2010. január 2. A költségvetési politika a kormányzat különböző gazdasági funkcióihoz szükséges pénzek beszedését, újraelosztását, a különböző kormányzati funkciók megvalósításához szükséges erőforrások rendelkezésre állását (finanszírozás) biztosítja. A kormányzati funkciókat három szempont szerint csoportosíthatjuk.
A funkciók megvalósulásának módszere alapján beszélünk regulátor és finanszírozó funkciókról.
A funkció tartalma szerint megkülönböztetünk hagyományos közhatalmi, szociális vagy társadalompolitikai és gazdaságpolitikai funkciót.
Végül, de nem utolsó sorban, a gazdasági folyamatokra gyakorolt hatás szempontjából beszélünk allokációs, redisztribúciós és stabilizációs funkcióról. Az allokáció a kollektív javak biztosítását, ha úgy tetszik a piaci mechanizmus tökéletlenségeiből és az externális hatásokból adódó hiányok pótlását jelenti. A kollektív javak skálája széles és történelmileg változó. A hagyományos közhatalmi szolgáltatásoktól (pl. honvédelem) kezdve az oktatáson, egészségügyön keresztül az egészséges ivóvíz biztosításáig sok minden ide tartozik. A redisztribúció a piaci mechanizmus működéséből adódó, és az adott társadalom számára elfogadhatatlan jövedelem egyenlőtlenségek korrekcióját jelenti. A stabilizációs funkció a piac önszabályozó mechanizmusának korrekciója a gazdaság egyensúlyának, növekedésének és versenyképességének biztosítása érdekében.
2010. január 2. Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek még ma is egyre–másra keletkeznek. A jelenség okai közül talán azt lehetne kiemelni, hogy a piac résztvevői – felismerve, hogy a gyorsan és sokszor váratlanul változó világpiaci eseményekhez másképpen kell alkalmazkodni, mint korábban – újfajta eszközöket kezdtek bevezetni. Ezeknek az a funkciója, hogy tulajdonosuk biztosítsa magát a váratlan kamatláb– és árfolyam-ingadozások kockázata ellen.
A bizonytalanság, a kockázat növekedése, illetve a kockázat leszorítására való törekvés vezetett az új típusok kialakításához, a már létrejött, de még újdonságnak számító formák arányának növekedéséhez (pl. változó kamatozású hitel–, illetve értékpapírformák, rövidebb lejáratú értékpapírok, opciós és futures piacok stb.). A pénzügyi innovációk keletkezésének közvetett és gyakran igen fontos oka a kormányok költségvetési hiányának növekedése. A deficitfinanszírozás is hozzájárult a kötvénypiac és a pénzpiacok fellendüléséhez, az új formák kialakításához. A pénzügyi innovációkat megkönnyítő egyik legfontosabb tényező a számítástechnika fejlődése, amely újfajta ügyleteket tett lehetővé, hívott életre (pl. cash management, sweep számlák). Az összes ügylet jelentősen gyorsabbá és olcsóbbá vált. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]
azokat). Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek
2010. január 2. Piacnak tekintünk minden olyan eszközt és lehetőséget, amelynek révén a potenciális vevők és eladók egymásra találhatnak, hogy áruikat és szolgáltatásaikat szabad akaratukból egymásnak eladják, vagy egymással kicseréljék. Piac bármilyen jószágra kialakulhat, amire a gazdasági alanyok közvetlenül vagy közvetve igényt tartanak, és ami a kereslethez képest korlátozottan áll rendelkezésre, azaz ami iránt zérus ár mellett túlkereslet tapasztalható.
A kialakuló piac – akár szervezett, akár spontán – nem tulajdonosa a közvetítésével gazdát cserélő áruknak, csak terepet ad az adásvételek, illetve cserék gyors és sima lebonyolításának. Nem feltétlenül rendelkezik központi hellyel, a piac elégséges, de nem feltétlenül szükséges jellemzője lehet a koncentráltság. Egyik számottevően lényeges feladata az információk terjesztésében és a felek hatékony kommunikációjának biztosításában rejlik. A legtöbb pénzügyi piac manapság már nem igényel koncentráltságot.
A pénzügyi piacokon pénzügyi eszközökkel – pénzzel és pénzre szóló követelésekkel, például értékpapírokkal – kereskednek. A gazdaság összes szereplője kapcsolatba kerül a pénzügyi piacokkal: megtakarítóként, befektetőként, hitelezőként, adósként stb. A pénzügyi piacok összefoglaló elnevezés alatt három, a gyakorlatban egymástól szinte teljesen elválaszthatatlan piacot értünk.
