Adósságplafon és leminősítés – Mi jön ezután?

Wall Street

Az egész világ a hétfői piacnyitásra vár. Érezni lehet a feszültséget és a bizonytalanságot a levegőben. A düh még ennél is kézzelfoghatóbb. Ahogyan azt várni lehetett, az adósságplafon megemelése önmagában nem volt képes eloszlatni az aggodalmakat, sőt inkább fokozta a gazdasági bizonytalanságot, és egy sor eseményt indított be, köztük az Egyesült Államok leminősítését az S&P hitelminősítő által.

Árfolyamok gazdasági hatása

A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.

Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)

A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.

OECD

Az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organisation of Economic Co-operation and Development – OECD)

A II. világháború utáni európai helyreállításra fogadta el az Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza az un. Marshall-tervet. Ennek lebonyolítására kezdetben az ENSZ európai regionális bizottságát szánták, de ott a Szovjetunió befolyásával is számolni kellett, így esett a választás egy önálló szervezetre, az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetre (Organisation of European Economic Cooperation – OEEC)-re, amelyet 1948. április 15-én hoztak létre Párizsban. Eredetileg 17 tagja volt. 1958-ban Spanyolország is csatlakozott. Az USA és Kanada társult tagként, Jugoszlávia megfigyelőként vett részt a szervezet munkájában.

A szervezet kezdetben főként adminisztratív szervként működött, elsősorban az amerikai segélyszállítmányok elosztására, irányítására, ellenőrzésére. 1961- ben az USA és Kanada is taggá lett, belépett Japán, Ausztrália, Új-Zéland is. Nevet is változtatott a szervezet: Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (Organisation of Economic Co-operation and Development – OECD) lett az új neve. Később új tagok is beléptek, jelenleg a szervezetnek 29 tagállama van.

Az OECD nem egy zárt klub. A tagállamokat sokrétű kapcsolatok fűzik a világgazdaság más országaihoz, azokkal szoros együttműködést valósítanak meg. Tagnak lenni azonban nem egyszerű. Az OECD valóban a gazdag országok nemzetközi szervezete annyiban, hogy tagállamai a világ áru-

GATT

Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade – GATT)

A II. világháború utáni rendezésben felmerült egy kereskedelmi világszervezet alapításának ötlete is. A Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (International Trade Organisation – ITO) azonban nem jöhetett létre, noha az ENSZ Kereskedelmi és Foglalkoztatási konferenciája (Havanna) 1947-ben egy megállapodástervezetet is véglegesített e célra, sőt, egy interim bizottságot is felállítottak az ITO érdekében. A szervezetből nem lett semmi, viszont az akkor már Genfben folyó vámtarifa-tárgyalások nagyon is sikeresnek bizo-nyultak. A résztvevők 1947. október 30-án megállapodtak abban, hogy a kölcsönös vámengedményeket tartalmazó országlistákat, a Havannai Karta 4. fejezetében foglalt kereskedelempolitikai elvekkel kiegészítve, mint ideiglenes egyezményt 1948. január 1-jével életbe léptetik. Ezzel kezdődött az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény csaknem öt évtizedes működése.

Ez az ideiglenes egyezmény lett a GATT, amely csak 1994. december 31-én „fejezte be” pályafutását, amikor is megalakult a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organisation – WTO) 1995. január 1-jei dátummal.

A GATT-ot többnyire nemzetközi szervezetként aposztrofálták, amely a de facto szerepére utal, noha ennek jogi alapja nem volt. A GATT nem egy szervezet volt, hanem egy nemzetközi egyezmény, amely szervezetként funkcionált titkársága révén. (A nemzetközi jog sohasem ismerte el a GATT-ot nemzetközi szervezetként.) Ugyanilyen

A külső egyensúly helyreállítása

A devizavédelmi vámok bevezetése általában az ország külgazdasági egyensúlyának (kereskedelmi, fizetési mérleg) javítását célozza, vagyis alkalmazásával a devizakiáramlást igyekeznek megakadályozni.

Ha ugyanis külső egyensúlyi zavarok (a kereskedelmi, illetve a fizetési mérleg hiánya) esetén növelik a vámokat, az import csökken, mérséklődik a devizakiáramlás. Ezzel együtt nőhet a belső foglalkoztatás, mert az importhelyettesítés érdekében egyes ágazatokban növelni kell a termelést. A devizavédelmi vámok azonban gyakran kiváltják a kereskedelmi partnerek retorzióját, ami megnehezíti az exportot, így a külső egyensúly nem javul. Ezért a kereskedelmi mérleg javítása érdekében célszerűbb a valutaleértékelést alkalmazni.

