Export kvóta, kontingens

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok történetéből számos példát ismerünk arra, hogy a kivitel gazdasági okokból történő tilalma fontos szerepet játszott a gazdaságpolitika céljainak megvalósításában. A szabadkereskedelmi irányzatok megerősödésével, a világkereskedelem, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok dinamikus növekedésével alkalmazása szükségszerűen visszaszorult.

A kivitel mennyiségi korlátozása a 20. században a fejlett országokban csak akkor került alkalmazásra, amikor azt rendkívüli gazdasági vagy politikai események szükségessé tették, így történt ez a két világháború ideje alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően, valamint a 2. világháború utáni súlyos áruhiány idején. Napjainkban az exportkorlátozást a fejlett országok csak különleges helyzetekben, a fejlődő országok viszont gyakrabban alkalmazzák.

Az exportkontingensek alkalmazásának leggyakoribb céljai

A kormányok elsősorban olyan termékek (nyersanyagok, élelmiszerek) exportját korlátozzák, amelyek a hazai piacon keresettek, ugyanakkor a világpiacon is jól értékesíthetők. Ezzel akarják megakadályozni, hogy a világpiaci kereslet nyomán belföldön hiány keletkezzen, jelentősen növekedjen a belföldi ár.

Ezt az eszközt használják akkor is, ha a kormányzat meg kívánja akadályozni vagy lassítani akarja valamilyen – nem vagy lassan megújuló – természeti kincs (például: ritka fafajok, elefántagyar stb.) kiaknázását.

A fejlődő országok a kivitel mennyiségi korlátozásával igyekeznek elősegíteni valamely hazai nyersanyag feldolgozását, kikapcsolva, csökkentve a világpiaci kereslet árfelhajtó hatását. A kivitel visszafogása

Preferenciális vám

A preferenciális vám elsődleges célja, hogy adott termék kereskedelmében bizonyos szállítók vagy vevők számára az átlagosnál kedvezőbb feltételeket teremtsen.

Ezt a vámtípust az exportra és az importra egyaránt alkalmazhatják. Ez a vámtípus származékos jellegű, hiszen léte az általános, érvényben lévő magasabb vámszintből (vámtételből) fakad. Alkalmazásával nem korlátozni akarják a behozatalt, hanem kedvezményezni egyes külföldi termelőket a többiekkel szemben – így akarják rábírni a belföldi fogyasztókat arra, hogy a preferenciális vámmal terhelt, tehát viszonylag olcsóbb külföldi terméket vásárolják a vele kompetitív, de a magasabb vámteher miatt drágább külföldi termék helyett.

A külső egyensúly helyreállítása

A devizavédelmi vámok bevezetése általában az ország külgazdasági egyensúlyának (kereskedelmi, fizetési mérleg) javítását célozza, vagyis alkalmazásával a devizakiáramlást igyekeznek megakadályozni.

Ha ugyanis külső egyensúlyi zavarok (a kereskedelmi, illetve a fizetési mérleg hiánya) esetén növelik a vámokat, az import csökken, mérséklődik a devizakiáramlás. Ezzel együtt nőhet a belső foglalkoztatás, mert az importhelyettesítés érdekében egyes ágazatokban növelni kell a termelést. A devizavédelmi vámok azonban gyakran kiváltják a kereskedelmi partnerek retorzióját, ami megnehezíti az exportot, így a külső egyensúly nem javul. Ezért a kereskedelmi mérleg javítása érdekében célszerűbb a valutaleértékelést alkalmazni.

