2010. november 16. A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.
Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)
A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.
2010. november 16. A nemzetközi fizetéseket valutákban, illetve devizákban eszközlik. Valutának tekintjük egy ország törvényes fizetési eszközét, magát a bankjegyet, amely a kibocsátás helyén a pénzfunkciókat betölti. (Ár meghatározásra, tartozások és követelések kiegyenlítésére és befektetésekre használják.) A deviza fogalmának két fajta értelmezése ismert. Szűkebb értelemben ide soroljuk a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítőket, a külföldi pénzeszközökre kiállított tartozást vagy követelést megtestesítő értékpapírokat. Tágabb értelemben mindenfajta – nemzetközi fizetésekben használható – eszköz devizának tekinthető, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyek és a klasszikus pénzeszköz, az arany is. Ez utóbbi monetáris (tehát pénzként történő) használata az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan beszűkült, s tulajdonképpen az országok megállapodtak abban, hogy az aranyat demonetizálják.
Az un. világpénz (nemzetközi fizetésekben használt pénz) funkcióban fontos minőségi változás következett be. A hetvenes évektől már nemcsak nemzeti valuták forognak e szerepkörben, hanem megjelentek a nemzetközi valuták is. Nemzetközi valutáról akkor beszélünk, ha a valuta kibocsátásáról, használati köréről, feltételeiről stb. alapvető kérdésekről nem egy ország, egy adott nemzeti monetáris hatóság dönt, hanem egy kollektíva. A nemzetközi valuta értékét – vásárlóerejét így nem egy nemzetgazdaság, hanem a közösség globális teljesítménye határozza meg.
A devizapolitika egyik kiemelt – elsőszámú – feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról,
2010. november 15. Felvetődik a kérdés, hogy vajon mely szolgáltatások kerülnek/kerültek be a nemzetközi kereskedelembe. Korábban az volt az általános vélekedés, hogy a szolgáltatások – sajátos tulajdonságaik miatt – nem tartoznak a „kereskedelemre alkalmas, szállítható áruk” (tradeable goods) körébe. Ez jó részükre kétségtelenül ma is igaz, de a technikai fejlődés (számítógépesítés, távközlés) egyre szélesíti azon szolgáltatások körét, amelyek alkalmasak arra, hogy nemzetközi kereskedelmi forgalom tárgyai legyenek (pl. telekonferenciák, számítógépes tervezés, távdiagnosztika, kulturális és sporteseményeken való „részvétel”, vagy például az Interneten elérhető szolgáltatások).
A szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének kapcsán többen felvetették a kérdést, hogy vajon mely országoknak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem területén? Amennyiben a szolgáltatásokat a fizikai árukhoz hasonlóan korlátok nélkül lehetne exportálni, akkor a fejlett és fejlődő országok szolgáltatásainak eltérő árszínvonala és a termelékenységi korlátok miatt a komparatív költségelőnyök a fejlődő országok oldalán lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szolgáltatásoknak csak egy hányada lehet nemzetközi kereskedelem tárgya, főleg azok, amelyekben a szellemi és fizikai tőke játssza a döntő szerepet, ahol viszont a fejlett világnak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelemben a fejlődő világ országaihoz képest. Ez a gondolatmenet – ha kiterjesztjük a szolgáltatások teljes szférájára – azt sugallja, hogy a fejlett országoknak a szolgáltatások, a fejlődőknek pedig (legalábbis a
2010. november 15. A valutaleértékelés azt jelenti, hogy több hazai valutát kell adni egységnyi külföldi valutáért, illetve egységnyi hazai valutáért kevesebb külföldi valutát lehet kapni. Ezért rövid távon a leértékelés az importot mérsékli, az exportra viszont ösztönzőleg hat. Az importőröknek ugyanannyi termék beviteléhez szükséges változatlan összegű külföldi valutáért most több hazai valutát kellene fizetniük, ugyanakkor az exportőrök hazai valutában mérve nagyobb bevételhez jutnak változatlan mennyiségben és exportáron értékesített termékük után is.
Nem jelenthető azonban ki, hogy a valutaleértékelés egyértelműen növeli az exportot és akadályozza az importot. A végső hatás különböző ellentétes irányú változások eredője.
A valutaleértékelés után az import termékek a hazai fogyasztók számára drágábbá válnak ugyan, de ha a kereslet árrugalmatlan, akkor nem biztos, hogy az importálandó mennyiség is csökken. Ilyenek például a nyersanyagok, az energiahordozók, melyeket gyakorlatilag bármi áron kénytelen az ezekben hiányt szenvedő ország importálni. Az importtermékek belföldi árának növekedése mindenképpen növeli a belföldi termelés költségeit, ezzel az átlagos árszintet is. így – az import részarányától függően – nő az export- termékek termelésének költsége is, ami rontja az exportőrök javuló profit- kilátásait.
