A külső egyensúly helyreállítása

A devizavédelmi vámok bevezetése általában az ország külgazdasági egyensúlyának (kereskedelmi, fizetési mérleg) javítását célozza, vagyis alkalmazásával a devizakiáramlást igyekeznek megakadályozni.

Ha ugyanis külső egyensúlyi zavarok (a kereskedelmi, illetve a fizetési mérleg hiánya) esetén növelik a vámokat, az import csökken, mérséklődik a devizakiáramlás. Ezzel együtt nőhet a belső foglalkoztatás, mert az importhelyettesítés érdekében egyes ágazatokban növelni kell a termelést. A devizavédelmi vámok azonban gyakran kiváltják a kereskedelmi partnerek retorzióját, ami megnehezíti az exportot, így a külső egyensúly nem javul. Ezért a kereskedelmi mérleg javítása érdekében célszerűbb a valutaleértékelést alkalmazni.

Retorziók

Gyakran előfordult a világgazdaság történetében, hogy egyes országok mások támadását igyekeztek „megbosszulni” vámok bevezetésével vagy növelésével. Ilyen támadás lehet a másik ország előzetes vámemelése, valamely külföldi vállalat vagy csoport dömpingje, vagy a partner országban alkalmazott exporttámogatás. Retorziós vámról akkor beszélünk, ha a vám kivetését az exportáló országban bevezetett vám váltja ki. Az ilyen intézkedésekre akkor kerül sor, ha tárgyalásokkal nem tudnak eredményt elérni, vagy ha abban bíznak, hogy a vám növelése javítja a tárgyalási pozíciókat. Állandó vita tárgyát képezi napjainkban is a nagyvállalatok által külföldön előszeretettel alkalmazott dömping. A dömping azt jelenti, hogy az adott ország bizonyos termékét a külföldi fogyasztóknak alacsonyabb áron értékesíti, mint

Devizakitermelési mutató

Egyes termékek vagy termékcsoportok relatív hatékonyságát az úgynevezett devizakitermelési mutató segítségével ítélhetjük meg. A mutatót akkor használhatjuk, ha ismerjük a külkereskedelem szempontjából potenciálisan számításba vehető termékek belföldi ráfordításait és azok külkereskedelmi árát. A két érték alapján meghatározható, hogy egységnyi devizát mekkora forintráfordítással tudunk megszerezni.

A devizakitermelési mutató megmutatja, hogy egységnyi devizát mekkora belföldi ráfordítással lehet megszerezni egy bizonyos termék külföldön való értékesítése során, adott világpiaci árak esetén. Ha például egy 100 forintnyi ráfordítással előállítható termék a nemzetközi piacon 1 dollárért adható el, akkor az adott termék devizakitermelési mutatója 100 Ft/dollár. A termékekre így kapott devizakitermelési mutatókat sorrendbe állítva, egy relatív hatékonysági sorrendet kapunk. A komparatív előnyt vagy hátrányt a külkereskedelmi árakon mért relatív hatékonysági pozícióval, a devizakitermelési mutató alapján kialakított rangsorban elfoglalt hely alapján dönthetjük el.

A rangsorban meg kell húzni a határt az árelőnnyel vagy hátránnyal rendelkező – az exportálni vagy importálni érdemes – termékek között. A határt az éppen érvényes devizaárfolyam jelenti. Azon termékeket érdemes exportálni, amelyek devizakitermelési mutatója kisebb, mint az aktuális árfolyam, mert ezeknél a termékeknél a költségek kisebbek, mint az exportból származó bevétel. Ha például a devizakitermelési mutató 100 Ft/$ és az aktuális árfolyam 200 Ft/$, akkor minden

Relokáció, a munkahelyek földrajzi áttelepülése

Az állások földrajzi áttelepülése 3 folyamat eredményeképpen jöhet létre.

1. A külkereskedelmi forgalomban a hazainál olcsóbb terméket hoznak be, így a hazai termelő megszünteti a gyártást, tehát megszűnnek a munkahelyek.

2. Bérmunka-kapcsolatok kialakulása. A bérmunka-kapcsolatok a gyártási folyamatok munka-intenzív szakaszának áthelyezése az alacsonyabb bérű országokba hosszútávon szintén a fejlestt térség számára kedvező, mert lehetővé teszi a gazdasági szerkezet korszerűsödését azáltal, hogy a feldolgozóipar rovására a magasabb értékű szolgáltatások felé tolódjon a gazdasági szerkezet. Elsősorban a textil és bőripar, a ruhagyártás, a jármű és gépgyártás egyes ágazataiban terjedt el ez a kapcsolatforma. A fejlettebb országok vállalatainak az ilyen típusú együttműködési forma nagyfokú rugalmasságot biztosít. A feltételek megváltozása esetén ugyanis tőkeveszteség, sőt tranzakciós költség nélkül is áthelyezhető a termelés. A román és a lengyel textilipar 70-80%-a, a cseh autóipar nagy része dolgozik bérmunka-konstrukcióban a nyugat-európai cégek számára.