Retorziók

Gyakran előfordult a világgazdaság történetében, hogy egyes országok mások támadását igyekeztek „megbosszulni” vámok bevezetésével vagy növelésével. Ilyen támadás lehet a másik ország előzetes vámemelése, valamely külföldi vállalat vagy csoport dömpingje, vagy a partner országban alkalmazott exporttámogatás. Retorziós vámról akkor beszélünk, ha a vám kivetését az exportáló országban bevezetett vám váltja ki. Az ilyen intézkedésekre akkor kerül sor, ha tárgyalásokkal nem tudnak eredményt elérni, vagy ha abban bíznak, hogy a vám növelése javítja a tárgyalási pozíciókat. Állandó vita tárgyát képezi napjainkban is a nagyvállalatok által külföldön előszeretettel alkalmazott dömping. A dömping azt jelenti, hogy az adott ország bizonyos termékét a külföldi fogyasztóknak alacsonyabb áron értékesíti, mint

Devizakitermelési mutató

Egyes termékek vagy termékcsoportok relatív hatékonyságát az úgynevezett devizakitermelési mutató segítségével ítélhetjük meg. A mutatót akkor használhatjuk, ha ismerjük a külkereskedelem szempontjából potenciálisan számításba vehető termékek belföldi ráfordításait és azok külkereskedelmi árát. A két érték alapján meghatározható, hogy egységnyi devizát mekkora forintráfordítással tudunk megszerezni.

A devizakitermelési mutató megmutatja, hogy egységnyi devizát mekkora belföldi ráfordítással lehet megszerezni egy bizonyos termék külföldön való értékesítése során, adott világpiaci árak esetén. Ha például egy 100 forintnyi ráfordítással előállítható termék a nemzetközi piacon 1 dollárért adható el, akkor az adott termék devizakitermelési mutatója 100 Ft/dollár. A termékekre így kapott devizakitermelési mutatókat sorrendbe állítva, egy relatív hatékonysági sorrendet kapunk. A komparatív előnyt vagy hátrányt a külkereskedelmi árakon mért relatív hatékonysági pozícióval, a devizakitermelési mutató alapján kialakított rangsorban elfoglalt hely alapján dönthetjük el.

A rangsorban meg kell húzni a határt az árelőnnyel vagy hátránnyal rendelkező – az exportálni vagy importálni érdemes – termékek között. A határt az éppen érvényes devizaárfolyam jelenti. Azon termékeket érdemes exportálni, amelyek devizakitermelési mutatója kisebb, mint az aktuális árfolyam, mert ezeknél a termékeknél a költségek kisebbek, mint az exportból származó bevétel. Ha például a devizakitermelési mutató 100 Ft/$ és az aktuális árfolyam 200 Ft/$, akkor minden

Az 1982-es adósságválság

Az 1982-es adósságválság kialakulásához az első lökést az amerikai pénzügypolitika adta (1971-1972). A kamatlábak csökkentése következtében a dollár gyengült. A gyenge dollár elárasztotta az európai pénzpiacokat. A hitelkínálat megsokszorozódott és a fejlődő világ beruházási programjainak finanszírozásában talált e finánctőke kedvező befektetési lehetőséget.

A második lökést az 1973 nyersanyag áremelkedés adta. Az olajexportőrök megnövekedett bevételei az európai bankokba kerültek rövidlejáratú betétek formájában, így megnövelték az egyébként is magas hitelkínálatot.

A kamat a hitel ára. Ha nagy a kínálat az ár zuhanni kezd, azaz a nemzetközi hitelkamatlábak a nagymértékű hitelkínálat következtében lezuhantak. Azok az országok akik olajimportra szorultak meggondolatlanul vették fel az olcsó nemzetközi hiteleket, hogy könnyebben kifizethessék megnövekedett olajszámlájukat. Ez az olcsó hitellehetőség lehetővé tette, hogy a fejlődő országok egy része és a szocialista országok számára, hogy ne alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez.

