2010. november 16. A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.
Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)
A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.
2010. november 16. A nemzetközi fizetéseket valutákban, illetve devizákban eszközlik. Valutának tekintjük egy ország törvényes fizetési eszközét, magát a bankjegyet, amely a kibocsátás helyén a pénzfunkciókat betölti. (Ár meghatározásra, tartozások és követelések kiegyenlítésére és befektetésekre használják.) A deviza fogalmának két fajta értelmezése ismert. Szűkebb értelemben ide soroljuk a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítőket, a külföldi pénzeszközökre kiállított tartozást vagy követelést megtestesítő értékpapírokat. Tágabb értelemben mindenfajta – nemzetközi fizetésekben használható – eszköz devizának tekinthető, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyek és a klasszikus pénzeszköz, az arany is. Ez utóbbi monetáris (tehát pénzként történő) használata az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan beszűkült, s tulajdonképpen az országok megállapodtak abban, hogy az aranyat demonetizálják.
Az un. világpénz (nemzetközi fizetésekben használt pénz) funkcióban fontos minőségi változás következett be. A hetvenes évektől már nemcsak nemzeti valuták forognak e szerepkörben, hanem megjelentek a nemzetközi valuták is. Nemzetközi valutáról akkor beszélünk, ha a valuta kibocsátásáról, használati köréről, feltételeiről stb. alapvető kérdésekről nem egy ország, egy adott nemzeti monetáris hatóság dönt, hanem egy kollektíva. A nemzetközi valuta értékét – vásárlóerejét így nem egy nemzetgazdaság, hanem a közösség globális teljesítménye határozza meg.
A devizapolitika egyik kiemelt – elsőszámú – feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról,
2010. január 20. A szó eredeti jelentése egyenlőség, egyenértékűség, azonosság. Igen széles körben alkalmazott kifejezés, a közgazdaságtanban néhány jelentése az alábbi:
Valutaparitás
A valuták átváltási árfolyama mint piaci kategória közvetlenül a mindenkori kereslet-kínálati viszonyoktól függ. A keresletet és kínálatot a mai pénzügyi rendszerekben részben az adott ország nemzetközi fizetési mérlege által leírt reál és jövedelemáramlások határozzák meg. A kereslet másik komponense az esetleges arbitrázs lehetőségek kihasználásából adódik. A harmadik, és egyre jelentősebb komponens a spekulációs kereslet és kínálat. Az árfolyamok azonban e rövid hatások mellett meghatározott értékek körül ingadoznak. Az ingadozás centrumát nevezik valutaparitásnak. E paritás aranypénzrendszer esetében azt jelentette, hogy a valuta árfolyama hosszútávon a partner valuta aranytartalmának függvényében alakult. Ha a font 1 egység aranyat jelentett és a dollár 0,5-t, akkor az 0,5-es paritás arány körül ingadozott az árfolyam.
Kamatparitás
A prompt, és a határidős árfolyamok közti kapcsolatot írja le. A határidős (forward) árfolyam kapcsolódik a kötés prompt árfolyamához a kamatparitás alapján és az esedékesség prompt árfolyamához a várakozások alapján. A határidõs prémium változtatásával a monetáris hatóságok képesek a külföldi tőke számára ajánlott kamatláb változtatására.
