2010. november 21. A biztosítás a kockázat kezelésének kooperatív stratégiája, ahol a kockázattal való szembeszállás a veszélyközösségekben, illetve azok révén történik. Egy modern biztosító számára nem megfelelő a kárfelosztó rendszer, ezért az üzleti biztosítók a kárfelosztó rendszerrel szemben kizárólag kockázatfelosztó rendszerben működnek (ezt amúgy formálisan még a törvény is előírja számukra). A kockázatfelosztó rendszer talán legfontosabb sajátossága a kárfelosztó rendszerhez képest az előleges (anticipált) jelleg, szemben a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegével.
A kockázatfelosztó rendszerben a veszélyközösség szervezője (a biztosító) előre felméri a várható kárnagyságot (kockázat mértékét), s a veszélyközösség tagjaitól (biztosítottak) előre beszedi a kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat (a veszélyközösség tagsági díját). A biztosító a kockázat felmérése során alapvetően a megelőző időszakokból származó megfigyelésekre támaszkodik, s az adatokból matematikai-statisztikai módszerekkel kalkulálja ki a megfelelő biztosítási díjat. Ez olyan fontos tevékenysége a biztosítónak, hogy a matematikai-statisztikai módszerek alkalmazását sokan magába a biztosítás definíciójába is beleveszik. Így teszünk mi is, s ezzel eljutottunk a biztosítás számunkra már elfogadható definíciójához:
A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető veszélyközösségi tagok jövőbeni, esetleges és felmérhető szükségleteinek a kielégítése céljából.
A matematikai-statisztikai módszerek alkalmazásának alapja a nagy számok törvényének működése. A nagy számok törvénye szerint minél
2010. november 21. A veszélyközösségek által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer, a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben tevékenykedő veszélyközösségek (esetleg biztosítók) működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük.
Nézzük meg egy példán, miről is van szó! Egy falu lakossága összeállt, s temetkezési egyletet alkotott. A probléma, aminek megoldására az egyletet alapították a következő volt. Mikor meghalt valaki a falu lakói közül, a méltó temetés gyakran anyagi gondokat okozott a hozzátartozóknak, mert a temetési költségeket a – többé-kevésbé mindig váratlanul bekövetkező – halál után közvetlenül ki kellett fizetni, s nem volt biztos, hogy a háztartásban mindig akadt a temetéshez szükséges felesleges pénz. Az egyesület segítségével oly módon védték ki ezt a problémát, hogy az egyesület tagjainak temetéséről az egyesület gondoskodott. Konkrétan: ha meghalt valaki, akkor a temetési költségeket felosztották az egyesület tagjai között, s mindenkire kirótták a rá eső részt, s a befolyt pénzből fedezték a költségeket. Az elv az volt, hogy a temetési költségek egy töredékének a kifizetése még váratlan esetben sem okozhat leküzdhetetlen anyagi nehézséget.
A fenti példa alapján is látható a kárfelosztó rendszer egy fontos jellemvonása, amit gyengeségének is nevezhetünk a kockázatfelosztó rendszerhez képest. Ez pedig a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellege, vagyis az,
2010. november 19. A családi adózás legfontosabb sajátossága, hogy nem csak a megszerzett jövedelmet veszik figyelembe, hanem azt is, hogy abból hány embert kell eltartani. A családi adózás esetén az egy háztartásban élők száma alapján határozzák meg a fizetendő adót.
