Merkantilizmus

XIV. Lajos (1643-1715) francia király szakminisztere, Colbert dolgozta ki azt a gazdaságpolitikát, amelyet merkantilizmusnak nevezünk. A merkantilisták arra törekedtek, hogy a nemesfémet az országba vonzzák, kiáramlását pedig megakadályozzák. Franciaországban ugyanis ekkor még nincs bank- és hitelrendszer, mint Hollandiában és a gazdaság vérkeringésének fenntartásában nélkülözhetetlen a nemesfémből nyert pénz.

Colbert a külföldi árukat védővámokkal tartotta távol, a hazai ipart kölcsönökkel támogatta. Vállalkozókat és szakmunkásokat csábított az országba, akiktől féltve őrzött gyártási titkokat tudtak meg. A merkantilista politika a középkori városi keretből kilépve az egységes nemzetgazdaság kialakítása felé tette meg az első lépéseket. Ez kedvezett a polgárság erősödésének is.

A merkantilizmus kritikája

Ma már természetesnek tűnhet, hogy az országok közötti kereskedelmet az olyan alapvető racionális viselkedési szabályból vezessük le, mint a maximális jólétre való törekvés. Ez a nézet azonban korántsem volt általános a gazdaságok történetében.
A 17-18. században a nemzetközi kereskedelem világméretűvé válásának kezdetén nem így vélekedtek az államfők tanácsadói. Az un. merkantilista nézeteket valló gazdaságpolitikusok körében még nem volt elfogadott, hogy az állampolgárok jólétét tekintsék a gazdaságpolitika végső céljának. A jólét absztrakt fogalmát a vagyonnal helyettesítették, a vagyont pedig abban az időben aranyban mérték, ami akkor egyben a pénz is volt. Úgy vélték, hogy egy ország annál gazdagabb, minél több aranya van, a politikának tehát arra kell törekednie, hogy az ország minél több aranyat halmozzon fel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az ország tartósan többet exportál, mint importál.
Láthatjuk, hogy a merkantilisták nem a „tiszta” elmélet fogalmaiban gondolkoztak: a pénzt nem egyszerűen csereközvetítőnek tekintették, amitől eltekinthetünk, mert a kereskedelem céljának megértéséhez nincs rá szükség. Éppen hogy ennek felhalmozását tekintették a kereskedelem céljának. Szemléletüket természetesen befolyásolta helyzetük: mint az állam tanácsadói, valójában az ország célját az állam céljaival azonosították. A nagymértékben naturális gazdálkodást folytató gazdaságban a jólét közvetlenül nem volt adóztatható, csak a pénz. Ha az állam pénzt tudott beszedni, akkor abból államapparátust, hadsereget tarthatott, és hatalmát növelhette.

A merkantilista gondolkodás a kereskedelmet nem kölcsönösen előnyös tevékenységnek tekintette, hanem 0 összegű játéknak. Nyilvánvaló, hogy ha a világ aranykészlete adott, akkor az egyik ország csak a másik rovására tud aranyat felhalmozni. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha minden ország egyforma merkantilista politikát folytat, akkor az a politika saját célját tekintve hatástalan lesz. Ez mai szemmel talán még nem lenne túl nagy hátrány; a baj az, hogy ha minden ország az import korlátozásával kívánja az exporttöbbletét elérni, akkor a kereskedelem beszűkül, szélsőséges esetben megszűnik. Ez mai szemmel már kétségtelen hátrány, mert akadályozza a kölcsönösen előnyös kereskedelmet.
A merkantilista szemlélet a mai közgazdaságtudományban természetesen nem játszik szerepet. Hagyományai azonban még mindig érződnek a gazdaságpolitika gyakorlatában. A vámok és egyéb kereskedelmi korlátozások ideológiai indoklásában gyakran hangzanak el merkantilista érvek.

Ha egy kicsit túlmegyünk a kereskedelem tiszta elméletén a monetáris elmélet irányába, akkor a merkantilista politika további súlyos problémájára bukkanhatunk. Beláthatjuk ugyanis, hogy a merkantilista politika általában még egyoldalúan gyakorolva sem hatásos, vagyis nem éri el még a saját maga által kitűzött célt sem. A hatásosság feltétele ugyanis nagyon valószerűtlen: az, hogy a politikát folytató országban az exporttöbbletből befolyó arany tényleges felhalmozására törekedjenek, vagyis senki ne akarja levásárolni. Márpedig az aranyat a királyok sem önmagáért gyűjtötték, hanem például azért, hogy hadsereget tartsanak fenn belőle, vagyis nem az exporttöbbletből befolyó pénzért önmagáért támasztottak keresletet. Márpedig akkor ez a pénz az áruk iránti keresletet növeli, ami az import növekedéséhez vezet. Az export és az import értéke így végül is szükségszerűen kiegyenlítődik.