A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:
A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.
A rendszer válsága
1950-es években a nyugat-európai
Legfrissebb hozzászólások