Fedezett kamatarbitrázs: t=0-ban prompt átváltás, és a határidõs visszaváltás megkötése. Így a befektetés a külföldi devizában van. Fedezetlen kamatarbitrázs: t=0-ban
2010. január 8. A Szabályozó szervezetek jellemzően a kormányzati szektorhoz tartoznak, de nem kizárólagosan kormányzati szervezetek. A szabályozó szervezetek a pénzügyi rendszer szereplői és szervezetei számára magatartási normákat, kötelező eljárás rendeket, tiltásokat, működési feltételeket írnak elő. A kormányzati rendszer keretei között működő szabályozó szervezetek jogszabályokba foglalják a normákat. A pénzügyi rendszerben zajló tevékenységek szabályozásában egyre nagyobb szerepe van a nemzetközi szintű előírásoknak. Ezek elfogadása és a nemzeti jogrendszerekbe történő átültetése történhet többoldalú államközi egyezményekben, vagy különböző nemzetközi szervezetekhez (OECD, IMF) történő csatlakozás feltételeinek elfogadásával, vagy az Európai Unió esetében a közösségi jog átvételével. A szabályozók speciális esetei a szakmai (érdekképviseletek) szabályalkotó szerepe. A könyvvizsgálói kamarák, bankszövetségek, vagy nemzetközi szinten a Bázeli Bizottság, vagy az IFAC állami kényszer alkalmazása nélkül is kőkemény normák érvényesítésére képesek. A monetáris hatóság sajátos helyet foglal el e szervezetek között, hiszen jogi felhatalmazása mellett a „bankok bankjaként” jogilag nem kikényszeríthető tekintélye is van.
2010. január 8. A monetáris rendszer feladata a gazdaság pénzellátásának a biztosítása. A belső értékkel nem rendelkező pénzrendszerekben a pénz a bankrendszer passzívája. Másképpen fogalmazva: a mai pénzt a bankrendszer teremti. A monetáris rendszer maga is tagolt, többféle intézmény működésének eredménye.
A rendszer szabályozó és irányító eleme a monetáris hatóság. Ennek szerepe az elsődleges likviditás (készpénz) kibocsátása (emisszió), a rendszer többi elemének pénzteremtő képességének szabályozása és befolyásolása, a belföldi fizetési rendszer szabályozása és működtetése, a hazai fizetőeszköz külföldi országok fizetőeszközeihez való viszonyának meghatározása, a pénzrendszer működésével kapcsolatos bizalom fenntartása A monetáris hatóság sok ponton közvetlen kapcsolatban van kormányzattal, a kormányzati szektor részének is tekinthető.
A rendszer másik elemét a kereskedelmi bankok jelentik, amelyek betéteket gyűjtenek, kölcsönöket nyújtanak, elszámolási számlákat vezetnek és így képesek magukra szóló követelést (másodlagos likviditást, számlapénz) teremteni. A betétek gyűjtése és azok kikölcsönzése pénzügyi közvetítő tevékenység, mint ilyen tőkepiaci tevékenység. A bankok üzleti vállalkozások, működésüket közvetlenül az üzleti szervezetekre jellemző célok (terjeszkedés, profitabilitás, vállalati érték növelése) követése jellemzi.
A bankokkal szemben további elvárás a likviditás, az idegen források visszafizetésének képessége, valamint a hosszú távú fizetőképesség, a szolvencia fenntartása. E célok és elvárások egymásnak ellentmondanak, ezért a „mágikus háromszögnek” is nevezik a célfüggvény
2010. január 8. Az endogén pénzteremtés elmélete abból indul ki, hogy a gazdaság szereplői M nagyságú hitelt igényelnek a kereskedelmi bankoktól. Ha a bankok a hiteligényt teljesítik, akkor a pénzmennyiség éppen ennyivel nő. Az új pénz kereskedelmi banki pénz formát ölt, technikailag számlapénz. A kereskedelmi bank nem bocsáthat ki készpénzt. Ezen új pénz egy részét – továbbra is fenntartva a pénzforgalom készpénz hányadára vonatkozó feltételezést – éppen M*x összeget a finanszírozást igénylők készpénzben kérnek. A pénzteremtéshez a kereskedelmi bankoknak készpénz tartalékra van szüksége (KPB). A gazdasági szereplők számára rendelkezésre álló látra szóló számlakövetelés M(1-x) lesz. Ezzel a gazdasági szereplők bármely más gazdasági szereplőnek fizetni kívánnak.
