Árfolyamrendszerek

A külkereskedelmi forgalom lebonyolításához külföldi valutára, illetve devizára van szükség. A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára, vagyis azt a hazai pénzmennyiséget jelenti, amelyért egységnyi idegen valuta megkapható. Az egyes országokban a gazdaságpolitikai megfontolásokból eredően különféle árfolyamrendszerek vannak életben.

Az árfolyamok alakulása jelentősen befolyásolja a vállalatok export és import tevékenységét, s ezen keresztül a fizetési mérleg alakulását, a GDP és a foglalkoztatás szintjét, az infláció mértékét, vagy pl. a költségvetési monetáris politika hatásosságát. Ezért körültekintő mérlegelést igényel, hogy adott gazdasági helyzetben az országok milyen árfolyamrendszer mellett kötelezik el magukat. Az árfolyamrendszereknek többféle típusa létezik, s az egyes típusokat az különbözteti meg egymástól, hogy a kormányzat beavatkozik-e, és milyen mértékben a valutapiac működésébe.

Lebegő árfolyamrendszer (rugalmas árfolyamrendszer)

Az árfolyamrendszerek egyik szélsőséges formáját képezi. Ebben az esetben az árfolyamok mozgását kizárólag a valutapiacon működő erők, a kereslet és a kínálat mechanizmusa határozza meg.

A Marshall-kereszt használatával szemléltethető a valutapiac működése (e*= egyensúlyi árfolyam).

Valutakeresleti görbe mögött a belföldi gazdasági szereplőknek az importra fordított, külföldi valutában számított kiadásai húzódnak meg. A valuta iránti kereslet és az árfolyam egymással ellentétes irányban változik. Keresleti görbe negatív meredekségű.

Valutakínálati görbe mögött a külföldieknek a magyar termék iránti kereslete

A tőkeáramlás kedvezőtlen hatásai

A profitrepatriáláson keresztül a folyó fizetési mérleg romlását válthatja ki. A profitrepatriálás a belföldön működő, de külföldi tulajdonban lévő vállalatok nyereségének az anyaországba való hazautalását jelenti. Hogy ez mennyiben rontja a folyó fizetési mérleget leginkább attól függ, hogy a külföldi befektetők milyennek ítélik meg a gazdaság jövőbeni kilátásait. Minél kedvezőbbnek ítélik meg, a realizált nyereségnek annál magasabb hányadát forgatják vissza az adott ország gazdaságába.

A belső tőkepiacon jelentős összegeket von el a hazai beruházások elől. Ennek lehet realitása, de csak akkor vezethet a belföldi beruházások lefojtásához, ha a gazdaság a teljes foglalkoztatottság mellett működik, és a fizetési mérleg tőkemérleg tételében létrejövő szufficitet a folyó fizetési mérleg deficitje nem egyenlíti ki. Ellenkező esetben a beáramló tőkét a megtakarítások növekedése kíséri, és a belföldi beruházások kiszorítása nem következik be.

A multinacionális vállalatok révén megjelenő új termékek, marketingstratégiák növelik a lakosság fogyasztási hajlandóságát, ezáltal csökkennek a beruházások forrását jelentő megtakarítások.

Nehezíti a helyi vállalkozói réteg kialakulását, a multinacionális vállalatok révén létrehozott hatalmas bevásárlóközpontok a helyi kisvállalkozások heves tiltakozását váltják ki.

Akadályozza a kormányzatokat a hatékony monetáris politika folytatásában. Ha az országban fix árfolyamrendszer működik, akkor a monetáris politika csak kiszolgálja az árfolyamrendszert, alkalmazkodik

EMU

Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]

1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.

Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.

1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban

Európai Központi Bank

Az 1998 júniusában létrehozott frankfurti székhelyű Európai Központi Bank (ECB), amelyet a Maastrichti Szerződés hozott létre, az Európai Unió legfiatalabb intézménye. Alapfeladata az árak stabilitásának fenntartása. Meghatározza és bevezeti az egységes monetáris politikát, kezeli a résztvevő tagországok valutatartalékát és engedélyezi a bankjegykibocsátást. Az euróbankjegyek forgalomba hozatalával kapcsolatos gyakorlati tennivalók azonban nem tartoznak hatáskörébe, ugyanis az egyes országok nemzeti bankjai rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek a bankjegyek és érmék forgalomba hozatalához szükségesek

Az Európai Központi Bank a nemzeti jegybankokkal együtt alkotja a Központi Bankok Európai Rendszerét (ESCB), amely a monetáris politika megvalósításáért, a fizetési rendszerek megfelelő működéséért, a hitelintézetek ellenőrzéséért, valamint a pénzügyi rendszerek stabilitásáért felel.

