2011. január 7. A kötelezettségek helye a számlakeret-tükörben:
43-47. Kötelezettségek 43. Hátrasorolt kötelezettségek 431. Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 432. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 447. Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 476. Rövid lejáratú egyéb kötelezettségek munkavállalókkal és tagokkal szemben 433. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 44. Hosszú lejáratú kötelezettségek 441. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 442. Átváltoztatható kötvények 443. Tartozások kötvénykibocsátásból 444. Beruházási és fejlesztési hitelek 445. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 446. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 449. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 45-47. Rövid lejáratú kötelezettségek 451. Rövid lejáratú kölcsönök 452. Rövid lejáratú hitelek 453. Vevőktől kapott előlegek 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások 457. Váltótartozások 458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 461. Társasági adó elszámolása 462. Személyi jövedelemadó elszámolása 463. Költségvetési befizetési kötelezettségek 464. Költségvetési befizetési kötelezettségek teljesítése 465. Vám- és pénzügyőrség elszámolási számla 466. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467. Fizetendő általános forgalmi adó 468. Általános forgalmi adó elszámolási számla 469. Helyi adók elszámolásai számla 471. Jövedelem elszámolási számla 472. Fel nem vett járandóságok 473. Társadalombiztosítási kötelezettség 474. Elkülönített alapokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségek 475. Vagyonkezelő
2011. január 7. A szállítói tartozások helye a számlakeret-tükörben:
454-456. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások
A szállítói tartozások helye a mérlegben:
F. Kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek 4. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)
Kötelezettségek: azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből eredő, pénzértékben kifejezett elismert tartozások, amelyek a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező, a kölcsönt nyújtó által már teljesített, a vállalkozó által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, pénznyújtáshoz, valamint a kincstári vagyon részét képező eszközök kezelésbe vételéhez kapcsolódnak. [Szt. 42 § (1)]
A kötelezettség csak akkor vehető fel a mérlegbe, ha azt a gazdálkodó elismerte, elfogadta, a másik fél által megtörtént a teljesítés, különféle szerződésekből származik, és jellemzően pénzformában teljesítendő.
Az áruszállításból és szolgáltatásnyújtásból származó, ÁFA-t is tartalmazó kötelezettségeket az elismert, számlázott összegben kell kimutatni mindaddig, amíg
pénzügyileg nem rendezték, váltóval ki nem egyenlítették (váltótartozás), elengedett kötelezettségként ki nem vezették (eszköz beszerzéshez kapcsolódó részt halasztott bevételként el kell határolni).
A szállítókkal szembeni kötelezettségek nyilvántartásba vételének alapbizonylata az előírásoknak megfelelő, szabályszerűen befogadott számla, illetve egyéb számlát helyettesítő bizonylat, szerződés, bírósági, adóhatósági határozat.
A szállítókkal
2011. január 7. Az ingatlanok helye a számlakeret-tükörben:
12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 121. Földterület 122. Telek, telkesítés 123. Épületek, épületrészek 124. Egyéb építmények 125. Üzemkörön kívüli ingatlanok, épületek 126. Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 127. Ingatlanok értékhelyesbítése 128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése
Az ingatlanok helye a mérlegben:
A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok
Ingatlan: rendeltetésszerűen használatba vett földterületet és minden olyan anyagi eszközt, amelyet a földdel tartós kapcsolatban létesítettek.
Az ingatlanok közé sorolandó [Szt. 26 § (2)]: a földterület, a telek, a telkesítés, az épület, az épületrész, az egyéb építmény, az üzemkörön kívüli ingatlan, illetve ezek tulajdoni hányada, továbbá az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok, függetlenül attól, hogy azokat vásárolták, vagy a vállalkozó állította elő, illetve azok saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanon valósultak meg.
Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok [Szt. 26 § (2)]: a földhasználat, a haszonélvezet és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő – jogszabályban nevesített – hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési
2010. november 17. Makroökonómia szereplői
Háztartási szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelynek célja a szükségletek kielégítése, tehát ez a szektor a végső fogyasztás színtere. Mint fogyasztási egységek vesznek részt a gazdasági tranzakciókban és biztosítják a munkaerőt valamennyi szektor számára, jövedelmeik elsősorban ebből a forrásból származnak. Jövedelmeik egy részét megtakarítják és a pénzpiacon hasznosítják és saját vállalkozású gazdasági (termelő) tevékenységet is folytathatnak. Vállalati szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelyek javakat termelnek, forgalmaznak, pénzügyi tranzakciókat végeznek profitszerzés céljából. Javakat és szolgáltatásokat termelve lehetővé teszik a fogyasztási és a termelési szükségletek kielégítését, foglalkoztatják a munkaerőt, beruházásokkal bővítik a termelő kapacitásokat és lebonyolítják a különböző pénzügyi tranzakciókat Állami szektor: ide tartozik a helyi önkormányzatok és a non-profit szervezetek tevékenységeinek jó részét is. Funkciói: közhatalmi, gazdaságszervező, érdekegyeztető és köztulajdonosi funkció.
Külföldi szektor: hazai árukat vesz át, saját áruit juttatja be az országba, a külföld beruházásai a külföldi-szektor megtakarításai.
Makrogazdaság teljesítmény mérésének problémái Az össztermelés értelmezése a teljesítménymérés szempontjából: A saját fogyasztás és a nem társadalmilag szervezett keretek között termelés számbavételének problémája. Az új SNA a javak összegében, minden létrehozott termék és szolgáltatás számításba vételére törekszik. A makroökonómiai fogalmak hazai és nemzetközi megkülönböztetése: lényegében megkülönböztetjük a hazai és a nemzetközi output között. Az adott ország területén keletkezett
2010. november 16. A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.
Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)
A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.
2010. november 15. A Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organisation – WTO)
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az egyetlen olyan nemzetközi gazdasági intézmény, amely a nemzetek közötti kereskedelem szabályaival foglalkozik. Tevékenysége az e szabályokat tartalmazó nemzetközi kereskedelmi egyezmények kidolgozására, betartatására és ellenőrzésére, a keletkezett viták rendezésére irányul. Ezeket a nemzetközi szerződéseket a nemzetközi jog ereje által kötik, szorgalmazzák a világ kereskedő nemzetei. Noha országok kormányai írják e szerződéseket alá, mégis a fő cél a termékek és szolgáltatások előállítói, az exportőrök és importőrök tevékenységének elősegítése. A WTO az Uruguay-forduló tárgyalásain, 1995. január 1-jével jött létre, székhelye Genf.
A WTO tevékenységének három célja van. Ezek a következők:
Elősegíteni a nemzetközi szabad kereskedelmet nemkívánatos mellékhatások nélkül. Ennek lényege a nemzetközi áruk és szolgáltatások szabad áramlása útjában álló akadályok elhárítása. Az is fontos, hogy a kormányok, termelők, exportőrök és importőrök tisztában legyenek a nemzetközi szabályokkal, s betartsák azokat. Fontos feladat a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások lefolytatása is. A nemzetközi kereskedelem sem mentes eltérő szabályértelmezésektől, időnként a kereskedelmi “háborúktól”. A WTO feladata éppen ezek megelőzése, illetve rendezése. A harmadik feladat az időnként keletkező nemzetközi kereskedelmi viták rendezése. A kereskedelmi kapcsolatokban eltérő érdekek érvényesülnek. Még nagyon világos kereskedelmi egyezmények értelmezése is lehet eltérő a felek álláspontjától függően. E
2010. november 15. Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade – GATT)
A II. világháború utáni rendezésben felmerült egy kereskedelmi világszervezet alapításának ötlete is. A Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (International Trade Organisation – ITO) azonban nem jöhetett létre, noha az ENSZ Kereskedelmi és Foglalkoztatási konferenciája (Havanna) 1947-ben egy megállapodástervezetet is véglegesített e célra, sőt, egy interim bizottságot is felállítottak az ITO érdekében. A szervezetből nem lett semmi, viszont az akkor már Genfben folyó vámtarifa-tárgyalások nagyon is sikeresnek bizo-nyultak. A résztvevők 1947. október 30-án megállapodtak abban, hogy a kölcsönös vámengedményeket tartalmazó országlistákat, a Havannai Karta 4. fejezetében foglalt kereskedelempolitikai elvekkel kiegészítve, mint ideiglenes egyezményt 1948. január 1-jével életbe léptetik. Ezzel kezdődött az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény csaknem öt évtizedes működése.
Ez az ideiglenes egyezmény lett a GATT, amely csak 1994. december 31-én „fejezte be” pályafutását, amikor is megalakult a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organisation – WTO) 1995. január 1-jei dátummal.