A felvett hitelek ésszerűtlen felhasználása is hozzájárult a későbbi problémák kialakulásához. A kapott hitelek lehetővé tették hogy életszínvonalat növeljenek, konzerválják az elavult gazdasági szerkezetet, fenntartsák a teljes foglalkoztatottságot. A 80-as évek gazdasági visszaesése drasztikusan csökkentette ezen országok exportlehetőségeit. A fizetési mérleg egyensúlyuk fenntartása érdekében korlátozták az importjukat, így viszont nem jutottak hozzá a korszerű technikához és egyre jobban lemaradtak. A kör

Nemzetközi adósságkezelés

Köztudott tény, hogy az eladósodási probléma jelenleg már a hagyományos módszerekkel megoldhatatlan. A felhalmozott adósságtömeg piaci feltételekkel már visszafizethetetlen. A megoldás csak az adósok és hitelezők együttes, közös erőfeszítéseitől várható. Milyen lehetőségei vannak egy eladósodott országnak az adósságteher könnyítésére?

A kölcsönök visszafizetésének moratóriuma

A moratórium az adós által önkényesen és egyoldalúan megtett lépés. A lényege az, hogy az adós egyszerűen felfüggeszti tartozásai kifizetését. Teljes moratórium esetén, egyáltalán nem fizet, részleges moratórium esetén pedig általában csak az exportbevételének meghatározott részét fordítja törlesztésre. Ezt a lehetőséget természetesen nem minden ország használhatja ki. Csak olyan – mint például Brazília – akik olyan egyéb politikai vagy gazdasági előnnyel rendelkeznek, mely fontos a hitelezők számára, így remélhetik, hogy az egyoldalú moratórium bejelentése következtében nem vezetnek be ellenük gazdasági szankciókat.

A tartozások átütemezése

Az átütemezés egy olyan eljárás, amely az adósságok visszafizetésének időpontját módosítja, távolabbra teszi, általában úgy, hogy a többi tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja (például emeli a kamatot). Az eljárás a Párizsi Klubhoz – hivatalos kölcsönök esetén – vagy a Londoni Klubhoz – magánhitelek esetén – benyújtott kérelemre indul. A tárgyalásokon, ahol az összes hitelező jelen van, kialakítják az új hitelfeltételeket. Sajnos a problémát – az esetek többségén – ez

Vásárlóerő-paritás

A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról (amikor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön) a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam eltér a vásárlóerő-paritástól automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik.

Számos közgazdász szerint a meggyőző logika ellenére sem ad a vásárlóerő paritás pontos képet az árfolyamok valóságos működéséről. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól:

az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, s a nyersanyagok külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. Az árfolyamokat nem csak a gazdaság exportja és importja befolyásolja, hanem hatással van rá a tőkeáramlás is. A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet az áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (arbitrázs: két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok árszintjei kiegyenlítődnek. Az egyes országok árszínvonalaiban azonban számos olyan áru és szolgáltatás is beletartozik, amely jellegénél fogva nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, s így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Az országok árszínvonalai tartósan eltérhetnek egymástól, anélkül, hogy az árfolyamot piaci erők a vásárlóerő-paritás irányába terelnék.

A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet nem jellemzi tökéletesen a valóságot, mégis kellő alapot

Nominális és reálárfolyam

A nominális árfolyam két ország fizetőeszközének relatív ára. A reálárfolyam ezzel szemben két ország termékeinek relatív ára. A reálárfolyam arról az arányról tájékoztat, amely mellett egyik ország termékeit a másik ország termékeire cserélhetjük. A reálárfolyamot ezért szokás néha cserearánynak is nevezni.

Reálárfolyam = e P*/P ,ahol:

P= belföldi árszínvonal, P*= külföldi árszínvonal, e= nominális árfolyam

Két ország közötti reálárfolyam a nominális árfolyamból és a két ország árszínvonalából számítható ki. Ha a reálárfolyam magas, akkor a külföldi termékek drágák a hazai termékekhez képest. Ha a reálárfolyam alacsony, akkor a hazai termékek viszonylag drágák, a külföldiek pedig olcsók. A reálárfolyam alakulása meghatározó jelentőségű a külgazdasági egyensúly alakulásában. A reálárfolyamot a nominális árfolyam változása mellett az árszínvonalak változása is befolyásolja. A nominális leértékelés akkor javítja a külső versenyképességet, ha az egyúttal a reálárfolyam emelkedését is eredményezi. Ez pedig az eP*/P alapján akkor következik be, ha a leértékelés mértéke meghaladja a hazai és külföldi inflációs ráták különbözetét. Ekkor az árfolyampolitika reál értelemben leértékelő, hiszen a reálárfolyam csökken.

