Sajáttőke-arány

A sajáttőke-arány azt mutatja meg, hogy a társaság tartós forrásai között milyen arányt képvisel a saját tőke. Mivel ennél a mutatónál állományok összevetéséről van szó, a számításokat nem szükséges az átlagos állományokkal elvégezni. A mutató számlálójában a társaság saját tőkéjének (záró)állománya szerepel, míg a nevezőben az összes tartós forrás. A nevezőben szokták olykor az összes forrást is szerepeltetni, és ennek különösen a hazai gyakorlatban lehet jelentősége.

A hazai vállalatok közül sokak finanszírozási szerkezetére jellemző, hogy alacsony a számviteli értelemben vett hosszú lejáratú idegen források aránya, miközben hatalmasra duzzadt a rövid lejáratú, de folyamatosan megújított hitelek vagy egyéb kötelezettségek aránya. Ilyen esetekben reálisabb, ha a tőkeszerkezetben a tartósan fennálló rövid lejáratú kötelezettségeket is figyelembe vesszük. Problémát okozhat még az elsőbbségi részvények és az átváltható kötvények besorolása, amelyek gazdasági tartalmukat tekintve sok szempontból a saját tőke és az idegen források közötti hibrid értékpapírok. Általános gyakorlat, hogy a mutatóelemzésnél az auditorok által elfogadott besorolást alkalmazzák.

A mutató értékének értelmezése viszonylag egyszerű, hiszen azt mondhatjuk, hogy minél magasabb a sajáttőke-arány, annál kevésbé van tartósan eladósodva a vállalkozás, annál alacsonyabb a pénzügyi kockázata. A magas sajáttőke aránnyal rendelkező vállalkozásokra általában az a jellemző, hogy hitelfelvételi lehetőségeiket kevésbé merítették ki,

Kockázati tőkebefektetés

A kockázati tőke a társaságok fejlődésének korai szakaszában fektet be. Ezek az – általában befektetési alapokként működő – befektetők olyan társaságokat keresnek, amelyek valamilyen know-how, innováció vagy egyedülálló piaci lehetőség kiaknázásával gyors és erőteljes növekedésre képesek. A befektetés pillanatában a társaság még nem feltétlenül rendelkezik számottevő piaci pozícióval, a befektető egy, a siker zálogának tekintett tényezőre alapozza befektetését. Amennyiben ez mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a társaság könnyen csődbe mehet. A befektetők kockázata ezért igen magas, amit a dollárban akár 30-40% körüli elvárt hozam is tükröz. Általában jelentős tulajdoni részesedésre törekszenek, esetenként ragaszkodnak a többséghez. A társaságok tevékenységét is szorosan követik.

Az USA-ban néhány éve az internetes cégek váltak a kockázati tőkebefektetők tipikus célpontjává, melynek eredményeképpen a befektetők a fiatal cégek gyors bevezetését lehetővé tevő NASDAQ-on sokszor felhajtották az árakat, majd a nyereséget zsebre téve nem egyszer jelentős áresést okoztak. Több élelmes vállalkozó pedig kifejezetten (bár nem kimondottan) azért alapított céget az éppen divatos felvásárlási célpontnak megfelelő iparágban, hogy szinte felkínálja azt az abban fantáziát látó kockázati tőkebefektetőknek. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

Captive biztosító

Nagy ipari és kereskedelmi vállalatok által létrehozott biztosítótársaság, amely általában csak az alapítók biztosítási kockázatait vállalja, s azokat viszontbiztosításba adja.

Egyedi kötvény konstrukciók kockázata

Speciális kötvény konstrukciók esetén a sajátos feltételekből fakadóan további kockázatokkal kell szembenézni, például:

a call–kötvény, amelynek kibocsátója lejárat előtt egyoldalúan visszahívhatja a kötvényt; a jelzálogkötvény (pl. az USA-ban), amelyet az adós szintén előbb törleszthet, ezzel cash flow-beli bizonytalanságot okozva a befektetőnek; az átváltoztatható kötvény, amikor döntési lehetőségeink miatt további kockázatokat vállalunk.