Ha a másik szereplő számláját a pénztulajdonos bankja vezeti, akkor e fizetést egyszerű bankon belüli jóváírással hajtják végre. Ha más banknál vezetik a partner számláját, akkor kereskedelmi banki pénz a fizetési rendszeren keresztül jut el az ő számlájára. E művelet biztonsága érdekében a monetáris hatóság minden kereskedelmi bank számára tartalékolási kötelezettséget ír elő (R), amelynek rátája továbbra is y. A tartalék funkciója, hogy rendelkezésre álljon likviditás a bankok közötti számlajóváírásra. Ez a tartalékolási kötelezettség azt jelenti, hogy a fizetések lebonyolítására alkalmas betétek (1-y) nagyságát a bank tovább hitelezheti, hiszen olyan tapasztalat van, hogy egy
2010. január 8. Két alapvető pénzteremtő bankműveletet különböztetünk meg. Az első a zárt gazdaság feltételezésén alapul. Ekkor a pénzteremtés úgy történik, hogy a belföldi bankrendszer hitelt nyújt a nem monetáris szereplőknek. A hitelnyújtás történhet hitelszerződés, vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása formájában. E bankművelet eredményeként a nem monetáris szereplők bankbetétei játsszák közvetlenül a pénz szerepét. Ezért kiegészíthetjük az előbbieket azzal, hogy a bankok betéti kamatfizetései is pénzteremtést jelentenek.
A pénzteremtés másik alapvető módja a monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlása. A külföldi fizetőeszköz az adott országban nem tölti be a törvényes fizetőeszköz szerepét. Határesetek itt is vannak, hiszen instabil pénz esetén más országok törvényes fizetőeszköze(i) átvehetik részlegesen a pénzfunkciókat. A monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlásának szabadsága a nemzeti valuta (törvényes fizetőeszköz) konvertibilitásának fokától függ.
Két alapesetet különböztethetünk meg. Az egyik esetben külföldi fizetőeszközt csak a monetáris hatóság vásárolhat. A másik esetben ezt a műveletet korlátozás nélkül bármelyik bank megteheti. Az elkülönítésből láthatjuk, hogy e pénzteremtő művelet súlya függ az átváltás szabadságától. Amennyiben a nem monetáris szereplők is szabadon rendelkezhetnek külföldi fizetőeszközzel, akkor a kereskedelmi bankokkal szembeni átváltási igények is jelentősen nőnek. A devizavásárlással teremtett pénz tulajdonképpen nem más, mint a külföldi fizetőeszközt kibocsátó monetáris intézmény fizetési ígéretének elfogadása. Az
2010. január 8. A monetáris hatóság (Magyarországon az MNB) hagyományosan rendelkezik a pénzkibocsátás (emisszió) monopóliumával. A jegybanki elnevezés is ebből a privilégiumból ered. Második funkciója az ország nemesfém és devizatartalékainak kezelése. Harmadik funkciója, hogy vezeti a monetáris és nem monetáris pénzintézetek számláját, átutalásokat hajt végre közöttük, likviditási szolgáltatást nyújt. Negyedik funkciója, hogy a kormány bankjaként vezeti a központi költségvetés számláját.
Tipikus esetben a monetáris hatóság banki szolgáltatásokat csak az előbb említett szereplőknek nyújt. Egyszintű bankrendszerben, vagy az egy- és kétszintű bankrendszer közötti átmeneti időszakban nem monetáris és nem kormányzati szereplőkkel is kapcsolatban van a monetáris hatóság, mint szolgáltató intézmény. A nem monetáris szereplőknek nyújtott banki szolgáltatások nem jegybanki funkciók. A monetáris hatóság hagyományos feladata a hitel- és pénzkínálat, a kamatalakulás befolyásolása. Devizahatóságként biztosítja a hazai fizetőeszköz stabilitását. Újabb keletű, de növekvő jelentőségű feladata a pénzügyi szolgáltató rendszer stabilitásának biztosítása.
|
|
Legfrissebb hozzászólások