2010. november 24. A szervezeti piacon a fogyasztói piacnál kevesebb vevő van, mégis sokkal nagyobb volumenű ügyletek bonyolódnak itt. A szervezeti piacon működő vállalakozások száma mindig változó, míg a fogyasztói piac nagysága lényegében azonosnak mondható. Míg a fogyasztói piacon a vevők saját igényeiket kívánják kielégíteni, addig a szervezeti piac vásárlói a vállalat igényeinek és céljainak megfelelően vásárolnak. Ebből adódóan elsősorban más termékeket is vásárolnak, mint a fogyasztói piac vevői. Jellemzően a vállalat működéséhez kapcsolatos anyagokat, termékeket és szolgáltatásokat vásárolják a szervezeti piacon, míg a fogyasztói piacon a mindennapos életvitelhez és a jóléthez szükséges termékeket és szolgáltatásokat vásárolják. A vásárlási folyamat azonos mindkét piacon, de a szervezeti piacon a nagyobb értékben történő vásárlások végett a döntésnek, a mérlegelésnek nagyobb szerepe van. A fogyasztói piac vevői gyakorlatilag bárhol vásárolhatnak, a szervezeti piac megoszlásában koncentráltság figyelhető meg. A fogyasztói piacon a vevők gyakran változtatják vásárlási stratégiájukat és szokásaikat. A szervezeti piacon lényegesen stabilabb a vevő és az eladó közötti viszony. A vevő és az eladó közötti kölcsönös bizalmon alapuló hosszú távú kapcsolat alakulhat ki. A szervezeti vásárlásokat szakmailag felkészült, erre szakosodott vevők bonyolítják. Döntéseiket alapos gazdasági, technikai elemzés előzi meg. A kereslet jellegét tekintve a szervezeti piacon a kereslet származtatott vagy derivált kereslet, hiszen az
2010. január 7. A technikai elemzők, akiket másképpen „chartistáknak” is neveznek, arra a feltételezésre alapozzák előrejelzéseiket, hogy az egyes részvények árfolyamának, forgalmának és egyéb piaci jellemzőinek múltbeli alakulása meghatározza az árfolyam jövőbeli alakulását, a múltbeli adatok elemzése tehát hozzásegíthet a jövőbeli árfolyamok előrejelzéséhez. Elemzési tevékenységük éppen ezért arra irányul, hogy a kiválasztott részvény árfolyamának, esetleg egy index alakulásának statisztikai és grafikai vizsgálata segítségével olyan információkat szűrjenek le, amelyek segítségével a piac átlagánál jobb előrejelzéseket adhatnak. A múltbeli adatokat leíró grafikonokon (chartokon) megpróbálnak szabályosan ismétlődő alakzatokat (trendeket, trendfordulókat, alsó és felső lélektani küszöböket, speciális alakzatokat, mint például fej-váll alakzatok stb.) azonosítani, és ezek jövőbeli ismételt előfordulását a lehető legpontosabban előre jelezni.
Fontos észrevennünk, hogy a szigorú értelemben vett technikai elemzők nem fordítanak igazán figyelmet a vizsgált papír kibocsátójának tényleges gazdasági környezetére és tevékenységére, következtetéseiket kizárólag a múltbeli adatokon alapuló statisztikák elemzésére alapozzák. A technikai elemzők vélekedése szerint a piac szereplőinek rendelkezésére álló múltbeli információk még nem tükröződnek teljes mértékben a mai árfolyamokban, azok kifinomult elemzése a piac átlagát meghaladó hozamot eredményezhet. Az elemzők és az elemzéseket felhasználó befektetők közötti verseny tehát a minél teljeskörűbb, kifinomultabb és gyorsabb statisztikai elemzésekre összpontosul.
|
|
Legfrissebb hozzászólások