Osztalékfizetési ráta

Egy társaság osztalékfizetési rátája a cég osztalékpolitikájának alakulására enged következtetni. A mutató azt jelzi, hogy a társaság egy adott időszakban elért eredményének hányad részét fizeti ki osztalék formájában a tulajdonosainak, azaz mekkora jövedelmet realizálnak a tulajdonosok osztalék formájában. Számlálójában az egy részvényre a vizsgált időszakban kifizetett osztalék, a nevezőjében az EPS szerepel.

Az osztalékfizetési ráta alakulása a társaság osztalékpolitikájáról, ezen keresztül növekedési lehetőségeiről nyújt az elemző számára információt. Ha egy társaság osztalékfizetési rátája tartósan alacsony szinten marad, és valószínűsíthető, hogy a társaság menedzsmentje kedvező lehetőségeket lát a vállalat növekedésére, kedvező beruházási lehetőségeket tud azonosítani.

EPS (egy részvényre jutó eredmény)

Egy részvényre jutó eredmény (Earnings per Share = EPS)

Ezen mutatónak kiemelt szerepe van a részvénytársaságok, azon belül is különösen a nyilvános részvénytársaságok befektetők általi elemzésében, hiszen az EPS azon mutatók közé tartozik, amelyekre még a legfelszínesebb befektető is vet egy pillantást. Azt mutatja meg, hogy a társaság által a vizsgált időszakban elért adózás utáni eredményből mennyi jut egy részvényre, tehát mekkora jövedelemhez jutott egy részvény birtokosa.

A mutató kiszámításánál a számlálóban a társaság adózás utáni eredményét vesszük figyelembe. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a nevező tekintetében. Ennek egyik oka az, hogy a társaságnak esetleg többféle sorozatú részvénye is lehet forgalomban eltérő osztalék, illetve szavazati jogosultsággal. Ekkor gondot okozhat a részvények számának értelmezése. Amennyiben ilyen probléma merül föl, a mutató értelmezésénél erre mindenképpen ki kell térni.

A másik kérdés, amelyben állást kell foglalni, szintén a részvények számára vonatkozik. Ha a vállalat az időszak folyamán részvényeket bocsátott ki, akkor felmerül a kérdés, hogy az átlagos kibocsátott részvényszámmal vagy az időszak végi osztalékra jogosító kibocsátott részvények számával kalkuláljunk. Tovább bonyolítja a kérdést az a lehetőség, hogy a társaság visszavásárolhat saját részvényeket, és az nem feltétlenül derül ki a pénzügyi beszámolóból, hogy ezt csak átmeneti jelleggel vagy végleges szándékkal

ROE (Sajáttőke-arányos nyereség)

Sajáttőke-arányos nyereség (Return on Equity = ROE)

A társaság részvényesei számára ez a legfontosabb átfogó jövedelmezőségi mutató. Segítségével arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy a részvényesek által birtokolt saját tőke (alaptőke és tartalékok) az adott időszakban mekkora hozamot biztosítottak az egyéb gazdasági szereplők (hitelezők, szállítók, állam stb.) követeléseinek kielégítése után.

A mutató számlálójában a társaság adózás utáni eredménye szerepel, amely teljes egészében a tulajdonosokat illeti. A mutató nevezőjében a társaság saját tőkéjének átlagos állományát kell szerepeltetni, amit egyszerűen a nyitó- és záróállományok számtani átlagként állíthatunk be. Nagyon fontos lehet, hogy a társaság saját tőkéjének számviteli értelmezése a különböző időben, illetve különböző vállalatokról készült elemzésekben azonos legyen, mert egészen kis eltérések is jelentősen megváltoztathatják a mutató értékét.

A mutató értelmezése hasonló a ROA-mutatóéhoz. Vigyázni kell azonban arra, hogy az egyes társaságok ROE-mutatójának értékelésében figyelembe kell venni a tőkeáttétel hatását. Ha egy vállalat magas tőkeáttétellel működik, akkor a saját tőke hozamának nemcsak a cég tevékenységének üzleti kockázatát, hanem a tőkeáttételből adódó pénzügyi kockázatot is tükröznie kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a ROE-mutató értéke nagyobb sávban szóródik, mint egy hasonló tevékenységet végző, de alacsonyabb idegen tőkearánnyal működő cég ROE-mutatója. Éppen ezért nagyon körültekintően kell eljárni a társaságok ROE-mutatóinak összehasonlításánál.

ROA (Eszközarányos nyereség)

Eszközarányos nyereség (Return on Assets = ROA)

A mutató a vállalat egészének eredményességét méri. Azt mutatja meg, hogy a vállalat teljes eszközállománya átlagosan ilyen hozamot biztosított, mekkora megtérülési ráta mellett működtették a vállalat menedzserei. A mutató egyaránt fontos lehet a tulajdonosok és a hitelezők számára, akárcsak a vállalat vezetése számára. Kiszámításához szükség van a társaság vizsgált időszakban elért eredmény adataira és a nevezőben a társaság összes eszközének állományára.