Retorziók

Gyakran előfordult a világgazdaság történetében, hogy egyes országok mások támadását igyekeztek „megbosszulni” vámok bevezetésével vagy növelésével. Ilyen támadás lehet a másik ország előzetes vámemelése, valamely külföldi vállalat vagy csoport dömpingje, vagy a partner országban alkalmazott exporttámogatás. Retorziós vámról akkor beszélünk, ha a vám kivetését az exportáló országban bevezetett vám váltja ki. Az ilyen intézkedésekre akkor kerül sor, ha tárgyalásokkal nem tudnak eredményt elérni, vagy ha abban bíznak, hogy a vám növelése javítja a tárgyalási pozíciókat. Állandó vita tárgyát képezi napjainkban is a nagyvállalatok által külföldön előszeretettel alkalmazott dömping. A dömping azt jelenti, hogy az adott ország bizonyos termékét a külföldi fogyasztóknak alacsonyabb áron értékesíti, mint

Eladósodás

A nemzetközi gazdaságban az 1970-es évekig az árukapcsolatok domináltak. Az 1970-es évektől kezdődően a súlypont fokozatosan a tőkeforgalomra tevődött át.

A tőkeforgalmon belül – formáját, célját és hatását tekintve kétféle tőkemozgást különböztetünk meg. Az úgynevezett finánc illetve kölcsöntőke mozgást, mely pénzformában áramlik a felvevő ország felé, hogy meghatározott idő múlva kamattal térjen vissza és a direkt tőkebefektetéseket, melynek célja többé – kevésbé a tőke határon túli működtetése.

A nemzetközi tőkeforgalmon belül jelentős asszimetria mutatható ki, egyrészt formai értelemben, mivel aránytalanul magas a finánctőkemozgás, másrészt regionális értelemben, mivel a Triád (Japán – USA — Nyugat-Európa) egymás közötti forgalma dominált. A 70-es évek világgazdasági változásainak hatására egyre nagyobb jelentőségűvé váltak a kölcsöntőke kapcsolatok. A világgazdasági korszakváltás közel 120 országban indított el eladósodási folyamatot. A XX. század utolsó két évtizedének vitathatatlanul az egyik legnagyobb gazdasági problémája az eladósodás. A világban jelenleg felhalmozott adósságállomány a piaci feltételekkel már nem visszafizethető. Az eladósodást kezdetben pénzügyi problémaként kezelték, a valóságban azonban ez csak egy tünete, felszíni megjelenése egy világméretű átrendeződési folyamatnak, egy világgazdasági korszakváltásnak, mely a fejlődő világ 90% -t súlyos válságba sodorta. Ahhoz, hogy az eladósodás nagyságrendjét, hatását elemezni tudjuk, célszerűnek látszik néhány alapfogalom tisztázása.

Eladósodással kapcsolatos alapfogalmak

Az európai integráció fő mozgató rugói

A második világháború után Európa egyesítése vált szükségessé. Ezen törekvéseket számos gazdasági, társadalmi és politikai tényező támasztotta alá. A háború után a vezető politikusok az integrációban a béke és a prosperitás tényezőjét látták, sőt többen felvetették az Európai Egyesült Államok gondolatát. Az egyesülést az újabb háború megelőzésének garanciájaként értékelték, különös tekintettel a német-francia megbékélésre.

A szoros együttműködés gondolatát az amerikai politika is kezdettől támogatta, bizonyos körök az amerikai hegemónia mérséklését és ellensúlyozását várták, sőt megjelentek bizonyos szuperhatalmi érvek is.

Az integráció gazdasági hajtóerői szintén sokrétűek voltak, sokan érveltek a két világháború közötti válságok negatív tapasztalataival. Az 1930-as évek protekcionizmusát a háború követte, ami tovább nehezítette a határokon keresztüli gazdasági kapcsolatokat. Az első kísérletek tudatos törekvést képviseltek a korábbi trend megfordítására, a múlt katasztrofális tapasztalatai termékeny talajul szolgáltak az európai kooperációra irányuló új eszmék növekedéséhez.

A szakirodalom az integrációt világgazdasági törvényszerűségnek tekinti. A tudomány és a technika vívmányai alapján a nemzeti gazdasági határok egyre szűkebbnek bizonyultak. Az integráció mellett érveltek továbbá a vállalati és üzemmérettel, valamint az optimális piacméretekkel is. Fontos motiváció volt még az un. technikai rés áthidalása az USA és Japán, valamint az újonnan iparosodó országok vonatkozásában.

Mozgató

A nemzetközi tőkeáramlás formái és okai

A nemzetközi tőkekapcsolatok a világgazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szektorát alkotják, napjainkban az országok szinte kivétel nélkül igen aktív résztvevői a nemzetközi tőkeforgalomnak (akár fejlett, akár kevésbé fejlett országról legyen is szó).

