egy olyan eljárás, amely az adósságok visszafizetésének időpontját módosítja, távolabbra teszi, általában úgy, hogy a többi tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja (például emeli a kamatot). Az eljárás a Párizsi Klubhoz – hivatalos kölcsönök esetén – vagy a Londoni Klubhoz – magánhitelek esetén – benyújtott kérelemre indul. A tárgyalásokon, ahol az összes hitelező jelen van, kialakítják az új hitelfeltételeket. Sajnos a problémát – az esetek többségén – ez sem oldja meg, sőt hosszú távon még súlyosbítja. Az átmeneti tehermentesítés legfeljebb lélegzetvételnyi szünethez juttatja a válságban levő gazdaságot. Ez a rövidtávú tehermentesítési mód is csak többségében olyan adósok számára lehetőség, amelyeknek adósságállománya finánchitelekből áll és külföldi kormányoktól származik. Vannak olyan gazdaságok melyek folyamatos működésükhöz rendszeresen jelentős mennyiségű kereskedelmi hitelt igényelnek, mint például Magyarország. Ez azt jelenti, hogy alapanyagokat hitelbe importál, majd feldolgozza és exportálja. Az importért csak akkor kell fizetni, ha már az exportbevételt realizálódott. Ha egy ilyen típusú gazdasággal rendelkező ország adósság fizetési halasztást kér, a bizalom megrendül és az anyag importőrök rögtön kérik az áru ellenértékét. Ez azt jelenti, hogy amennyi visszafizetést sikerül későbbre halasztani, legalább annyi, de rendszerint több egyéb külső pénzforrástól esnek el (pénzhitelt felvesz – kereskedelmi hitelt elveszít). A lélegzetvételnyi szünet tehát gazdasági összeomlással párosulhat. Az adósságteher könnyítésének ezt a módját olyan országok sem választhatják, melyek nem kormányoknak tartoznak, hanem pénzpiaci értékpapírok kibocsátásán keresztül sok ezer magánembernek és kisvállalatnak, Magyarország erre is jó példa. A jegybank által a Frankfurti Értéktőzsdén kibocsátott értékpapírok ugyanis nem halasztható tartozások.

A kiigazítási politika

A harmadik lehetőség – és a legtöbb eladósodott ország számára az egyetlen – az úgynevezett „kiigazítási politika” bevezetése. Egy olyan gazdaságpolitikát kell tehát bevezetniük, mely javítja az ország fizetőképességét. A fizetőképességi mutató segítségével könnyen elemezhetők a tennivalók.

Export növelése

Folyamatosan növelniük kell áru és szolgáltatásexportjuk mennyiségét és a cserearány-romlás elkerülése érdekében a minőségét is. Elő kell segíteniük, hogy gazdaságukba minél több tőke áramoljon. Természetesen az újonnan felvett hiteleknek lehetőleg kedvezőbb feltételekkel kell rendelkeznie. A nemzetközi pénzpiacokon egyre kedvezőbb lejáratú és kamatozású hiteleket kell felvenni és ebből visszafizetni a rövidebb lejáratú, magasabb kamatú korábban felvett hitelt. Ezt adósságmenedzselésnek hívjuk.

A tőkeáramlás másik formájának – a működőtőke – szorgalmazásánál a következőket kell szem előtt tartani. A működötöké behozatal a behozatali évben javítja a fizetési mérleget, de a későbbiek során a profitok repatriálása jelentős tőkekivonással jár. Az eladósodott országnak tehát nemcsak meg kell szerezniük, hanem meg is kell tartaniuk a külföldi tőkét. Jogi és adózási feltételek változtatásával el kell érniük, hogy a külföldi tőke profitja az országban maradjon.

Áru- és szolgáltatásimport csökkentése

Az import csökkentésénél a következőket kell szem előtt tartaniuk. A fogyasztási célú importot kell csökkenteni, nem pedig a beáramló korszerű technikát és technológiát, mert ez utóbbi a válságból való kilábalásuk, fejlődésük egyetlen biztosítéka. Fejlett technika nélkül romlik exportképességük, és javulás helyett romlik likviditásuk is. Természetesen nagyon erős ezen országok lakossága részéről a politikai nyomás a fogyasztási célú termékek import növeléséért. A rosszabb körülmények között élő lakosság a tömegkommunikációs csatornákon keresztül találkozik a fejlett országok fogyasztási színvonalával és szerkezetével és óriási erőfeszítéseket tesz az importáruk megszerzéséért. A külföldi vállalatok számára pedig fontos a piac. Kettős nyomás alá kerül tehát az a gazdasági politikai vezetés, mely a fogyasztási cikkek importját korlátozni akarja (a magyar piacra beáramló nyugati gépkocsi import ellenértéke a rendszerváltás után pontosan megegyezett a magyar fizetési mérleg hiány nagyságával). A másik körülmény, amelyet az import csökkentésnél figyelembe kell venni az az, hogy nem elég az importot gátolni, hanem párhuzamosan ki kell építeni az importhelyettesítő ipart, mely belgazdasági piacra termel, és munkahelyeket hozna létre.

