Monetáris aggregátum

Magyarországon a következő, a forgalomban lévő pénzmennyiséget mérő kategóriákat, úgynevezett monetáris aggregátumokat használják:

M1: forgalomban lévő készpénz, vállalati és önkormányzati pénzforgalmi számlák egyenlege, lakossági folyószámlák, látra szóló betétek egyenlege,

M2: M1, valamint valamennyi lekötött banki forint – és devizabetét (kvázipénzek),

M3: M2, valamint a pénzintézeti visszavásárlási megállapodások és a különböző banki értékpapírok,

M4: M3, valamint a hazai nem banki gazdasági szereplők állampapír-állománya.

A pénzkategóriák azonosításánál figyelembe vett két általános kritérium a következő:

csak olyan szereplő kezén lévő likviditás tartozik bele bármely pénzkategóriába, amely szereplő nem része a bankszektornak, illetve a központi költségvetésnek, hiszen a pénz teremtőjének a kezén az általa teremtett eszköz nem funkcionálhat pénzként; általában banki passzívákat sorolnak a különböző pénzkategóriákba, bár látható, ez alól az M4-be tartozó kincstárjegy már kivételt jelent, hiszen az az államháztartás passzívája.

Elszámolási egység funkció

Az elszámolási egység (numeraire) a pénz azon jellegére utal, hogy minden árunak van pénzben kifejezhető ára. Ezen elszámolási egységnek akár fizikailag sem kell léteznie, hiszen ahhoz az információhoz, hogy valami hány forintba kerül, nincs szükség a fizikai forintra. Ez a pénzfunkció épült be szervesen az általános egyensúlyelméletbe, a pénz elsősorban a relatív árarányokat fejezi ki ebben a szerepében, az ezzel kapcsolatos információkat közvetíti a döntéshozók számára. A pénznek ez az információközlő funkciója tükröződik abban az időnként pejoratívan megfogalmazott állításban, hogy mára a „pénz számítógépes jellé lett”. A munkaérték-elméletre épülő pénzelmélet ezt a funkciót nevezte értékmérésnek.

7 / 7« Első...34567