A nemzetközi tőkeáramlás klasszikus típusa a kölcsöntőke áramlás és a működőtőke áramlás. A működőtőke áramlás két alapvető formája:

direkt külföldi beruházás, portfolió beruházás. A direkt működő tőke export

A direkt tőkeáramlás esetén a befektetés effektíve produktív célból, reál-tőkejavakba történik, így a tőketulajdonos nem mond le eszközeinek használati jogáról. Aktívan részt kíván venni a tőke működtetésével kapcsolatos döntésekben, a tőke mindenkori tényleges hozamára, a nyereségre tart igényt.

A külföldi direkt beruházások volumene az 1980-as évek közepétől növekedett meg dinamikusan. Az évtized első felében átlagosan 50 milliárd dollárt fektettek be közvetlen formában, 1985. év után ez már meghaladta a 160 milliárd dollárt, 1995. évben pedig a 315 milliárd dollárt.

A külföldi direkt tőkeberuházások okai különféle érdekekre vezethetőek vissza. A befektetők mélyreható és komplex elemzés segítségével döntenek arról, hogy hol, milyen módon kívánnak tulajdonosként megjelenni. Első helyen a profitszerzés áll, azonban abban megoszlanak a vélemények, hogy ezt a profitot rövid, vagy hosszú távon várják-e a befektetéstől.

A direkt befektetés legfontosabb

A globalizáció következményei

A globalizáció hatásai sokrétűek. Az Egyesült Államok, a nyugat-európai országok, Japán és más, iparilag fejlett országok, Kelet- és Dél-Ázsia egyes államai, a tőkeerős vállalatok, mindenekelőtt a transznacionális társaságok, a rugalmasan alkalmazkodni képes kis- és középvállalatok, a kutatás és fejlesztés (K+F) terén élen járók, a nemzetközi pénzvilág hatalmasságai, a magasan képzett munkaerő a folyamatok fő haszonélvezői.

Segítette a gazdasági transznacionalizálódás a magyar gazdaság modernizálódását, fejlődését is. Ugyanakkor a transznacionális társaságok által közvetített szerkezeti és szervezeti változások, a liberalizálás, a műszaki fejlődés és a verseny egyes következményei, különösen azokban az országokban, amelyek nem voltak képesek belső gazdasági problémáik megfelelő kezelésére, növelték a szegénységet, az egyenlőtlenségeket, gyengítették a nemzeti intézményeket, még nehezebb helyzetbe hozták az alacsony hatékonyságú állami szektort, illetve az ott dolgozókat, s általában a nehezen alkalmazkodó vállalatokat. A világ nagy térségei közül az említett változások különösen súlyos problémákat okozott Afrikában, Latin-Amerikában, a volt szocialista országok többségében. A nemzetköziesedés és a globalizáció folyamata hozzájárult a jövedelemelosztás egyenlőtlenségének növekedéséhez nemzetközi méretekben, s az államok keretei között is.

A globalizáció nyomán változik a társadalmak gondolkodásmódja, értékrendje is. Az erre ható tényezők között az elméletek, eszmék, értékviszonyok változásai a globalizációs kihívással kapcsolatos kérdések között különleges helyet foglalnak el. Egyrészt, mint

Globalizáció

A nemzetköziesedést és a globalizációs folyamatot a következő főbb tényezők ösztönözték a XX. század utolsó harmadában:

1. Az 1960-as évek óta kibontakozó új tudományos és technikai átalakulás jellegét és következményeit illetően minden korábbi technikai átalakulásnál nagyobb mértékben globális jellegű, átfogó és univerzáló hatású. A technikai átalakulás a nemzetközi versenyben jelentős előnyökhöz juttatott egyes országokat és vállalatokat a katonai és a polgári termelésben, s minden korábbinál jobb lehetőséget nyitott számukra a globális expanzióhoz. A technikai fejlődés hatására számottevően megnövekedett és lényegesen olcsóbbá vált az áruk, a tőke, a tudás, a technika és az információk nemzetközi mobilitása. A sugárhajtású repülőgépek, a konténerszállító hajók, a szuper tartályhajók, a szállítás, a közlekedés és a távközlés technikai fejlődése, s különösen a műholdakon sugárzott TV-adások összezsugorították a Földet. Az új kommunikációs technika a tranzakciókhoz szükséges idő és költségek csökkentésével, az információáramlás gyorsaságának és megbízhatóságának növelésével radikális változásokat tett lehetővé a pénz- és tőkepiacok működésében és a nemzetközi menedzsmentben.

2. A hidegháború a vezető ipari országok politikai hatalmi elitjét közelebb hozta egymáshoz, elsősorban a közös ellenféllel szembeni stratégiai érdekek alapján. Sajátos tömbfegyelem alakult ki, amelyik korlátozta a hatalmi versengést a tömbök keretei között. Emellett a fejlett ipari országokban, az államközi viszonyok

2 / 3123