|
|||||
Európa egyenes úton van a káosz felé, ezt a háborúkkal is fenyegetõ folyamatot csak az tartóztathatja fel, ha hagyják becsõdölni a rosszul mûködõ bankokat és a rosszul mûködõ országokat. Viszont, ha nem hagyják- például – Görögország tekintetében az államcsõdöt, annak mintegy öt év múlva igazi katasztrófa lesz a vége Európában. Szerinte a lehetõ legrosszabb forgatókönyv szerint fognak alakulni a dolgok Európában, és ezért a politikai elit valamint a központi bankok a legfőbb felelősök.
Képzelje el egy pillanatra, hogy Ön egy lyukas hordó, amiben víz (pénz) van, ez a víz (pénz) azonban szünet nélkül csordogál az alul és oldalt lévő lyukakon. Alul állandóan folyik, amíg egyáltalán van minek folynia: ezek az Ön lakbér-, élelmiszer-, benzin- és hasonló kiadásai. Az oldalsó lyukakon csak akkor folyik, ha elég magasan áll: ezek azok a költekezések, amiket Ön csak olyankor enged meg magának, amikor éppen megengedheti őket magának. Az Ön hordójába több különböző, többé vagy kevésbé hozzáférhető forrásból folyik a víz (a pénz): ilyenek a munkaadóktól származó jövedelmek, az esetleges vevőitől befolyó pénz, a lottónyeremények, a szociális támogatások és más, többé vagy kevésbé vékony sugárban becsorgó pénzek.
A Levegő Munkacsoport üdvözli a kormányzat nemrég bejelentett szándékát az adóbehajtás hatékonyságának javítására. A gazdasági élet meghatározó szereplőivel egybehangzóan a civil szervezet is elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországon óriási az adócsalások, adóelkerülések mértéke. Különösen érthetetlen, hogy az elmúlt években a mindenkori kormányzat az egyszerűen, könnyen kivitelezhető, de a fekete- és szürkegazdaságot jelentősen visszaszorítani képes intézkedéseket sem hozta meg. Tekintettel a hatalmas államadósságra, valamint a közszolgáltatások (oktatás, egészségügy stb.) és a gazdaság súlyos helyzetére, ez a helyzet immár valóban tarthatatlanná vált – állapította meg a Levegő Munkacsoport, és egyúttal konkrét javaslatokat is tett a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek írt levelében.
A beruházások helye a számlakeret-tükörben: 16. Beruházások, felújítások 161. Befejezetlen beruházások 162. Felújítások 168. Beruházások terven felüli értékcsökkenése 35. Adott előlegek 352. Beruházásokra adott előlegek A beruházások helye a mérlegben: A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 5. Beruházások, felújítások 6. Beruházásokra adott előlegek Beruházások, felújítások: itt kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök (A/II/1–4) bekerülési értékét. Továbbá a már használatba vett tárgyi eszközökön végzett bővítéssel, rendeltetésváltozással, átalakítással, élettartam-növeléssel, felújítással összefüggő munkák – még nem aktivált – bekerülési értékét. Beruházásokra adott előleg: itt kell kimutatni a beruházási szállítónak, importbeszerzésnél az importálást végző vállalkozónak, az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog eladójának ilyen címen átutalt – a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó – összeget. Beruházásnak minősül [Szt. 3 § (4) 7. pont]: a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hitel-igénybevételt, a biztosítást is); a meglévő tárgyi eszköz bővítését, A gazdasági növekedés modelljei azt vizsgálják, hogyan mehet végbe növekedés az egyensúly fennmaradása mellett. A keynesi típusú növekedési modellek megjelenésével azonnal megindult azok neoklasszikus bírálata és a bírálatok nyomán alakultak ki a neoklasszikus növekedési elméletek. A termelés növekményének nagysága szerintük a műszaki haladásnak a függvénye. A kereslet szinte meg sem jelenik a neoklasszikus modellekben. A neoklasszikus növekedéselméletek valamilyen típusú termelési függvényre épülnek. A termelési tényezők kapcsolódásait és a termelést makroszinten vizsgálják, a termelési függvény, így nem a vállalati technológiát tükröző összefüggést mutatja, hanem nemzetgazdasági