2010. január 2. A vagyonkezelő az ügyfelek által rábízott vagyonnak a befektetését végzi. A vagyonkezelés ügyfeleit két csoportba szokás sorolni. Az intézményi ügyfelek közé biztosítók, nyugdíjpénztárak tartoznak. A részükre végzett szolgáltatást törvények szabályozzák, melyek többek között rögzítik a befektetési irányelveket is. Ezen irányelvek betartását pedig – a legtöbb országban – a vagyonkezelőtől elkülönült letétkezelő ellenőrzi.
A magánügyfelek vagyonának befektetését a legtöbb esetben csupán a két fél közötti szerződés szabályozza. A vagyon kezelése történhet közvetlenül a befektetési eszközök megvásárlása révén. Sok esetben azonban hatékonyabb – költségkímélőbb – közvetett befektetési eszközöket ún. befektetési jegyeket igénybe venni. A befektetési alapok révén az egyes befektetők azonos befektetésre szánt pénzei kerülnek összegyűjtésre, s így – a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználásával – a vagyonkezelő saját szolgáltatásait olcsóbban tudja ügyfeleinek nyújtani.
A befektetési alapok többsége nyílt végű. Ez lehetővé teszi, hogy a befektetők befektetési jegyeiket naponta az egy jegyre eső vagyonértéken adni, illetve venni tudják. Azonban vannak olyan esetek, amikor ez a pénz ki– és beáramlás veszélyeztetheti a vagyonkezelő által felvállalt befektetési politika megvalósítását. Ennek eszköze a zártvégű befektetési alap.
A kiáramlás korlátozására van szükség, ha az alap vagyona kevéssé likvid eszközökbe – pl. nem tőzsdei társaságok részvényei, kis likviditású tőzsdei részvények, OTC-termékek
2010. január 2. A biztosítók és a különféle nem állami nyugdíjalapok fontos szerepet játszanak a megtakarítások ideiglenes újraelosztásában, bár többnyire tevékenységüknek nem ezt az oldalát szokás hangsúlyozni. Az általuk összegyűjtött pénzalapok felhasználásának csak az egyik fele az, hogy kártérítéseket fizessenek, illetve nyugdíjakat folyósítsanak ügyfeleiknek. Ilyen jellegű kifizetéseik a bankok (takarékpénztárak) betét–visszafizetéseivel rokon. A bankok tevékenysége nyilvánvalóan nem korlátozódik a betétek gyűjtésére és visszafizetésére, hanem a hitelkihelyezések kamatbevételeiből képesek kamatot fizetni a betéteseknek, illetve fedezni az üzemvitel költségeit. Hasonlóan, a biztosítóintézetek tevékenysége sem korlátozódhat a biztosítási díjak beszedésére és a kártérítések kifizetésére. Ugyanilyen fontos eleme ezen intézetek működésének az általuk összegyűjtött és ideiglenesen szabad pénzalapok megfelelő befektetése.
Azokban a gazdaságokban, ahol a biztosítási tevékenység nem monopolizált, a biztosítótársaságokat két csoportba sorolhatjuk, úgy mint életbiztosítást és vagyon– és baleset–biztosítást nyújtó cégek. Gyakori, hogy az előbbiek a szűkebb értelemben vett biztosítási formákat – amelyek a kockázat elleni védelmet szolgálják – megtakarítási formákkal kombinálják (sőt még rövid lejáratú hiteleket is nyújtanak!), ami megint csak a többi pénzintézettel való rokon vonásokat emeli ki.
Sok országban, így ma már Magyarországon is működnek az állami nyugdíjrendszer, illetve -intézetek mellett különböző magánnyugdíjalapok is. Az összegyűjtött nyugdíjjárulékok reálértékének megőrzése (akár 20–30 éven keresztül) megint csak azt
2010. január 2. A hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) a legjelentősebb, a legrégebbi és a legszélesebb körűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, a hitelintézeteket szokás monetáris közvetítőknek is nevezni. A többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézeteket, biztosítókat stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.
A hitelintézetek sokféle lejárattal szinte minden ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, azonban jellemzően az üzleti életet (az ipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet) látják el főképp rövid lejáratú hitellel. E hagyományosnak tekinthető szerepüknek kettős oka van:
egyfelől általában a vállalatok más forrásból juthatnak hosszú lejáratú tőkéhez; másrészt a kereskedelmi bankok forrásainak zöme igen likvid betét (tehát a betétesek igen könnyen visszavehetik a banknál elhelyezett pénzüket), így korlátozott az a kockázat is, amelyet e bankok a rövid lejáratú betétek hosszú lejáratú kihelyezéssé alakításában vállalhatnak.
A bank mint speciális pénzügyi közvetítő elsősorban a piac azon szegmensén eredményes, ahol a hitelnyújtó és a hitelfelvevő közötti információs különbség piaci eszközökkel könnyen és olcsón nem szüntethető meg. A nagyvállalatok könnyebben jutnak piaci hitelhez pl. kötvénykibocsátás útján, mivel folyamatosan piacon vannak, minősíttetik magukat, információkat közölnek magukról és mások róluk. Azok a vállalkozások, amelyek méretük vagy hitelfelvevői minősítésük miatt kiszorulnak a piacról, elsősorban a bankokon keresztül jutnak forrásokhoz. [Tőzsdei szakvizsga
2010. január 2. A pénzügyi eszközök jövedelemmel, illetve vagyonnal szembeni követelést testesítenek meg, és a megtakarító szempontjából értelmezett befektetéskor (megtakarítás ideiglenes átadásakor) jönnek létre elismervény, bizonyítvány, szerződés vagy egyéb jogi dokumentum formájában. Kiállítójuk lényegében bármely gazdasági egység lehet.
A pénzügyi eszközök képezik a pénzügyi piacok áruját. A pénzügyi eszközök számos vonatkozásban eltérnek a szokásos árucikkektől. Nem nyújtanak folyamatos szolgáltatásokat tulajdonosaiknak, mint ahogy egy lakás, gépkocsi vagy televízió esetében megszoktuk. A pénzügyi eszközök iránt azért van mégis kereslet, mert jövőbeni kifizetéseket ígérnek, miközben őrzik a befektetett pénz értékét egy későbbi időpontbeli fogyasztás alkalmára. Nem amortizálódnak, mivel nem használódnak, kopnak el, mint a közönséges termékek. Piaci értéküket nem befolyásolja fizikai megjelenésük, állapotuk. Szállításuk, raktározásuk sokkal könnyebb, akárcsak átadásuk.
A pénzügyi eszközök három nagy csoportját szokás elkülöníteni: pénzeszközök, hiteleszközök, részesedések. Pénzeszköznek tekintjük azt, ami árukra és szolgáltatásokra közvetlenül elcserélhető. Minden más pénzügyi eszköz pénzre vonatkozó követelést testesít meg, és általában értékpapír formájában jelenik meg. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]
|
|
Legfrissebb hozzászólások