2010. november 9. Az un. Egységes Európai Piac tervét illetően a döntés az 1985. júniusi milánói csúcsértekezleten született. Megteremtése érdekében a Bizottság előterjesztette a Fehér Könyvet, ami mintegy 300 feladatot tűzött ki, végrehajtási ideje pedig 1992. év december hó 31.
A Fehér Könyv az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad és korlátlan mozgását tűzte ki célul. Eszerint az egységes európai piac érdekében fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására van szükség.
Fizikai akadályok megszüntetése
A nemzeti határokon történő ellenőrzése megszüntetését jelenti. 1968. után a vámok eltörlése ellenére az áruk mozgásának ellenőrzését több okból is fenn kellett tartani. A közös külső vámok ellenére egyes tagországok eltérő nemzeti kvótákat alkalmaztak, melyeket eredetellenőrzés nélkül könnyedén ki lehetett volna játszani.
Az egységes európai piac azt jelenti, hogy 1992. után a kvótákat már közösségi szinten alkalmazzák és kifelé egységesítik a különböző biztonsági, környezeti és eü. előírásokat. Az áruk mozgásának nyilvántartására számítógépes rendszert vezettek be.
A határellenőrzés felszámolásával az állampolgárok a közösségen belül útlevél nélkül, szabadon utazhattak, letelepedhettek, tanulhattak, munkát vállalhattak. Ezt szabályozta a Schengeni megállapodás, melyet 9 tagország fogadott el. Az állampolgárok egyenlő jogokkal vehetik igénybe más országok szociális juttatásait. A Közösségen kívüli utazásokra egységes útlevelet vezettek be.
Technikai akadályok megszüntetése
2010. november 9. A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról (amikor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön) a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam eltér a vásárlóerő-paritástól automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik.
Számos közgazdász szerint a meggyőző logika ellenére sem ad a vásárlóerő paritás pontos képet az árfolyamok valóságos működéséről. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól:
az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, s a nyersanyagok külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. Az árfolyamokat nem csak a gazdaság exportja és importja befolyásolja, hanem hatással van rá a tőkeáramlás is. A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet az áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (arbitrázs: két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok árszintjei kiegyenlítődnek. Az egyes országok árszínvonalaiban azonban számos olyan áru és szolgáltatás is beletartozik, amely jellegénél fogva nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, s így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Az országok árszínvonalai tartósan eltérhetnek egymástól, anélkül, hogy az árfolyamot piaci erők a vásárlóerő-paritás irányába terelnék.
A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet nem jellemzi tökéletesen a valóságot, mégis kellő alapot
2010. november 9. A nominális árfolyam két ország fizetőeszközének relatív ára. A reálárfolyam ezzel szemben két ország termékeinek relatív ára. A reálárfolyam arról az arányról tájékoztat, amely mellett egyik ország termékeit a másik ország termékeire cserélhetjük. A reálárfolyamot ezért szokás néha cserearánynak is nevezni.
Reálárfolyam = e P*/P ,ahol:
P= belföldi árszínvonal, P*= külföldi árszínvonal, e= nominális árfolyam
Két ország közötti reálárfolyam a nominális árfolyamból és a két ország árszínvonalából számítható ki. Ha a reálárfolyam magas, akkor a külföldi termékek drágák a hazai termékekhez képest. Ha a reálárfolyam alacsony, akkor a hazai termékek viszonylag drágák, a külföldiek pedig olcsók. A reálárfolyam alakulása meghatározó jelentőségű a külgazdasági egyensúly alakulásában. A reálárfolyamot a nominális árfolyam változása mellett az árszínvonalak változása is befolyásolja. A nominális leértékelés akkor javítja a külső versenyképességet, ha az egyúttal a reálárfolyam emelkedését is eredményezi. Ez pedig az eP*/P alapján akkor következik be, ha a leértékelés mértéke meghaladja a hazai és külföldi inflációs ráták különbözetét. Ekkor az árfolyampolitika reál értelemben leértékelő, hiszen a reálárfolyam csökken.