Likviditási kockázat

Az értékpapírok likviditási kockázata az eszköz likviditási fokától függ. Ezen azt értjük, hogy milyen könnyen, azaz milyen gyorsan és milyen költségek, illetve tőkeveszteség árán tudjuk befektetésünket pénzzé tenni.

Újrabefektetési kockázat

Az újrabefektetési kockázat az eltérő futamidejű befektetéseknél jelentkezik, így a különböző futamidejű befektetések hozamának a tényleges futamidőtől eltérő, standard időszakra való átszámításakor is ezzel a problémával találjuk magunkat szembe. Az újrabefektetés kockázata a befektetési időszak vége előtt megkapott pénzek visszaforgatásának, újrabefektetésének kockázata. Az esetek többségében feltételezzük a változatlan feltételek melletti újrabefektetés lehetőségét, ami pontosan az újrabefektetési kockázat figyelmen kívül hagyását jelenti.

Kamatlábkockázat

A kamatlábkockázat a befektetés nominálisan nem rögzített hozamának ingadozásából fakad. Kétféle értelemben használjuk.

Az értékpapír saját kamatlábának kockázata a nominálisan nem rögzített kamatlábak ingadozásából fakad, például a változó kamatozású kötvények esetében. A piaci kamatláb változásának kockázata (szokás piaci kockázatnak is nevezni) a másodlagos forgalomban érdekes. A piaci kamatláb, és ezzel a jelenérték–számításnál alkalmazott diszkontfaktor változása ellentétesen hat az értékpapír jelenértékére. Ha tehát az értékpapír rögzített cash flow–jú, akkor a piaci hozamok emelkedése csökkenti, az elvárt hozamok csökkenése növeli az értékpapír jelenértékét, és ezzel másodlagos forgalombeli reális árát.

Inflációs kockázat

Inflációs kockázat (szokás vásárlóerő–kockázatnak is nevezni), ami a reálhozam értékére van hatással. Olyan értékpapíroknál jelentkezik, amelyeknek nominálisan rögzítették a hozamát. A reálhozam azonban a befektetett és a befektetéssel realizált cash flow vásárlóerejének változását mutatja, azaz hogy az inflációhoz képest mekkora többlethozamot ad a papír. A nominálisan rögzített hozamú értékpapír reálhozamát pedig a leginkább az infláció változása okozza. Csak az olyan értékpapíroknak nincs inflációs kockázata, amelynek hozamfizetését az infláció alakulásához kötötték.

Bóvli kötvény

A bóvlikötvények (junk bonds) rendkívüli kockázatot megtestesítő, de ennek fejében szokatlanul magas kamatot ígérő konstrukciók. Kialakulását a hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlások tették lehetővé. Ekkor ugyanis a hatalmas hitelterhek miatt jelentős a fizetésképtelenség kockázata. Ezen kötvények kockázat szempontjából inkább a részvényekhez hasonlítanak, hiszen a vállalat forrásait gyakorlatilag csak az idegen tőke jelenti.

Felhalmozási eszköz funkció

A felhalmozási eszköz funkció ugyanazt fejezi ki, mint az értékőrző (store of value); valójában arra utal, hogy a pénz vagyonunk tartásának egyik lehetséges eszköze („a vásárlóerő átmeneti tartózkodási helye” Friedman szavaival élve): nagyjából olyan, mint a kötvény vagy a részvény, vagy bármely más vagyontárgy. Az ezen pénzfunkciót kiemelő pénzelméletek elsősorban a portfólióelemzés megközelítése alapján hozam/kockázat szempontból különböztették meg a pénzt az alternatív vagyonformáktól: pénznek tekinthető az, amelynek nominális hozama zérus vagy közel zérus, és nominális árfolyamkockázata szintén zérus, vagyis a vissza nem fizetés valószínűsége elhanyagolható, a kamatlábmozgásokra pedig a pénz „árfolyama” nem reagál.

3 / 41234