A mutató értékének értelmezése viszonylag egyértelmű feladat. Minél magasabb a mutató értéke, annál nagyobb hozamot ért el a társaság az eszközeinek működtetésével. A mutató értékének tükröznie kell az adott tevékenység üzleti kockázatát, tehát egy kockázatosabb tevékenységet folytató vállalkozásnál hosszabb távon a ROA értékének magasabbnak kell lennie. A mutató értékelésénél elsősorban az összehasonlítás hozhat kézzelfogható eredményeket. Egyrészt elvégezhetjük az adott társaság ROA-mutatóinak időbeni összehasonlítását, másrészt nagyon tanulságos a társaság ROA-mutatóját azonos szektorban tevékenykedő versenytársak megfelelő értékeihez hasonlítani. Az egyes szektorok átlagos eszközmegtérüléseinek összehasonlítása pedig az egyes tevékenységek relatív üzleti kockázatára enged következtetni.

Hozamindexek

A hozamindexek a kötvények értékelésére alakultak ki. Célja nem a múltbeli hozamok alakulásának mérése, hanem a kötvényektől a jövőben, a lejáratig elvárt hozamok számszerűsítése. Általában a kötvényeket a lejárati idő és kockázatuk szerint csoportosítják, és az egyes csoportokon belül megpróbálják az átlagosan elvárt hozamokat megbecsülni.

Magyarországon a DWIX hozamindex ilyen típusú mutató. Célja az egy évnél rövidebb állampapírok hozamának mérése, az 3, 6 és 12 hónapos diszkont-kincstárjegyek aukción kialakult átlaghozamaiból számolva. A modell érdekessége, hogy az előző aukciókon kialakult hozamok értékeit is figyelembe veszi, de a legnagyobb súllyal mindig az aktuális aukción kialakult hozamok rendelkeznek.

Nemzetgazdaság

A nemzetgazdaság egy nemzet termelésének, fogyasztásának, megtakarításainak, beruházásainak összessége.

Egy nemzet tagjai javakat (termékeket és szolgáltatásokat) állítanak elő. Ugyanakkor nemcsak termelnek, de fogyasztanak is. Zárt gazdaságban (amely inkább csak a közgazdasági elmélet szintjén létezik), legfeljebb annyit lehet fogyasztani, amennyit az adott nemzet megtermelt. Nyitott gazdaságban (ilyen a világ államainak többsége) lehet kevesebbet fogyasztani a megtermelt mennyiségnél (ilyenkor megtakarítás keletkezik), de lehet többet is. Utóbbi esetben a különbözetet (olyat is elfogyasztunk, amit nem is termeltünk meg) más államoktól kell beszerezni, vagyis importálni kell.

A gazdaság teljesítményét alapvetően két mutatóval lehet mérni. A GDP (Bruttó Hazai Termék) összegzi az adott ország területén megtermelt javak értékét, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű állampolgárok állították elő azokat. A GNP (Bruttó Nemzeti Termék) összegzi egy adott ország állampolgárai által előállított javak értékét, függetlenül attól, hogy mely ország területén állították elő azokat.

A közgazdasági alapösszefüggés szerint: GDP = C + I + G + NX, ahol C a fogyasztást, I a beruházásokat, G a kormányzati vásárlásokat, NX pedig a nettó exportot jelöli. Utóbbi lehet negatív is, amennyiben az import nagyobb, mint az export. Az összefüggés egyértelmű: amit a nemzetgazdaságban megtermelnek (GDP), azt vagy elfogyasztják (C),

Államkötvény

Államkötvényeknek a központi költségvetés által kibocsátott, hosszabb távú papírokat nevezzük.

Az államkötvények, azaz az egy évnél (365 nap) hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Mára már a költségvetési hiány finanszírozása alapvetően államkötvényekkel történik, ami növeli a finanszírozás biztonságát. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani.

Kamatozásuk szerint lehetnek: – fix vagy – változó kamatozásúak. A kamatfizetés gyakorisága szerint lehetnek: – éves vagy – féléves kamatfizetésűek. Kibocsátásuk szerint lehetnek: – zárt vagy – nyilvános kibocsátásúak.

A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során.

A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat–megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő konkrét kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. A kamat megállapítása más értékpapír hozamához, egy mindenki által nyomon követhető irányadó kamathoz, vagy az inflációt kifejező indexhez kötődve történik.

Általában a változó kamatozású papírokat valamilyen irányadó kamathoz szokták kötni (a legismertebb a LIBOR), ennek azonban elengedhetetlen feltétele az, hogy az adott piac, amelyen az adott kamat kialakul, likvid legyen. A LIBOR ilyen szempontból megfelelő, mert nagy mennyiségű pénzt adnak kölcsön ezen kamatok mellett. A magyar piacon – bár létezik a LIBOR-hoz hasonló ún. kamatfixing (BUBOR), de nem

8 / 8« Első...45678