3. A harmadik forma, melyben az álláshelyek áttelepülnek a direkt tőkemozgáshoz kapcsolódik. Ez fizikai értelemben általában nem jelent munkahelyáttelepülést, legfeljebb nem bővül az anyaországbeli munkahelyek szánna. Ez a fajta relokáció egy általánosabb jelenségnek a globalizációnak a keretében a multinacionális társaságokon keresztül valósul meg. A multinacionális tőkemozgás fő mozgatórugója a XX. század végén azonban már nem a munkaerőköltségek

Nemzetközi adósságkezelés

Köztudott tény, hogy az eladósodási probléma jelenleg már a hagyományos módszerekkel megoldhatatlan. A felhalmozott adósságtömeg piaci feltételekkel már visszafizethetetlen. A megoldás csak az adósok és hitelezők együttes, közös erőfeszítéseitől várható. Milyen lehetőségei vannak egy eladósodott országnak az adósságteher könnyítésére?

A kölcsönök visszafizetésének moratóriuma

A moratórium az adós által önkényesen és egyoldalúan megtett lépés. A lényege az, hogy az adós egyszerűen felfüggeszti tartozásai kifizetését. Teljes moratórium esetén, egyáltalán nem fizet, részleges moratórium esetén pedig általában csak az exportbevételének meghatározott részét fordítja törlesztésre. Ezt a lehetőséget természetesen nem minden ország használhatja ki. Csak olyan – mint például Brazília – akik olyan egyéb politikai vagy gazdasági előnnyel rendelkeznek, mely fontos a hitelezők számára, így remélhetik, hogy az egyoldalú moratórium bejelentése következtében nem vezetnek be ellenük gazdasági szankciókat.

A tartozások átütemezése

Az átütemezés egy olyan eljárás, amely az adósságok visszafizetésének időpontját módosítja, távolabbra teszi, általában úgy, hogy a többi tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja (például emeli a kamatot). Az eljárás a Párizsi Klubhoz – hivatalos kölcsönök esetén – vagy a Londoni Klubhoz – magánhitelek esetén – benyújtott kérelemre indul. A tárgyalásokon, ahol az összes hitelező jelen van, kialakítják az új hitelfeltételeket. Sajnos a problémát – az esetek többségén – ez

Római Szerződés

A szerződést 1957. március hó 25. napján írták alá, és 248 szakaszban határozta meg az EGK céljait, azok megvalósításának módját. Az EGK célja a közösséghez tartozó országok szorosabb kapcsolatának kiépítése volt. Ezen célkitűzés megvalósítása érdekében 11 pontban foglalták össze az intézkedéseket.

1. a tagállamok között a vámok és kvóták megszüntetése, (10 év alatt, 1968-ra befejeződött.) 2. közös vámtarifa, közös kereskedelempolitika a kívülállókkal szemben, (1968-ra léptek életbe) 3. a tagországok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése, 4. közös politika a mezőgazdaságban, 5. közös politika a közlekedésben, 6. a Közös Piacon a szabad gazdasági verseny feltételeinek fenntartása, 7. tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, 8. jogszabály-harmonizálás, ha azt a Közös Piac megkívánja, 9. munkalehetőség javítása, életszínvonal növelése érdekében Európai Szociális Alap, 10. Európai Beruházási Bank, 11. tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére.

A Római Szerződés a gazdaság egységig 3 négyéves szakaszt irányzott elő.

1962-ben született döntés a közös agrárpolitika kialakításáról, melynek alapja az agrár közös piac volt, és melyet 1964-ben indítottak be.