A családi adózás többféle rendszerben is működik a világ különböző részein A legegyszerűbb az adókedvezmény adása a gyerekek számától függően. Az így bevezetett kedvezmény egyértelműen a családoknak kedvez és nem bonyolítja az adózási rendszert. A második lehetőség szerint a házaspár által szerzett jövedelmet összeadják, megfelezik (azaz átlagot számítanak) és az így kialakult átlagjövedelem képezi egy-egy szülő adóalapját. Ez esetben két dolgozó szülő nem feltétlenül járna jól, mivel mindketten nagyjából ugyanannyi adót fizetnének, mint az egyéni adózás esetén. Amennyiben viszont csak az egyik szülő dolgozik, de az ő jövedelme lényegesen magasabb az országos átlagnál, akkor ketten már jóval kevesebb adót fizetnének együtt, mint az egyéni adózás esetén. A harmadik lehetőség szerint az adó alanya nem a személy, hanem a háztartás. Nézzük, miből is áll ez a rendszer: Az adó alanya a háztartás, melynek tagjai alapján kiszámítják a családi hányadost. Egyedülálló egynek tekintendő, házaspár kettőnek. A gyerekek közül az első kettő fél-fél egységnek, a harmadiktól már minden gyerek egy-egy egységnek számít. Egyedülálló szülő
2010. november 15. Felvetődik a kérdés, hogy vajon mely szolgáltatások kerülnek/kerültek be a nemzetközi kereskedelembe. Korábban az volt az általános vélekedés, hogy a szolgáltatások – sajátos tulajdonságaik miatt – nem tartoznak a „kereskedelemre alkalmas, szállítható áruk” (tradeable goods) körébe. Ez jó részükre kétségtelenül ma is igaz, de a technikai fejlődés (számítógépesítés, távközlés) egyre szélesíti azon szolgáltatások körét, amelyek alkalmasak arra, hogy nemzetközi kereskedelmi forgalom tárgyai legyenek (pl. telekonferenciák, számítógépes tervezés, távdiagnosztika, kulturális és sporteseményeken való „részvétel”, vagy például az Interneten elérhető szolgáltatások).
A szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének kapcsán többen felvetették a kérdést, hogy vajon mely országoknak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem területén? Amennyiben a szolgáltatásokat a fizikai árukhoz hasonlóan korlátok nélkül lehetne exportálni, akkor a fejlett és fejlődő országok szolgáltatásainak eltérő árszínvonala és a termelékenységi korlátok miatt a komparatív költségelőnyök a fejlődő országok oldalán lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szolgáltatásoknak csak egy hányada lehet nemzetközi kereskedelem tárgya, főleg azok, amelyekben a szellemi és fizikai tőke játssza a döntő szerepet, ahol viszont a fejlett világnak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelemben a fejlődő világ országaihoz képest. Ez a gondolatmenet – ha kiterjesztjük a szolgáltatások teljes szférájára – azt sugallja, hogy a fejlett országoknak a szolgáltatások, a fejlődőknek pedig (legalábbis a
2010. január 30. A biztosításügy szempontjából egyes jövőbeni események bekövetkezésének lehetőségét veszélynek nevezzük. Ha az előre nem látható esemény gazdasági hátránnyal, vagyoni veszteséggel jár, akkor kárról beszélünk.
Veszélyforrások lehetnek: Természeti okok (pl. földrengés). Gazdasági okok (pl. árfolyam veszteség). Társadalmi okok (pl. bűncselekmény).
A negatív következményekkel fenyegető események bekövetkezésének esélye a kockázat.
A kockázat két fő típusa:
A kárkockázat a veszélyeztetett akaratától, döntésétől függetlenül létezik, és mindig kedvezőtlen hatású. Pl. árvíz. A spekulatív kockázatot ezzel szemben maga a kockáztató idézi elő, s a kimenetele kedvező és kedvezőtlen egyaránt lehet. Pl. üzleti kockázatok.
A kárkockázatok ellen kétféleképpen lehet védekezni: kármegelőzéssel és tartalékolással. A tartalékolás történhet természetben és pénzformában. A pénzbeni tartalékolás történhet egyénileg és intézményes formában. Az intézményes pénzbeni tartalékolás egyik formája a biztosítás. A biztosítás a kockázatfelosztás módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető (veszélyközösségi) tagok jövőbeni esetleges felmérhető és meghatározott szükségletének kielégítése céljából. A biztosítás tehát pénzalap képzését jelenti, amely a biztosítottak által befizetett biztosítási díjból tevődik össze. A biztosításnál mindenkor pontosan meg kell határozni, hogy mi a biztosítási érték és mi a biztosító által vállalandó szolgáltatás értéke, vagyis a biztosítási összeg. A fejlett biztosítási rendszerrel rendelkező országokban általában a következő módszerek tekinthetők a legelterjedtebbeknek.
Az
2010. január 30. A “minden kockázatra” kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a biztosítási eseményeket, hanem csak a kizárásokat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.