szinten keres összefüggést a növekedési tényezők és a termelés alakulása között. Ezért nevezzük ezeket aggregált termelési függvényeknek. A helyettesítés határrátája módosul a termelési függvény megváltoztatásával. Az új műszaki eljárás módosítja a termelési függvényt, ezzel megváltoznak a határtermelékenységek is bármely tőke-munka arány esetén. A neoklasszikusok növekedési modellekben az egzogén módon beépített műszaki haladásnak két típusát különböztetik meg: a semleges és a nem semleges műszaki haladást. A műszaki haladás semlegessége azt jelenti, hogy ezek közül az arányok közül egyik vagy másik a műszaki haladás dacára változatlan marad. Az egy főre jutó termelés növekedése tehát két hatás eredménye: a helyettesítési hatásé és a műszaki hatásé. A A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől. Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése) A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti. A nemzetközi fizetéseket valutákban, illetve devizákban eszközlik. Valutának tekintjük egy ország törvényes fizetési eszközét, magát a bankjegyet, amely a kibocsátás helyén a pénzfunkciókat betölti. (Ár meghatározásra, tartozások és követelések kiegyenlítésére és befektetésekre használják.) A deviza fogalmának két fajta értelmezése ismert. Szűkebb értelemben ide soroljuk a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítőket, a külföldi pénzeszközökre kiállított tartozást vagy követelést megtestesítő értékpapírokat. Tágabb értelemben mindenfajta – nemzetközi fizetésekben használható – eszköz devizának tekinthető, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyek és a klasszikus pénzeszköz, az arany is. Ez utóbbi monetáris (tehát pénzként történő) használata az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan beszűkült, s tulajdonképpen az országok megállapodtak abban, hogy az aranyat demonetizálják. Az un. világpénz (nemzetközi fizetésekben használt pénz) funkcióban fontos minőségi változás következett be. A hetvenes évektől már nemcsak nemzeti valuták forognak e szerepkörben, hanem megjelentek a nemzetközi valuták is. Nemzetközi valutáról akkor beszélünk, ha a valuta kibocsátásáról, használati köréről, feltételeiről stb. alapvető kérdésekről nem egy ország, egy adott nemzeti monetáris hatóság dönt, hanem egy kollektíva. A nemzetközi valuta értékét – vásárlóerejét így nem egy nemzetgazdaság, hanem a közösség globális teljesítménye határozza meg. A devizapolitika egyik kiemelt – elsőszámú – feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról, Egyes termékek vagy termékcsoportok relatív hatékonyságát az úgynevezett devizakitermelési mutató segítségével ítélhetjük meg. A mutatót akkor használhatjuk, ha ismerjük a külkereskedelem szempontjából potenciálisan számításba vehető termékek belföldi ráfordításait és azok külkereskedelmi árát. A két érték alapján meghatározható, hogy egységnyi devizát mekkora forintráfordítással tudunk megszerezni. A devizakitermelési mutató megmutatja, hogy egységnyi devizát mekkora belföldi ráfordítással lehet megszerezni egy bizonyos termék külföldön való értékesítése során, adott világpiaci árak esetén. Ha például egy 100 forintnyi ráfordítással előállítható termék a nemzetközi piacon 1 dollárért adható el, akkor az adott termék devizakitermelési mutatója 100 Ft/dollár. A termékekre így kapott devizakitermelési mutatókat sorrendbe állítva, egy relatív hatékonysági sorrendet kapunk. A komparatív előnyt vagy hátrányt a külkereskedelmi árakon mért relatív hatékonysági pozícióval, a devizakitermelési mutató alapján kialakított rangsorban elfoglalt hely alapján dönthetjük el. A rangsorban meg kell húzni a határt az árelőnnyel vagy hátránnyal rendelkező – az exportálni vagy importálni érdemes – termékek között. A határt az éppen érvényes devizaárfolyam jelenti. Azon termékeket érdemes exportálni, amelyek devizakitermelési mutatója kisebb, mint az aktuális árfolyam, mert