2010. november 11. Köztudott tény, hogy az eladósodási probléma jelenleg már a hagyományos módszerekkel megoldhatatlan. A felhalmozott adósságtömeg piaci feltételekkel már visszafizethetetlen. A megoldás csak az adósok és hitelezők együttes, közös erőfeszítéseitől várható. Milyen lehetőségei vannak egy eladósodott országnak az adósságteher könnyítésére?
A kölcsönök visszafizetésének moratóriuma
A moratórium az adós által önkényesen és egyoldalúan megtett lépés. A lényege az, hogy az adós egyszerűen felfüggeszti tartozásai kifizetését. Teljes moratórium esetén, egyáltalán nem fizet, részleges moratórium esetén pedig általában csak az exportbevételének meghatározott részét fordítja törlesztésre. Ezt a lehetőséget természetesen nem minden ország használhatja ki. Csak olyan – mint például Brazília – akik olyan egyéb politikai vagy gazdasági előnnyel rendelkeznek, mely fontos a hitelezők számára, így remélhetik, hogy az egyoldalú moratórium bejelentése következtében nem vezetnek be ellenük gazdasági szankciókat.
A tartozások átütemezése
Az átütemezés egy olyan eljárás, amely az adósságok visszafizetésének időpontját módosítja, távolabbra teszi, általában úgy, hogy a többi tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja (például emeli a kamatot). Az eljárás a Párizsi Klubhoz – hivatalos kölcsönök esetén – vagy a Londoni Klubhoz – magánhitelek esetén – benyújtott kérelemre indul. A tárgyalásokon, ahol az összes hitelező jelen van, kialakítják az új hitelfeltételeket. Sajnos a problémát – az esetek többségén – ez
2010. november 9. A második világháború után Európa egyesítése vált szükségessé. Ezen törekvéseket számos gazdasági, társadalmi és politikai tényező támasztotta alá. A háború után a vezető politikusok az integrációban a béke és a prosperitás tényezőjét látták, sőt többen felvetették az Európai Egyesült Államok gondolatát. Az egyesülést az újabb háború megelőzésének garanciájaként értékelték, különös tekintettel a német-francia megbékélésre.
A szoros együttműködés gondolatát az amerikai politika is kezdettől támogatta, bizonyos körök az amerikai hegemónia mérséklését és ellensúlyozását várták, sőt megjelentek bizonyos szuperhatalmi érvek is.
Az integráció gazdasági hajtóerői szintén sokrétűek voltak, sokan érveltek a két világháború közötti válságok negatív tapasztalataival. Az 1930-as évek protekcionizmusát a háború követte, ami tovább nehezítette a határokon keresztüli gazdasági kapcsolatokat. Az első kísérletek tudatos törekvést képviseltek a korábbi trend megfordítására, a múlt katasztrofális tapasztalatai termékeny talajul szolgáltak az európai kooperációra irányuló új eszmék növekedéséhez.
A szakirodalom az integrációt világgazdasági törvényszerűségnek tekinti. A tudomány és a technika vívmányai alapján a nemzeti gazdasági határok egyre szűkebbnek bizonyultak. Az integráció mellett érveltek továbbá a vállalati és üzemmérettel, valamint az optimális piacméretekkel is. Fontos motiváció volt még az un. technikai rés áthidalása az USA és Japán, valamint az újonnan iparosodó országok vonatkozásában.
Mozgató
2010. november 5. Kereskedelempolitika: az államnak a belföldi és külföldi áru és szolgáltatás – forgalommal kapcsolatos magatartása, valamint az ezt megvalósító eszköz és intézményrendszer.
Csoportosítását az alapján végezzük, hogy az állami beavatkozás milyen mértékű.
A gazdaságtörténetben alapvetően kétféle magatartás figyelhető meg. Az egyik irányzat a protekcionizmus, a másik a szabad kereskedelem.
Szabad kereskedelem
Ezen irányzat legjelentősebb képviselői Adam Smith és David Ricardo, akik a piacok szabadságát hirdették, kihasználva a benne rejlő előnyöket. Szerintük a természetes rendbe történő bármilyen beavatkozás mérsékli a gazdaság növekedését, torzulást idéz elő a termelés specializációjában.
Protekcionizmus
Az állam azon tevékenysége, melynek célja az ország világpiaci pozíciójának javítása akár a belföldi termelők védelmével, akár az export ösztönzésével.
A külkereskedelmi politikában a két irányzat tiszta formája szinte sohasem érvényesül, a kettő mindig egymás mellett él. Arányukat az ország gazdasági szerkezete, fejlettsége, külgazdasági függésének mértéke határozza meg.
A kereskedelempolitika eszközei (protekcionizmus esetében) A vámok
Olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság- és kereskedelempolitikai eszköz, mely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áruk árában, védi a belső piacot, vagyis piacot teremt a hazai termelők számára.
A vámok jellemző vonása
adó jellegű: forgalmi, fogyasztó típusú, az árakhoz kapcsolódva
2010. február 9. Protekcionizmusnak nevezzük a kereskedelempolitika azon cél- és eszközrendszerét, amellyel az állam biztosítani és javítani kívánja az ország világpiaci versenyképességét, előnyben részesítve a hazai termelőket a külföldiekkel szemben.
Mi az oka annak, hogy a kormányok évszázadok óta kisebb-nagyobb intenzitással törekednek arra, hogy valamilyen eszközzel korlátozzák a külkereskedelmet?
Az ok mindig más, attól függően, milyen érdekcsoport törekvései érvényesülnek. Az alábbiakban röviden összefoglalunk néhány olyan indokot, amelyre gyakran hivatkoztak (hivatkoznak) a protekcionista eszközök bevezetésekor.
Nagyon gyakran tartják szükségesnek a fejlődésben lemaradt országok vagy iparágak felzárkóztatása érdekében a hazai termelők védelmét. Ettől várják a világpiaci versenyben elfoglalt pozíció megerősödését. Az esetek nagy részében ilyenkor átmeneti intézkedésről beszélnek, de bizony az átmenet soha nem bizonyul rövidnek.
A differenciált fejlődés következtében, az „életgörbéjük” hanyatló szakaszában lévő termékeket gyártó, a versenyben alulmaradó ágazatok szintén igényelhetik az átmeneti vagy akár tartós védelmet. Meg is kapják, amennyiben ez a kormányzat gazdaságpolitikai céljaival összhangban van.
Összefüggés mutatható ki a gazdasági fejlődés ciklikus jellege és az állami beavatkozás mindenkori formája, intenzitása között is. A recesszió éveiben erősödik annak igénye, hogy az állam különböző protekcionista eszközökkel lépjen fel a nemzeti érdekek védelmében.
Az sem ritka, hogy politikai, nemzetbiztonsági,
|
|
Legfrissebb hozzászólások