Az ECB- t előkészítő Európai Monetáris Intézet (EMI) 1998 júniusában megszűnt.

Működés

Az ECB -t és az ESCB -t más közösségi intézményektől és nemzeti hatóságoktól független testületek irányítják: a Kormányzótanács, az Igazgatóság és az Általános Tanács.

A Kormányzótanácsban az eurózónában résztvevő tagországok nemzeti jegybankjainak kormányzói és az Igazgatóság tagjai üléseznek. Ez a legfőbb döntéshozó szerv, amely meghatározza a monetáris politikai stratégiát, irányítja a kamatláb-politikát.

Az Igazgatóság egy elnökből, egy alelnökből és négy másik tagból áll, akiket a pénzügyminisztereik ajánlása alapján az

Exogén pénzteremtés

Tegyük fel, hogy a nem pénzügyi szereplők birtokában van egy adott pillanatban KP értékű készpénz, amely kiindulásként azonos az összes pénzmennyiséggel. A pénz egy részét a gazdasági szereplők készpénz kímélő fizetési módok alkalmazása miatt bankba teszik. A pénzforgalom készpénz hányada sok tényező (szokások, szabályozás, technikai feltételek, várakozások stb.) függvénye. Ha a szereplők pénzük x-ed hányadát tartják készpénzben, akkor a bankbetét (számlapénz) nagysága KP(1-x). A kereskedelmi bankok e betéteket azért gyűjtik, hogy azokat, megfelelő haszon (marzs) fejében tovább kölcsönözzék. A bankok óvatosak és arra az esetre, ha betétesek egy része készpénzhez kíván jutni y nagyságú tartalékot képeznek. Kihitelezhető forrásaik a mindenkori betéteik (1-y)-szorosa. Az egyes kereskedelmi bankok – úgy tűnik – nem teremtenek pénzt, pusztán tovább kölcsönzik a betéteket. A kereskedelmi bankok KP(1-x)(1-y) hitelt képesek nyújtani. Hogy néz ki ebben az esetben a gazdaságban lévő pénzmennyiség?

Ez nem más, mint M1= KPx+KP(1-x)+KP(1-x)(1-y)

A hitelnyújtás után a pénz csak kisebb része marad készpénzben, nagyobb része fizetésre szolgáló betét, a kereskedelmi bank szempontjából kikölcsönözhető pénz. A kereskedelmi bankok pénzügyi közvetítő tevékenysége eredményeként a pénzmennyiség megsokszorozódik. Ezt pénz multiplikációnak nevezzük. Ennek működése az előbbi példa folytatásából a következőképpen mutatható be. Jelöljük a különböző időpontokat felső index-szel. A kiinduló

Államadósság

A költségvetési hiányt elvileg és gyakorlatilag is többféle módon lehet finanszírozni. A költségvetési hiány finanszírozásának két alapvető eszköze van. A hiány monetizálása, ami azt jelenti, hogy valamilyen pénzteremtő bankművelet eredményeként a hiányfinanszírozás mértékével megnő a belföldi pénzmennyiség. A hiány monetizálásának megítélésében kardinális kérdés a gazdaság pénzkeresletének alakulása. Amennyiben a hiány finanszírozására teremtett pénz mennyisége nem haladja meg a pénzkeresletet, úgy ez a finanszírozási mód infláció nélkül járható út.

A tranzakciós pénzkeresleti komponens növekedése nem konvertibilis valuták esetében tekinthető a jegybanki pénzteremtő hitelfinanszírozás esetén olyan tényezőnek, amely nem okoz zavarokat a pénzstabilitásban. A spekulációs pénzkeresleti komponens (különösen fejlett tőkepiacok esetében) nem jelent stabil hátteret a hiány monetizálásához. Ebben az esetben a pénzkereslet csökken és erősödik az egyéb finanszírozási instrumentumok tartása. A finanszírozási instrumentumok helyettesíthetőségéhez hasonló eredménnyel jár a konvertibilis (különösen a teljesen konvertibilis) fizetőeszközzel megvalósított hiány monetizálás.

A monetizálás alapesetben történhet a jegybank által nyújtott hitelből. Ez a monetáris bázis, a jegybankpénz mennyiségét úgy növeli, hogy e hitelnek tényleges pénzügyi terhe nincs, sőt tényleges visszafizetési kötelezettsége sincs. Mivel a pénzkereslet és pénz kínálat meg nem felelése ebben a helyzetbe fokozott veszély, így az infláció, annak ingadozása és a gazdasági szereplők (közöttük a kormányzat) pénzillúziója komoly

Központi bank

A jegybank, más néven központi bank egy adott ország monetáris politikájáért felelős intézmény, a kétszintű bankrendszer “felső” szintjét jelenti.