Ha a leértékelés mértéke éppen egyenlő a hazai és a külföldi inflációs ráták különbözetével, akkor az árfolyampolitika reál értelemben semleges, nem fékezi, de nem is ösztönzi az

Árfolyamrendszerek

A külkereskedelmi forgalom lebonyolításához külföldi valutára, illetve devizára van szükség. A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára, vagyis azt a hazai pénzmennyiséget jelenti, amelyért egységnyi idegen valuta megkapható. Az egyes országokban a gazdaságpolitikai megfontolásokból eredően különféle árfolyamrendszerek vannak életben.

Az árfolyamok alakulása jelentősen befolyásolja a vállalatok export és import tevékenységét, s ezen keresztül a fizetési mérleg alakulását, a GDP és a foglalkoztatás szintjét, az infláció mértékét, vagy pl. a költségvetési monetáris politika hatásosságát. Ezért körültekintő mérlegelést igényel, hogy adott gazdasági helyzetben az országok milyen árfolyamrendszer mellett kötelezik el magukat. Az árfolyamrendszereknek többféle típusa létezik, s az egyes típusokat az különbözteti meg egymástól, hogy a kormányzat beavatkozik-e, és milyen mértékben a valutapiac működésébe.

Lebegő árfolyamrendszer (rugalmas árfolyamrendszer)

Az árfolyamrendszerek egyik szélsőséges formáját képezi. Ebben az esetben az árfolyamok mozgását kizárólag a valutapiacon működő erők, a kereslet és a kínálat mechanizmusa határozza meg.

A Marshall-kereszt használatával szemléltethető a valutapiac működése (e*= egyensúlyi árfolyam).

Valutakeresleti görbe mögött a belföldi gazdasági szereplőknek az importra fordított, külföldi valutában számított kiadásai húzódnak meg. A valuta iránti kereslet és az árfolyam egymással ellentétes irányban változik. Keresleti görbe negatív meredekségű.

Valutakínálati görbe mögött a külföldieknek a magyar termék iránti kereslete

A nemzetközi tőkeáramlás formái és okai

A nemzetközi tőkekapcsolatok a világgazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szektorát alkotják, napjainkban az országok szinte kivétel nélkül igen aktív résztvevői a nemzetközi tőkeforgalomnak (akár fejlett, akár kevésbé fejlett országról legyen is szó).

A nemzetközi tőkeáramlás klasszikus típusa a kölcsöntőke áramlás és a működőtőke áramlás. A működőtőke áramlás két alapvető formája:

direkt külföldi beruházás, portfolió beruházás. A direkt működő tőke export

A direkt tőkeáramlás esetén a befektetés effektíve produktív célból, reál-tőkejavakba történik, így a tőketulajdonos nem mond le eszközeinek használati jogáról. Aktívan részt kíván venni a tőke működtetésével kapcsolatos döntésekben, a tőke mindenkori tényleges hozamára, a nyereségre tart igényt.

A külföldi direkt beruházások volumene az 1980-as évek közepétől növekedett meg dinamikusan. Az évtized első felében átlagosan 50 milliárd dollárt fektettek be közvetlen formában, 1985. év után ez már meghaladta a 160 milliárd dollárt, 1995. évben pedig a 315 milliárd dollárt.

A külföldi direkt tőkeberuházások okai különféle érdekekre vezethetőek vissza. A befektetők mélyreható és komplex elemzés segítségével döntenek arról, hogy hol, milyen módon kívánnak tulajdonosként megjelenni. Első helyen a profitszerzés áll, azonban abban megoszlanak a vélemények, hogy ezt a profitot rövid, vagy hosszú távon várják-e a befektetéstől.

A direkt befektetés legfontosabb

3 / 512345