Az exportálók változatlan eladási érték, vagyis devizabevétel mellett is növelik profitjukat. Egyes termékek a leértékelés hatására válhatnak exportképessé, így az
2010. november 12. A devizavédelmi vámok bevezetése általában az ország külgazdasági egyensúlyának (kereskedelmi, fizetési mérleg) javítását célozza, vagyis alkalmazásával a devizakiáramlást igyekeznek megakadályozni.
Ha ugyanis külső egyensúlyi zavarok (a kereskedelmi, illetve a fizetési mérleg hiánya) esetén növelik a vámokat, az import csökken, mérséklődik a devizakiáramlás. Ezzel együtt nőhet a belső foglalkoztatás, mert az importhelyettesítés érdekében egyes ágazatokban növelni kell a termelést. A devizavédelmi vámok azonban gyakran kiváltják a kereskedelmi partnerek retorzióját, ami megnehezíti az exportot, így a külső egyensúly nem javul. Ezért a kereskedelmi mérleg javítása érdekében célszerűbb a valutaleértékelést alkalmazni.
Retorziók
Gyakran előfordult a világgazdaság történetében, hogy egyes országok mások támadását igyekeztek „megbosszulni” vámok bevezetésével vagy növelésével. Ilyen támadás lehet a másik ország előzetes vámemelése, valamely külföldi vállalat vagy csoport dömpingje, vagy a partner országban alkalmazott exporttámogatás. Retorziós vámról akkor beszélünk, ha a vám kivetését az exportáló országban bevezetett vám váltja ki. Az ilyen intézkedésekre akkor kerül sor, ha tárgyalásokkal nem tudnak eredményt elérni, vagy ha abban bíznak, hogy a vám növelése javítja a tárgyalási pozíciókat. Állandó vita tárgyát képezi napjainkban is a nagyvállalatok által külföldön előszeretettel alkalmazott dömping. A dömping azt jelenti, hogy az adott ország bizonyos termékét a külföldi fogyasztóknak alacsonyabb áron értékesíti, mint
2010. november 11. Köztudott tény, hogy az eladósodási probléma jelenleg már a hagyományos módszerekkel megoldhatatlan. A felhalmozott adósságtömeg piaci feltételekkel már visszafizethetetlen. A megoldás csak az adósok és hitelezők együttes, közös erőfeszítéseitől várható. Milyen lehetőségei vannak egy eladósodott országnak az adósságteher könnyítésére?
A kölcsönök visszafizetésének moratóriuma
A moratórium az adós által önkényesen és egyoldalúan megtett lépés. A lényege az, hogy az adós egyszerűen felfüggeszti tartozásai kifizetését. Teljes moratórium esetén, egyáltalán nem fizet, részleges moratórium esetén pedig általában csak az exportbevételének meghatározott részét fordítja törlesztésre. Ezt a lehetőséget természetesen nem minden ország használhatja ki. Csak olyan – mint például Brazília – akik olyan egyéb politikai vagy gazdasági előnnyel rendelkeznek, mely fontos a hitelezők számára, így remélhetik, hogy az egyoldalú moratórium bejelentése következtében nem vezetnek be ellenük gazdasági szankciókat.
A tartozások átütemezése
Az átütemezés egy olyan eljárás, amely az adósságok visszafizetésének időpontját módosítja, távolabbra teszi, általában úgy, hogy a többi tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja (például emeli a kamatot). Az eljárás a Párizsi Klubhoz – hivatalos kölcsönök esetén – vagy a Londoni Klubhoz – magánhitelek esetén – benyújtott kérelemre indul. A tárgyalásokon, ahol az összes hitelező jelen van, kialakítják az új hitelfeltételeket. Sajnos a problémát – az esetek többségén – ez
2010. november 9. Az un. Egységes Európai Piac tervét illetően a döntés az 1985. júniusi milánói csúcsértekezleten született. Megteremtése érdekében a Bizottság előterjesztette a Fehér Könyvet, ami mintegy 300 feladatot tűzött ki, végrehajtási ideje pedig 1992. év december hó 31.
A Fehér Könyv az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad és korlátlan mozgását tűzte ki célul. Eszerint az egységes európai piac érdekében fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására van szükség.
Fizikai akadályok megszüntetése
A nemzeti határokon történő ellenőrzése megszüntetését jelenti. 1968. után a vámok eltörlése ellenére az áruk mozgásának ellenőrzését több okból is fenn kellett tartani. A közös külső vámok ellenére egyes tagországok eltérő nemzeti kvótákat alkalmaztak, melyeket eredetellenőrzés nélkül könnyedén ki lehetett volna játszani.
Az egységes európai piac azt jelenti, hogy 1992. után a kvótákat már közösségi szinten alkalmazzák és kifelé egységesítik a különböző biztonsági, környezeti és eü. előírásokat. Az áruk mozgásának nyilvántartására számítógépes rendszert vezettek be.