A központi bankok fontosabb jellemzői Tevékenységét, működését, feladatai törvény határozza meg. A jegybankok élén általában elnök, vagy kormányzó áll. A legtöbb központi bank állami tulajdonban van, ugyanakkor a modern jegybankok esetében intézményi garanciák biztosítják a monetáris döntéshozatal függetlenségét a politikától. A jegybank független intézmény az állam nem szólhat bele működésébe. Élesen elkülönül a jegybanki és a kereskedelmi banki funkció. A központi bankok leggyakoribb feladatai A fizetőeszköz értékállóságának megőrzése (az árak, árfolyam stabilitását jelenti) Bankjegy- és érmekibocsátás, azaz pénzemisszió A fizetési rendszerek működtetése Banki szolgáltatások nyújtása az államháztartás számára Hitelnyújtás a kereskedelmi bankok számára (a bankok bankja): a jegybank vezeti a pénzintézeti számlákat, csak jó fedezet mellett ad hitelt és minden jó biztosítékot elfogad. Viszonylag magas kamatot számol fel, hogy ösztönözze a kereskedelmi bankokat a likviditásuk megfelelő alakítására. Őrzi, kezeli az állami tartalékokat – menedzseli az arany és devizatartalékokat. A pénzügyi rendszer stabilitása feletti őrködés: döntéseket hoz az árfolyam politikával kapcsolatban. A pénzügyi intézmények szabályozása, felügyelete. A központi bank a kereskedelmi bankok számláit vezeti, vállalati számlát azonban nem vezet.

Kétszintű

Monetáris restrikció

A monetáris restrikció az, amikor a monetáris politika célja a pénzkínálat csökkentése. Ennek útja a jegybankpénz visszafogása és a kereskedelmi bankok pénzteremtési képességének csökkentése.

A jegybankpénz mennyiségének visszafogására szolgáló eszközök:

az állami deficit jegybanki finanszírozásának korlátozása, a kereskedelmi bankok jegybankpénzzel való ellátásának korlátozása, a külföldi pénzbeáramlás korlátozása.

A három lehetőség közül az első kézenfekvő és közvetlenül megvalósítható: egyszerűen nem vásárol a jegybank államkötvényeket (vagyis a nyíltpiaci műveletek során inkább elad, semmint vesz), és nem bocsát az állam rendelkezésére jegybanki hiteleket.

A második lehetőség a kereskedelmi bankoknak folyósított jegybanki hitelek mérséklését és a pénzpiacokon a jegybankpénz kínálatának csökkentését jelenti. Mindehhez igénybe veheti a jegybank a kamatpolitikát is, azaz a pénzpiaci kamatok emelését.

Végül a harmadik lehetőség megkövetelheti az aktív árfolyam-politikát, tehát a forint felértékelését és így a külföldi pénzbeáramlás visszafogását.

A jegybankpénz mennyiségi szabályozása mellett a pénzmennyiség szabályozása magában foglalja a kereskedelmi bankok pénzteremtési lehetőségének korlátozását is. Erre a jegybanknak megint csak többféle lehetősége nyílik:

megkötheti a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló jegybankpénzt; korlátozhatja a bankok hitelkihelyezési lehetőségeit.

A jegybankpénz megkötését megvalósíthatja közvetlen, illetve közvetett, piaci úton is.

A jegybankpénztartalék megkötésének közvetlen útja az úgynevezett tartalékráta-előírás a kötelező tartalékráta meghatározása, mikor is a jegybank előírja, hogy az üzleti bank betéteinek vagy aktíváinak

Monetáris politika

A monetáris politika a gazdaságpolitika azon ága, amely a pénz gazdaságra gyakorolt hatását próbálja meg kihasználni. A monetáris politika magában foglalja:

a pénz– és a hitelállomány nagyságának, valamint a pénz belső és külső árának, azaz a kamatlábnak és az árfolyamnak a szabályozását.

Ezeket nevezzük a monetáris politika közbenső célkitűzéseinek, megkülönböztetve őket a végső céloktól, hiszen a pénzmennyiség növekedési üteme vagy a kamatszint közvetlenül a társadalom egésze számára nem jelent „jóérzést” vagy „rosszérzést”, ezek a célok nem épülnek be az úgynevezett társadalmi hasznossági függvénybe.

A monetáris politika végső céljai megegyeznek a stabilizációs gazdaságpolitika végső céljaival, ezen belül a monetáris politika elsősorban:

az infláció mérséklésére, a fizetési mérleg zavarainak kiküszöbölésére, a túlfűtött gazdaság visszafogására alkalmas.