A devizapiacokon nem pénzügyi közvetítés folyik, hanem az egyes országok pénzeinek cseréje. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy
2010. január 2. A vagyonkezelő az ügyfelek által rábízott vagyonnak a befektetését végzi. A vagyonkezelés ügyfeleit két csoportba szokás sorolni. Az intézményi ügyfelek közé biztosítók, nyugdíjpénztárak tartoznak. A részükre végzett szolgáltatást törvények szabályozzák, melyek többek között rögzítik a befektetési irányelveket is. Ezen irányelvek betartását pedig – a legtöbb országban – a vagyonkezelőtől elkülönült letétkezelő ellenőrzi.
A magánügyfelek vagyonának befektetését a legtöbb esetben csupán a két fél közötti szerződés szabályozza. A vagyon kezelése történhet közvetlenül a befektetési eszközök megvásárlása révén. Sok esetben azonban hatékonyabb – költségkímélőbb – közvetett befektetési eszközöket ún. befektetési jegyeket igénybe venni. A befektetési alapok révén az egyes befektetők azonos befektetésre szánt pénzei kerülnek összegyűjtésre, s így – a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználásával – a vagyonkezelő saját szolgáltatásait olcsóbban tudja ügyfeleinek nyújtani.
A befektetési alapok többsége nyílt végű. Ez lehetővé teszi, hogy a befektetők befektetési jegyeiket naponta az egy jegyre eső vagyonértéken adni, illetve venni tudják. Azonban vannak olyan esetek, amikor ez a pénz ki– és beáramlás veszélyeztetheti a vagyonkezelő által felvállalt befektetési politika megvalósítását. Ennek eszköze a zártvégű befektetési alap.
A kiáramlás korlátozására van szükség, ha az alap vagyona kevéssé likvid eszközökbe – pl. nem tőzsdei társaságok részvényei, kis likviditású tőzsdei részvények, OTC-termékek
2010. január 2. A hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) a legjelentősebb, a legrégebbi és a legszélesebb körűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, a hitelintézeteket szokás monetáris közvetítőknek is nevezni. A többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézeteket, biztosítókat stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.
A hitelintézetek sokféle lejárattal szinte minden ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, azonban jellemzően az üzleti életet (az ipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet) látják el főképp rövid lejáratú hitellel. E hagyományosnak tekinthető szerepüknek kettős oka van:
egyfelől általában a vállalatok más forrásból juthatnak hosszú lejáratú tőkéhez; másrészt a kereskedelmi bankok forrásainak zöme igen likvid betét (tehát a betétesek igen könnyen visszavehetik a banknál elhelyezett pénzüket), így korlátozott az a kockázat is, amelyet e bankok a rövid lejáratú betétek hosszú lejáratú kihelyezéssé alakításában vállalhatnak.
A bank mint speciális pénzügyi közvetítő elsősorban a piac azon szegmensén eredményes, ahol a hitelnyújtó és a hitelfelvevő közötti információs különbség piaci eszközökkel könnyen és olcsón nem szüntethető meg. A nagyvállalatok könnyebben jutnak piaci hitelhez pl. kötvénykibocsátás útján, mivel folyamatosan piacon vannak, minősíttetik magukat, információkat közölnek magukról és mások róluk. Azok a vállalkozások, amelyek méretük vagy hitelfelvevői minősítésük miatt kiszorulnak a piacról, elsősorban a bankokon keresztül jutnak forrásokhoz. [Tőzsdei szakvizsga
2010. január 2. A pénzügyi eszközök jövedelemmel, illetve vagyonnal szembeni követelést testesítenek meg, és a megtakarító szempontjából értelmezett befektetéskor (megtakarítás ideiglenes átadásakor) jönnek létre elismervény, bizonyítvány, szerződés vagy egyéb jogi dokumentum formájában. Kiállítójuk lényegében bármely gazdasági egység lehet.
A pénzügyi eszközök képezik a pénzügyi piacok áruját. A pénzügyi eszközök számos vonatkozásban eltérnek a szokásos árucikkektől. Nem nyújtanak folyamatos szolgáltatásokat tulajdonosaiknak, mint ahogy egy lakás, gépkocsi vagy televízió esetében megszoktuk. A pénzügyi eszközök iránt azért van mégis kereslet, mert jövőbeni kifizetéseket ígérnek, miközben őrzik a befektetett pénz értékét egy későbbi időpontbeli fogyasztás alkalmára. Nem amortizálódnak, mivel nem használódnak, kopnak el, mint a közönséges termékek. Piaci értéküket nem befolyásolja fizikai megjelenésük, állapotuk. Szállításuk, raktározásuk sokkal könnyebb, akárcsak átadásuk.
A pénzügyi eszközök három nagy csoportját szokás elkülöníteni: pénzeszközök, hiteleszközök, részesedések. Pénzeszköznek tekintjük azt, ami árukra és szolgáltatásokra közvetlenül elcserélhető. Minden más pénzügyi eszköz pénzre vonatkozó követelést testesít meg, és általában értékpapír formájában jelenik meg. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]
|
|
Legfrissebb hozzászólások