Monetáris restrikció

A monetáris restrikció az, amikor a monetáris politika célja a pénzkínálat csökkentése. Ennek útja a jegybankpénz visszafogása és a kereskedelmi bankok pénzteremtési képességének csökkentése.

A jegybankpénz mennyiségének visszafogására szolgáló eszközök:

az állami deficit jegybanki finanszírozásának korlátozása, a kereskedelmi bankok jegybankpénzzel való ellátásának korlátozása, a külföldi pénzbeáramlás korlátozása.

A három lehetőség közül az első kézenfekvő és közvetlenül megvalósítható: egyszerűen nem vásárol a jegybank államkötvényeket (vagyis a nyíltpiaci műveletek során inkább elad, semmint vesz), és nem bocsát az állam rendelkezésére jegybanki hiteleket.

A második lehetőség a kereskedelmi bankoknak folyósított jegybanki hitelek mérséklését és a pénzpiacokon a jegybankpénz kínálatának csökkentését jelenti. Mindehhez igénybe veheti a jegybank a kamatpolitikát is, azaz a pénzpiaci kamatok emelését.

Végül a harmadik lehetőség megkövetelheti az aktív árfolyam-politikát, tehát a forint felértékelését és így a külföldi pénzbeáramlás visszafogását.

A jegybankpénz mennyiségi szabályozása mellett a pénzmennyiség szabályozása magában foglalja a kereskedelmi bankok pénzteremtési lehetőségének korlátozását is. Erre a jegybanknak megint csak többféle lehetősége nyílik:

megkötheti a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló jegybankpénzt; korlátozhatja a bankok hitelkihelyezési lehetőségeit.

A jegybankpénz megkötését megvalósíthatja közvetlen, illetve közvetett, piaci úton is.

A jegybankpénztartalék megkötésének közvetlen útja az úgynevezett tartalékráta-előírás a kötelező tartalékráta meghatározása, mikor is a jegybank előírja, hogy az üzleti bank betéteinek vagy aktíváinak