A Monetáris Integráció újjáélesztését az EK 1979. évben az Európai Monetáris Rendszer keretében kísérelte meg. A fő cél a valutaárfolyamok stabilizálása volt. Létrehozták az ECU-t, mely

Nemzetközi integráció

A globalizáció és az integráció korunk történelmi jelentőségű folyamatai, általuk alapvetően megváltoztak a gazdálkodás és a termelés feltételei, a fogyasztás lehetőségei. A globalizáció vonatkozásában egyfelől annak túlzott mértékű kiterjesztése figyelhető meg, amikor már nem tudni, hogy mi is a lényege, melyek a megjelenési formái. Másfelől viszont gyakori, hogy konkrét megjelenési formáira szűkítik le. Ez az ellentmondás arra vezethető vissza, hogy a globalizáció un. rosszul strukturált jelenség, tehát egyértelmű összefüggések helyett mindössze kölcsönhatásokról beszélhetünk. A globalizáció lényegét szakemberek a nemzetköziesedés folyamatából vezetik le. Ennek eredményeként egy egységes rendszerként értelmezhető világ-egész jött létre, melynek alrendszerei között olyan mértékű a kölcsönhatás, hogy az egyikben bekövetkező változás a másikban is jól érzékelhető. Sőt, az emberek tevékenysége folytán a rendszer egésze el is pusztulhat. A globalizáció révén az emberiség olyan világközössége jött létre, melyben az egyes emberek, embercsoportok szoros és kölcsönös függésbe kerültek egymással, függetlenül társadalmi, gazdasági fejlettségüktől, vallási, ideológiai nézeteiktől. Olyan fokú világegyesülést valósít meg, melyben világméretekben határozódik meg az emberiség léte. Tehát azokról a folyamatokról van szó, melyek az egész világ fennmaradásához és fejlődéséhez kapcsolódnak.

Globális problémák

Nem adott problémákról van szó, hanem a globalizáció folyamatával összefüggésben változókról. Négy fő csoportba sorolhatjuk őket:

közvetlenül ökológiai problémák: környezetszennyezés, globális felmelegedés,

Árfolyamrendszerek

A külkereskedelmi forgalom lebonyolításához külföldi valutára, illetve devizára van szükség. A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára, vagyis azt a hazai pénzmennyiséget jelenti, amelyért egységnyi idegen valuta megkapható. Az egyes országokban a gazdaságpolitikai megfontolásokból eredően különféle árfolyamrendszerek vannak életben.

Az árfolyamok alakulása jelentősen befolyásolja a vállalatok export és import tevékenységét, s ezen keresztül a fizetési mérleg alakulását, a GDP és a foglalkoztatás szintjét, az infláció mértékét, vagy pl. a költségvetési monetáris politika hatásosságát. Ezért körültekintő mérlegelést igényel, hogy adott gazdasági helyzetben az országok milyen árfolyamrendszer mellett kötelezik el magukat. Az árfolyamrendszereknek többféle típusa létezik, s az egyes típusokat az különbözteti meg egymástól, hogy a kormányzat beavatkozik-e, és milyen mértékben a valutapiac működésébe.

Lebegő árfolyamrendszer (rugalmas árfolyamrendszer)

Az árfolyamrendszerek egyik szélsőséges formáját képezi. Ebben az esetben az árfolyamok mozgását kizárólag a valutapiacon működő erők, a kereslet és a kínálat mechanizmusa határozza meg.

A Marshall-kereszt használatával szemléltethető a valutapiac működése (e*= egyensúlyi árfolyam).

Valutakeresleti görbe mögött a belföldi gazdasági szereplőknek az importra fordított, külföldi valutában számított kiadásai húzódnak meg. A valuta iránti kereslet és az árfolyam egymással ellentétes irányban változik. Keresleti görbe negatív meredekségű.

Valutakínálati görbe mögött a külföldieknek a magyar termék iránti kereslete

A külkereskedelem indítékai

Az ipari forradalom, az egyre bővülő munkamegosztás lehetővé tette a termelés mennyiségének ugrásszerű emelkedését. Ez a bővülés azonban egyre inkább felvevőpiaci korlátba ütközött.

A technika – különösen a közlekedéstechnika – fejlődése azt is lehetővé tette, hogy az alacsonyabb értékű tömegtermékek is tárgyát képezhessék a nemzetek közötti árucsere-folyamatoknak. A keresletkorlát feloldására irányuló törekvés, a kedvezőbb beszerzési lehetőségek felkutatása szorosabbá fűzte a mikrogazdasági kapcsolatokat. Ez az időszak a külkereskedelem kialakulásának időszaka. Az ezt megelőző időszak nemzetek közötti árucseréje – mivel a csere nem képezte a nemzetgazdasági újratermelés szerves részét – nem tartozik a külkereskedelem fogalomkörébe. A világkereskedelem fejlődése, a világpiac, a kapitalizmus kialakulása, a meghatározott belső integrációs fokot elérő nemzetgazdaságok elkülönülése párhuzamosan, egymást erősítve zajlott. A külkereskedelmi forgalom az áruk (termékek és szolgáltatások) országok közötti cseréjét jelenti. A termék- és szolgáltatásáramlás kétirányú. Egy adott országból kifelé irányuló árumozgás az export, az adott országba irányuló árumozgás az import. A külkereskedelem indítékai az egyes nemzetgazdaságok bekapcsolódása a nemzetközi termék és szolgáltatásáramlásba különböző okokra vezethető vissza. Ezek a következők:

