2011. október 10.
A brit miniszterelnök elmondta, a tagállamok vagy “működőképes állapotba” hozzák az euróövezetet, vagy kénytelenek lesznek a valutaunió kudarcával szembesülni. Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a “gazdasági katasztrófa” elkerülésére – mondta a Financial Timesnak a brit miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében.
2011. szeptember 13.
Jürgen Stark péntek délután politikai és pénzpiaci megrázkódtatást okozott azzal, hogy bejelentette, távozik posztjáról. A tekintélyes pénzügyi szakember a Handelsblatt című napilapnak írt, terjedelmes vendégkommentárjában fejtette ki saját, a válsággal kapcsolatos filozófiáját, közvetve utalva lemondásának okaira is.
2010. november 16. A nemzetközi fizetéseket valutákban, illetve devizákban eszközlik. Valutának tekintjük egy ország törvényes fizetési eszközét, magát a bankjegyet, amely a kibocsátás helyén a pénzfunkciókat betölti. (Ár meghatározásra, tartozások és követelések kiegyenlítésére és befektetésekre használják.) A deviza fogalmának két fajta értelmezése ismert. Szűkebb értelemben ide soroljuk a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítőket, a külföldi pénzeszközökre kiállított tartozást vagy követelést megtestesítő értékpapírokat. Tágabb értelemben mindenfajta – nemzetközi fizetésekben használható – eszköz devizának tekinthető, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyek és a klasszikus pénzeszköz, az arany is. Ez utóbbi monetáris (tehát pénzként történő) használata az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan beszűkült, s tulajdonképpen az országok megállapodtak abban, hogy az aranyat demonetizálják.
Az un. világpénz (nemzetközi fizetésekben használt pénz) funkcióban fontos minőségi változás következett be. A hetvenes évektől már nemcsak nemzeti valuták forognak e szerepkörben, hanem megjelentek a nemzetközi valuták is. Nemzetközi valutáról akkor beszélünk, ha a valuta kibocsátásáról, használati köréről, feltételeiről stb. alapvető kérdésekről nem egy ország, egy adott nemzeti monetáris hatóság dönt, hanem egy kollektíva. A nemzetközi valuta értékét – vásárlóerejét így nem egy nemzetgazdaság, hanem a közösség globális teljesítménye határozza meg.
A devizapolitika egyik kiemelt – elsőszámú – feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról,
2010. január 29. Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]
1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.
Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.
1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban
2010. január 8. Még a XIX. század harmadik harmadában a kétszintű bankrendszerek kialakulásával együtt fogalmazódott meg az „utolsó mentsvár, a végső menedék” koncepciója, vagyis az az álláspont, hogy a jegybanknak szükség esetén a pénzrendszer biztonsága érdekében hitellel biztosítania kell a fizetésképtelen (illikvid) bank talpon maradását. Ebben a felfogásban már megjelenik az a felismerés, hogy a pénzstabilitáshoz nem elégséges a pénzmennyiség növekedésének kontrollálása, de szavatolni kell a monetáris rendszer intézményi stabilitását is.
A pénzteremtés multiplikatív folyamatából, illetve abból a tényből adódóan, hogy a mai pénz tartalmát tekintve inhomogén, jegybankpénz és kereskedelmi banki pénz, fontos követelményként jelentkezik az egyes bankok biztonságos (prudenciális) működésének szavatolása. A pénzteremtés és megszűnés folyamatában az egyes gazdasági szereplők szintjén nem teljesül az a szektor szintű azonosság, hogy az összes bankhitel megegyezik az összes betéttel. Ha egyes hiteladósok nem tudnak fizetni, akkor ez elvileg, nagyobb tömegű nem fizetés esetén gyakorlatilag is bankválságok, szélsőséges esetben bankcsődök bekövetkezését eredményezheti. A bankcsőd a pénzrendszer szempontjából azt jelenti, hogy az adott bank kereskedelmi banki pénze megszűnik létezni. Ezzel az adott bank ügyfelei vagyonvesztést szenvednek el. Ebben a helyzetben a gazdasági szereplők jegybank pénzbe, pontosabban készpénzbe menekülnek, ami kényes egyensúlyok további borulását eredményezi. Azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi rendszer legalapvetőbb kockázata alapvető
|
|
Legfrissebb hozzászólások