Ha a leértékelés mértéke éppen egyenlő a hazai és a külföldi inflációs ráták különbözetével, akkor az árfolyampolitika reál értelemben semleges, nem fékezi, de nem is ösztönzi az
2010. november 9. A nemzetközi tőkekapcsolatok a világgazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szektorát alkotják, napjainkban az országok szinte kivétel nélkül igen aktív résztvevői a nemzetközi tőkeforgalomnak (akár fejlett, akár kevésbé fejlett országról legyen is szó).
A nemzetközi tőkeáramlás klasszikus típusa a kölcsöntőke áramlás és a működőtőke áramlás. A működőtőke áramlás két alapvető formája:
direkt külföldi beruházás, portfolió beruházás. A direkt működő tőke export
A direkt tőkeáramlás esetén a befektetés effektíve produktív célból, reál-tőkejavakba történik, így a tőketulajdonos nem mond le eszközeinek használati jogáról. Aktívan részt kíván venni a tőke működtetésével kapcsolatos döntésekben, a tőke mindenkori tényleges hozamára, a nyereségre tart igényt.
A külföldi direkt beruházások volumene az 1980-as évek közepétől növekedett meg dinamikusan. Az évtized első felében átlagosan 50 milliárd dollárt fektettek be közvetlen formában, 1985. év után ez már meghaladta a 160 milliárd dollárt, 1995. évben pedig a 315 milliárd dollárt.
A külföldi direkt tőkeberuházások okai különféle érdekekre vezethetőek vissza. A befektetők mélyreható és komplex elemzés segítségével döntenek arról, hogy hol, milyen módon kívánnak tulajdonosként megjelenni. Első helyen a profitszerzés áll, azonban abban megoszlanak a vélemények, hogy ezt a profitot rövid, vagy hosszú távon várják-e a befektetéstől.
A direkt befektetés legfontosabb
2010. január 29. Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]
1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.
Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.
1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban
2010. január 20. A szó eredeti jelentése egyenlőség, egyenértékűség, azonosság. Igen széles körben alkalmazott kifejezés, a közgazdaságtanban néhány jelentése az alábbi:
Valutaparitás
A valuták átváltási árfolyama mint piaci kategória közvetlenül a mindenkori kereslet-kínálati viszonyoktól függ. A keresletet és kínálatot a mai pénzügyi rendszerekben részben az adott ország nemzetközi fizetési mérlege által leírt reál és jövedelemáramlások határozzák meg. A kereslet másik komponense az esetleges arbitrázs lehetőségek kihasználásából adódik. A harmadik, és egyre jelentősebb komponens a spekulációs kereslet és kínálat. Az árfolyamok azonban e rövid hatások mellett meghatározott értékek körül ingadoznak. Az ingadozás centrumát nevezik valutaparitásnak. E paritás aranypénzrendszer esetében azt jelentette, hogy a valuta árfolyama hosszútávon a partner valuta aranytartalmának függvényében alakult. Ha a font 1 egység aranyat jelentett és a dollár 0,5-t, akkor az 0,5-es paritás arány körül ingadozott az árfolyam.
Kamatparitás
A prompt, és a határidős árfolyamok közti kapcsolatot írja le. A határidős (forward) árfolyam kapcsolódik a kötés prompt árfolyamához a kamatparitás alapján és az esedékesség prompt árfolyamához a várakozások alapján. A határidõs prémium változtatásával a monetáris hatóságok képesek a külföldi tőke számára ajánlott kamatláb változtatására.
Fedezett kamatarbitrázs: t=0-ban prompt átváltás, és a határidõs visszaváltás megkötése. Így a befektetés a külföldi devizában van. Fedezetlen kamatarbitrázs: t=0-ban
2010. január 1. A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:
A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.
A rendszer válsága
1950-es években a nyugat-európai
|
|
Legfrissebb hozzászólások