ezeknél a termékeknél a költségek kisebbek, mint az exportból származó bevétel. Ha például a devizakitermelési mutató 100 Ft/$ és az aktuális árfolyam 200 Ft/$, akkor minden A közös agrárpolitika az Európai Közösség egyik legbonyolultabb területe. Az agrártermékek kiemelt kezelését stratégiai jelentősége mellett a termelés természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságai, illetve a termelői és fogyasztói érdekek is indokolták. A jó mezőgazdasági adottságú országok – Franciaország – kiharcolták, hogy iparcikk-piacaik megnyitása ellenében a fejlett ipari országok támogassák mezőgazdaságukat. A Közös Agrárpolitika (CAP) céljai A Római Szerződés 38. szakasza előírja a Közös Agrárpolitika létrehozását, melynek céljai: a mezőgazdasági munka termelékenységének emelése (műszaki fejlesztés, munkaerő megfelelő felhasználása) megfelelő jövedelmi és életszínvonal megteremtése, agrárpiacok stabilizálása ( termelők és fogyasztók védelme) élelmiszerellátás biztonsága (az alapvető termékeket meg kell termelni) méltányos áron való fogyasztói igénykielégítés, világkereskedelemben való fokozott részvétel. Ezen célok végrehajtása érdekében a Római Szerződésben már olyan szabályozást terveztek, mely a gazdaság többi részére megállapított vámunión, versenyfeltételeken túlmentek. A Közös Agrárpolitika tervezetét az 1958. évi stresai konferencia dolgozta ki, melynek sarokpontjai: a mezőgazdaság a nemzetgazdaság és a társadalom lényeges tényezője, központi szabályozó eleme az ár, az agrárszerkezet és a piacpolitika között szoros kapcsolat szükséges, a mezőgazdaságnak szervesen kell illeszkednie a nemzetgazdaság egészébe, fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményeit. A Közös Agrárpolitika szabályozásának főbb területei Közös piacpolitika: Ez valamennyi szükséges intézkedést tartalmazhatja, így az árszabályozásokat, az Az ipari forradalom, az egyre bővülő munkamegosztás lehetővé tette a termelés mennyiségének ugrásszerű emelkedését. Ez a bővülés azonban egyre inkább felvevőpiaci korlátba ütközött. A technika – különösen a közlekedéstechnika – fejlődése azt is lehetővé tette, hogy az alacsonyabb értékű tömegtermékek is tárgyát képezhessék a nemzetek közötti árucsere-folyamatoknak. A keresletkorlát feloldására irányuló törekvés, a kedvezőbb beszerzési lehetőségek felkutatása szorosabbá fűzte a mikrogazdasági kapcsolatokat. Ez az időszak a külkereskedelem kialakulásának időszaka. Az ezt megelőző időszak nemzetek közötti árucseréje – mivel a csere nem képezte a nemzetgazdasági újratermelés szerves részét – nem tartozik a külkereskedelem fogalomkörébe. A világkereskedelem fejlődése, a világpiac, a kapitalizmus kialakulása, a meghatározott belső integrációs fokot elérő nemzetgazdaságok elkülönülése párhuzamosan, egymást erősítve zajlott. A külkereskedelmi forgalom az áruk (termékek és szolgáltatások) országok közötti cseréjét jelenti. A termék- és szolgáltatásáramlás kétirányú. Egy adott országból kifelé irányuló árumozgás az export, az adott országba irányuló árumozgás az import. A külkereskedelem indítékai az egyes nemzetgazdaságok bekapcsolódása a nemzetközi termék és szolgáltatásáramlásba különböző okokra vezethető vissza. Ezek a következők: A természeti adottságok országonkénti különbözősége a gazdasági fejlettség egy meghatározott fokán elengedhetetlenné teszi a külkereskedelmi tevékenységet (pl. a kedvezőtlen mezőgazdasági feltételek az élelmiszerpiacot). A mikroszintű (vállalati) hatékonyság emelése szintén fontos motiválója |
|||||
|
Ovulációs teszt
-
LH teszt
-
Peteérés teszt
-
Férfi termékenységi teszt
-
Terhességi teszt
-
Női termékenység, meddőség
-
Férfi termékenység, meddőség
Copyright © 2024 Econom.hu - info kukac econom pont hu
Alkoholszonda, alkoholteszt - Műszaki tudományok, Természettudományok, Informatika, Matematika - Hajós Iskola a Tisza-tavon Scatto - Fotó felszerelések |
|||||
Legfrissebb hozzászólások