A GATT-ot többnyire nemzetközi szervezetként aposztrofálták, amely a de facto szerepére utal, noha ennek jogi alapja nem volt. A GATT nem egy szervezet volt, hanem egy nemzetközi egyezmény, amely szervezetként funkcionált titkársága révén. (A nemzetközi jog sohasem ismerte el a GATT-ot nemzetközi szervezetként.) Ugyanilyen
2010. november 15. A valutaleértékelés azt jelenti, hogy több hazai valutát kell adni egységnyi külföldi valutáért, illetve egységnyi hazai valutáért kevesebb külföldi valutát lehet kapni. Ezért rövid távon a leértékelés az importot mérsékli, az exportra viszont ösztönzőleg hat. Az importőröknek ugyanannyi termék beviteléhez szükséges változatlan összegű külföldi valutáért most több hazai valutát kellene fizetniük, ugyanakkor az exportőrök hazai valutában mérve nagyobb bevételhez jutnak változatlan mennyiségben és exportáron értékesített termékük után is.
Nem jelenthető azonban ki, hogy a valutaleértékelés egyértelműen növeli az exportot és akadályozza az importot. A végső hatás különböző ellentétes irányú változások eredője.
A valutaleértékelés után az import termékek a hazai fogyasztók számára drágábbá válnak ugyan, de ha a kereslet árrugalmatlan, akkor nem biztos, hogy az importálandó mennyiség is csökken. Ilyenek például a nyersanyagok, az energiahordozók, melyeket gyakorlatilag bármi áron kénytelen az ezekben hiányt szenvedő ország importálni. Az importtermékek belföldi árának növekedése mindenképpen növeli a belföldi termelés költségeit, ezzel az átlagos árszintet is. így – az import részarányától függően – nő az export- termékek termelésének költsége is, ami rontja az exportőrök javuló profit- kilátásait.
Az exportálók változatlan eladási érték, vagyis devizabevétel mellett is növelik profitjukat. Egyes termékek a leértékelés hatására válhatnak exportképessé, így az
2010. november 12. A mennyiségi korlátozások fontos típusa az un. vámkontingens is. Ennek lényege, hogy meghatározott mennyiségig alacsony vámtételek mellett, akár vámmentesen juthat be a termék az adott ország piacára. Ennél nagyobb mennyiség esetén azonban az importőr magasabb vámokat érvényesít. Ezt az eszközt széles körben alkalmazzák a fejlett tőkés országok a fejlődő országoknak nyújtott preferenciákhoz kapcsolva is.
2010. november 12. Az egyoldalúan – az exportőr vagy az importőr ország részéről – alkalmazott mennyiségi korlátozások mellett léteznek megállapodáson alapuló korlátozások is. Ezek közül az önkéntes exportkorlátozás a legelterjedtebb, amely lehet bilaterális vagy multilaterális. Az önkéntes exportkorlátozás (VER – voluntary export restraint) sok tekintetben hasonló a kvótához. A különbség az, hogy az önkéntes exportkorlátozást nem az importőr „veti ki” az exportőr országra, hanem formailag az exportőr ország szállítói vállalnak egyfajta önkorlátozást.
Az exportőr ország vállalatai nyilván csak akkor hajlandóak kivitelüket önkéntesen korlátozni, ha arra számítanak, hogy ellenkező esetben az importőr ország kormánya eleget tesz a szigorúbb korlátozások bevezetését igénylő hazai termelői kívánságoknak.
Az önkéntes exportkorlátozás tehát mindenképpen az importőr és az exportőr országok közötti konszenzuson alapul, ami nem jelent jogi megállapodást is, hiszen formailag az exportőri pozícióban lévő fél olyan egyoldalú akciójáról van szó, amelyért nem várhat kompenzációt.
Az önkéntes exportkorlátozást mindig az importőr indukálja. A két ország erőviszonyait vizsgálva biztosak lehetünk abban, hogy az importőr az adott termék világpiacán, de legalábbis az exportőr ország számára jelentős szerepet játszik. Az is nyilvánvaló, hogy a világpiaci kereslet alakulása szempontjából jelentéktelen országok nincsenek abban a helyzetben, hogy szállítóikat önmegtartóztatásra kényszerítsék. Önkéntes exportkorlátozásra csak nagy mennyiséget importáló
|
|
Legfrissebb hozzászólások