2010. január 30. Olyan biztosításközvetítő, aki a szerződés létrejöttét, fennmaradását a biztosítási védelmet kereső megbízásából segíti. Gyakorlatilag az ügyfél ügynöke. Segítséget nyújt a biztosítási igény megfogalmazásához, és a megfelelő partner (biztosító) kiválasztásához, közreműködhet a díjbeszedésben és a kárrendezésben is. Az alkusz független, nem köthet olyan megállapodást, hogy az ajánlatokat csak egyetlen biztosítóhoz közvetíti. Az alkusz a biztosítótól kap jutalékot.
2010. január 30. Biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.
2010. január 22. A lombardhitelt átmeneti likviditáshiány fedezetére szokták adni. A hitelnyújtás időtartama általában 3-6 hónap, de lehet 12 hónap is. Ekkor a vállalatnak nem éri meg a tulajdonában lévő hosszú lejáratú értékpapírokat értékesíteni, vagy a devizát forintra átváltani, vagy esetleg az értéktárgyat (nemesfém, ékszer, festmény) eladni, mivel a készpénzzé tételnek nagyobbak lehetnek a költségei, mint a hitel kamata. A bank számára a lombardhitelezés a legkevésbé kockázatos, mivel nemfizetés esetében azonnal hozzájut a követeléséhez. Ezért a kereskedelmi bankok lombardhitelt a meghirdetett hitelkamatlábaknál alacsonyabb kamattal adják. A kölcsön akár pár órán belül megkapható.
A lekötött biztosíték fajtája szerint a lombardhitel eltérő technikákkal valósul meg
Értékpapír-lombard esetében az értékpapírt letétbe helyezik, így a zálogul lekötés leegyszerűsödik. A fedezeti érték megállapítása is egyszerű, mivel a hitelezők általában csak hivatalosan jegyzett vagy szabad forgalomban mozgó értékpapírokat fogadnak el. A váltólombard leginkább a jegybank és a kereskedelmi bankok közötti ügyletekben fordul elő, amikor a kereskedelmi banknak rövid lejáratú jegybanki pénzre van szüksége. A hitelezési biztonságot ebben az esetben az jelenti, hogy a váltó leszámítolása nagy kamatveszteséggel járna. Árulombard esetében a fedezetet értékálló tőzsdei áruk (például gabona, cukor, kávé) jelentik. Az árukat raktárban a bank nevén tárolják és a raktárjegy a bank birtokában van. Elvárás, hogy az
2010. január 21. A számlakerettükör csak a legalapvetőbb könyvviteli előírásokat tartalmazza (kijelöli az egyes számlaosztályok tartalmát). Ezzel tág lehetőséget ad a gazdálkodóknak arra, hogy az általános előírások és saját maguk által megfogalmazott számviteli politikájuk, valamint egyéb információs igényeik alapján kialakíthassák könyvviteli rendszerüket.
Az Szt. a számlakeret (számlakerettükör) célját úgy fogalmazza meg, hogy az:
egységes rendszerbe foglalja az eszközöket és a forrásokat, valamint a gazdasági műveletek eredményre gyakorolt hatását, segítséget ad a számviteli tevékenység megszervezéséhez, biztosítja a beszámolóhoz szükséges alapinformációkat. SZÁMLATÜKÖR
1. SZÁMLAOSZTÁLY BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
11. IMMATERIÁLIS JAVAK
111. Alapítás-átszervezés aktivált értéke
112. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke
113. Vagyoni értékű jogok
114. Szellemi termékek
115. Üzleti vagy cégérték
117. Immateriális javak értékhelyesbítése
118. Immateriális javak terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása
119. Immateriális javak terv szerinti értékcsökkenése
12-16. TÁRGYI ESZKÖZÖK
12. INGATLANOK ÉS KAPCSOLÓDÓ VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK
121. Földterület, termőföld
122. Telek, telkesítés
123. Épületek, épületrészek, tulajdoni hányadok
124. Egyéb építmények
125. Üzemkörön kívüli ingatlanok, épületek
126. Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok
127. Ingatlanok értékhelyesbítése
128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása
129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése
13. MŰSZAKI BERENDEZÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK
131. Termelő gépek, berendezések, szerszámok, gyártóeszközök
132. Termelésben közvetlenül résztvevő járművek
137. Műszaki berendezések, gépek,
|
|
Legfrissebb hozzászólások