Tőkeexport csökkentése

Furcsán hangzik, a tőkeexport csökkentése, mint javaslat. Ennek a hátterében az áll, hogy az eladósodott országok tőkeexportja valójában nem export, hanem tőkemenekülés illegális csatornákon keresztül.

A tőkemenekülés tehát egy olyan tőkeexport forma, mely ellentétben a hagyományos tőkeexporttal nem a nagyobb haszon reményében és érdekében áramlik. Egyetlen célja van a tőke biztonságba helyezése. A valuta leértékelésétől való félelem, a magas infláció, a beruházások magas kockázata, sőt néha még politikai szempontok is késztethetik a tőkét menekülésre.

Ez a tőkeexport – tehát a menekítés – minőségileg más hatású mint a normális tőkeexport. Ez utóbbi ugyanis hosszútávon a repatriált profitokon keresztül javítja a fizetési helyzetet, ellentétben a menekítéssel. A tőkemenekülésről hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre. Ennek oka az, hogy sem a tőketulajdonosnak, sem pedig annak az országnak ahonnan a tőke menekül nem érdeke az adatközlés. Az ország még inkább szeretné eltitkolni a menekülést, nehogy ez további menekülést indukáljon. IMF  becslések alapján   1975 és 1984 között  200  milliárd  dollár  nagyságrendű tőke menekült ki az eladósodott országokból. A menekülő tőke sokféle formát választ. Export alulszámlálása, import túlszámlálása, sőt „bőröndmódszer” is használatos. Nemcsak a beruházások pénzügyi háttere, hanem a bizonytalan gazdasági kilátások következtében a lakossági megtakarítások is külföldre menekülnek. Tragikus körforgás alakul ki. Óriási tőke menekül az eladósodott országokból titokban a nyugati bankrendszerbe. A bankok megerősödve a beáramló tőkétől hitelt nyújthatnak annak az országnak, ahonnan a tőke származik. A kialakult adósságállomány jelentős részének oka a tőkemenekítés. Az államok a forráskiáramlást a felvett hitelekkel pótolják. Miközben az állami szektor jelentős mennyiségű tőkét importál, a magánszektor menekíti a tőkét. Az eladósodott országok hiteleinek jelentős része a magánszférába áramlott. Szinte ugyanazok a hitelfelvevők, mint a menekítők. Ennek az az oka, hogy a külföldi hitelként felvett tőkét otthon befektetni kisebb kockázat, a saját tőkét pedig kimenekítik.

Az adósságszolgálat csökkentése

Ennek egyik lehetősége az adósságállomány pénzpiaci menedzselése, másik pedig a hitelezőkkel közösen a visszafizetési feltéteket kedvezőbbé tétele. Egyértelmű, hogy hitelezőknek is erőfeszítéseket kell tenni. Rövidtávon ugyan nem érdekük a probléma megoldása, de hosszútávon tarthatatlan ez az öngerjesztő folyamat. Sok ország esetében az eladósodáshoz a nemzetközi kamatmechanizmus is hozzájárult. Az eladósodott fejlődő országok nettó tőkeexportőr pozíciója – éhínség szélén lévő országokból tőke áramlik a fejlett világ felé – hosszútávon tarthatatlan. A fejlett országok kormányai által nyújtott segélyek csak azt teszik lehetővé számukra, hogy tovább fizessék a magánszektor felé a kamatotokat.

Hogyan segíthetnek a hitelezők?

A hitelező országok kereskedelmi protekcionizmusának csökkentése

A protekcionista külkereskedelem politika akadályozza az eladósodott országok exportját, ezzel nehezíti számukra a konvertibilis pénzek megszerzését. Bármilyen exportorientált gazdaságpolitikát folytathat az eladósodott ország, az áruival szemben alkalmazott import korlátozás feleslegessé teszi erőfeszítéseit

Új törlesztési módozatok kialakítása

A Brady-terv indulásképpen leszögezi, hogy sok fejlődő ország soha nem fogja tudni adósságállományát visszafizetni. Hitelezői oldalról tehát szükség van az adósságállomány csökkentésére. A Brady-terv három alapmódozatot javasol a probléma megoldására:

• Visszavásárlás: A hitelező bankok jóval névérték alatt a pénzpiacon eladják az eladósodott országok adósságleveleit, értékpapírjait. Az adós országok pedig IMF hitelből saját adósságleveleit felvásárolják.
• Adósságkonverzió: A hitelező bankok az adósság egy részét fix alacsony kamatozásúvá alakítanák át.
• Az adósság lecserélése. Ennél a módszernél az adós és a hitelező szoros együttműködésére van szükség. A hitelező az adós beleegyezésével az adósságlevelet piaci áron eladja. Ez az ár alacsonyabb, mint a névérték. A kedvező áron megvásárolt adósságlevelet a vállalkozó az adós országban névértéken elcseréli exportrészesedésre vagy részvényre. Ez utóbbi az adós ország számára kedvezőbb, hiszen tartozása működőtőkévé alakul. Az adósságteher csökken, termelő- kapacitás jön létre, új munkahelyek teremtődnek.