A határellenőrzés felszámolásával az állampolgárok a közösségen belül útlevél nélkül, szabadon utazhattak, letelepedhettek, tanulhattak, munkát vállalhattak. Ezt szabályozta a Schengeni megállapodás, melyet 9 tagország fogadott el. Az állampolgárok egyenlő jogokkal vehetik igénybe más országok szociális juttatásait. A Közösségen kívüli utazásokra egységes útlevelet vezettek be.
Technikai akadályok megszüntetése
2010. november 9. A szerződést 1957. március hó 25. napján írták alá, és 248 szakaszban határozta meg az EGK céljait, azok megvalósításának módját. Az EGK célja a közösséghez tartozó országok szorosabb kapcsolatának kiépítése volt. Ezen célkitűzés megvalósítása érdekében 11 pontban foglalták össze az intézkedéseket.
1. a tagállamok között a vámok és kvóták megszüntetése, (10 év alatt, 1968-ra befejeződött.) 2. közös vámtarifa, közös kereskedelempolitika a kívülállókkal szemben, (1968-ra léptek életbe) 3. a tagországok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése, 4. közös politika a mezőgazdaságban, 5. közös politika a közlekedésben, 6. a Közös Piacon a szabad gazdasági verseny feltételeinek fenntartása, 7. tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, 8. jogszabály-harmonizálás, ha azt a Közös Piac megkívánja, 9. munkalehetőség javítása, életszínvonal növelése érdekében Európai Szociális Alap, 10. Európai Beruházási Bank, 11. tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére.
A Római Szerződés a gazdaság egységig 3 négyéves szakaszt irányzott elő.
1962-ben született döntés a közös agrárpolitika kialakításáról, melynek alapja az agrár közös piac volt, és melyet 1964-ben indítottak be.
A Monetáris Integráció újjáélesztését az EK 1979. évben az Európai Monetáris Rendszer keretében kísérelte meg. A fő cél a valutaárfolyamok stabilizálása volt. Létrehozták az ECU-t, mely
2010. november 9. A globalizáció és az integráció korunk történelmi jelentőségű folyamatai, általuk alapvetően megváltoztak a gazdálkodás és a termelés feltételei, a fogyasztás lehetőségei. A globalizáció vonatkozásában egyfelől annak túlzott mértékű kiterjesztése figyelhető meg, amikor már nem tudni, hogy mi is a lényege, melyek a megjelenési formái. Másfelől viszont gyakori, hogy konkrét megjelenési formáira szűkítik le. Ez az ellentmondás arra vezethető vissza, hogy a globalizáció un. rosszul strukturált jelenség, tehát egyértelmű összefüggések helyett mindössze kölcsönhatásokról beszélhetünk. A globalizáció lényegét szakemberek a nemzetköziesedés folyamatából vezetik le. Ennek eredményeként egy egységes rendszerként értelmezhető világ-egész jött létre, melynek alrendszerei között olyan mértékű a kölcsönhatás, hogy az egyikben bekövetkező változás a másikban is jól érzékelhető. Sőt, az emberek tevékenysége folytán a rendszer egésze el is pusztulhat. A globalizáció révén az emberiség olyan világközössége jött létre, melyben az egyes emberek, embercsoportok szoros és kölcsönös függésbe kerültek egymással, függetlenül társadalmi, gazdasági fejlettségüktől, vallási, ideológiai nézeteiktől. Olyan fokú világegyesülést valósít meg, melyben világméretekben határozódik meg az emberiség léte. Tehát azokról a folyamatokról van szó, melyek az egész világ fennmaradásához és fejlődéséhez kapcsolódnak.
Globális problémák
Nem adott problémákról van szó, hanem a globalizáció folyamatával összefüggésben változókról. Négy fő csoportba sorolhatjuk őket:
közvetlenül ökológiai problémák: környezetszennyezés, globális felmelegedés,
2010. november 9. A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról (amikor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön) a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam eltér a vásárlóerő-paritástól automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik.
Számos közgazdász szerint a meggyőző logika ellenére sem ad a vásárlóerő paritás pontos képet az árfolyamok valóságos működéséről. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól:
az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, s a nyersanyagok külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. Az árfolyamokat nem csak a gazdaság exportja és importja befolyásolja, hanem hatással van rá a tőkeáramlás is. A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet az áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (arbitrázs: két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok árszintjei kiegyenlítődnek. Az egyes országok árszínvonalaiban azonban számos olyan áru és szolgáltatás is beletartozik, amely jellegénél fogva nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, s így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Az országok árszínvonalai tartósan eltérhetnek egymástól, anélkül, hogy az árfolyamot piaci erők a vásárlóerő-paritás irányába terelnék.
A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet nem jellemzi tökéletesen a valóságot, mégis kellő alapot
|
|
Legfrissebb hozzászólások