A természeti adottságok országonkénti különbözősége a gazdasági fejlettség egy meghatározott fokán elengedhetetlenné teszi a külkereskedelmi tevékenységet (pl. a kedvezőtlen mezőgazdasági feltételek az élelmiszerpiacot). A mikroszintű (vállalati) hatékonyság emelése szintén fontos motiválója

Globalizáció

A nemzetköziesedést és a globalizációs folyamatot a következő főbb tényezők ösztönözték a XX. század utolsó harmadában:

1. Az 1960-as évek óta kibontakozó új tudományos és technikai átalakulás jellegét és következményeit illetően minden korábbi technikai átalakulásnál nagyobb mértékben globális jellegű, átfogó és univerzáló hatású. A technikai átalakulás a nemzetközi versenyben jelentős előnyökhöz juttatott egyes országokat és vállalatokat a katonai és a polgári termelésben, s minden korábbinál jobb lehetőséget nyitott számukra a globális expanzióhoz. A technikai fejlődés hatására számottevően megnövekedett és lényegesen olcsóbbá vált az áruk, a tőke, a tudás, a technika és az információk nemzetközi mobilitása. A sugárhajtású repülőgépek, a konténerszállító hajók, a szuper tartályhajók, a szállítás, a közlekedés és a távközlés technikai fejlődése, s különösen a műholdakon sugárzott TV-adások összezsugorították a Földet. Az új kommunikációs technika a tranzakciókhoz szükséges idő és költségek csökkentésével, az információáramlás gyorsaságának és megbízhatóságának növelésével radikális változásokat tett lehetővé a pénz- és tőkepiacok működésében és a nemzetközi menedzsmentben.

2. A hidegháború a vezető ipari országok politikai hatalmi elitjét közelebb hozta egymáshoz, elsősorban a közös ellenféllel szembeni stratégiai érdekek alapján. Sajátos tömbfegyelem alakult ki, amelyik korlátozta a hatalmi versengést a tömbök keretei között. Emellett a fejlett ipari országokban, az államközi viszonyok

A világgazdaság kialakulása

A világgazdaság a nemzetgazdaságok szerves, önálló mozgástörvényekkel rendelkező egysége. Kialakulása időrendileg nem az önálló nemzetállamok kialakulása utánra tehető, hanem velük párhuzamos. A belső és külső integrálódási folyamat egymást erősítve hozta létre a modern világgazdaságot, mely nem azonosítható sem a résztvevő nemzetgazdaságok összességével, sem pedig a köztük kialakult külgazdasági kapcsolatokkal. A világgazdaság eddigi fejlődéstörténetét 5 szakaszra bonthatjuk.

A merkantilizmus és a korai gyarmatosítás kora (XV. század végétől – XVI. század végéig)

A korszak világgazdasági folyamatait vitathatatlanul a kereskedelmi tőke uralja. A nemzetközi kereskedelem áruszerkezeti és regionális változása elősegítette a belgazdasági fejlődést is. A távolsági kereskedelem luxuscikkeit és fűszertermékeit felváltotta a manufaktúrákban előállított tömegáru. A mediterrán térségét, mint fő kereskedelmi útvonalat az atlanti térség váltotta fel. A „nemzetközi munkaerőmozgás” az élénk rabszolgakereskedelemben ölt testet. A merkantilista gazdaságpolitikák a nemesfém felhalmozását központi kérdéssé emelték. A gyarmatok nemesfémkészletének kifosztása az árnövekedésen keresztül – lendületet adott az ipari fejlődésnek.

A gyarmati típusú nemzetközi munkamegosztás kora (XVII. századtól – 1870-es évekig)

Az országok egymás közötti gazdasági kapcsolatát egyre inkább a szervezett külkereskedelmi és pénzforgalmi folyamatok dominanciája jellemzi. A gyarmatbirodalmakon belül kialakult „hagyományos” munkamegosztás – a gyarmatok természeti kincsei és mezőgazdasági nyersanyagai ellentételezik az anyaország ipari készáru-exportját – már nemcsak a