2011. január 7. A kötelezettségek helye a számlakeret-tükörben:
43-47. Kötelezettségek 43. Hátrasorolt kötelezettségek 431. Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 432. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 447. Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 476. Rövid lejáratú egyéb kötelezettségek munkavállalókkal és tagokkal szemben 433. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 44. Hosszú lejáratú kötelezettségek 441. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 442. Átváltoztatható kötvények 443. Tartozások kötvénykibocsátásból 444. Beruházási és fejlesztési hitelek 445. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 446. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 449. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 45-47. Rövid lejáratú kötelezettségek 451. Rövid lejáratú kölcsönök 452. Rövid lejáratú hitelek 453. Vevőktől kapott előlegek 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások 457. Váltótartozások 458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 461. Társasági adó elszámolása 462. Személyi jövedelemadó elszámolása 463. Költségvetési befizetési kötelezettségek 464. Költségvetési befizetési kötelezettségek teljesítése 465. Vám- és pénzügyőrség elszámolási számla 466. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467. Fizetendő általános forgalmi adó 468. Általános forgalmi adó elszámolási számla 469. Helyi adók elszámolásai számla 471. Jövedelem elszámolási számla 472. Fel nem vett járandóságok 473. Társadalombiztosítási kötelezettség 474. Elkülönített alapokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségek 475. Vagyonkezelő
2011. január 7. Az ingatlanok helye a számlakeret-tükörben:
12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 121. Földterület 122. Telek, telkesítés 123. Épületek, épületrészek 124. Egyéb építmények 125. Üzemkörön kívüli ingatlanok, épületek 126. Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 127. Ingatlanok értékhelyesbítése 128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése
Az ingatlanok helye a mérlegben:
A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok
Ingatlan: rendeltetésszerűen használatba vett földterületet és minden olyan anyagi eszközt, amelyet a földdel tartós kapcsolatban létesítettek.
Az ingatlanok közé sorolandó [Szt. 26 § (2)]: a földterület, a telek, a telkesítés, az épület, az épületrész, az egyéb építmény, az üzemkörön kívüli ingatlan, illetve ezek tulajdoni hányada, továbbá az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok, függetlenül attól, hogy azokat vásárolták, vagy a vállalkozó állította elő, illetve azok saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanon valósultak meg.
Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok [Szt. 26 § (2)]: a földhasználat, a haszonélvezet és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő – jogszabályban nevesített – hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési
2010. november 24. A piaci tranzakciók többsége nem a fogyasztói, hanem a szervezeti piacokon zajlik. Szervezeti piacnak nevezzük azoknak az egyéneknek és szervezeteknek az összességét, amelyek valamilyen formális szervezet számára végeznek beszerzési tevékenységet.
A számítástechnika fejlődésével a szervezeti piac új, virtuális formái is létrejöttek, s vannak olyan on-line kereskedelmi felületek, amelyek kifejezetten a szervezeti piac szereplői és tranzakcióinak lebonyolítására formálódtak. Az on-line piac olyan elektronikus kereskedelemi platform, ahol az eladók és a vevők a kínált vagy keresett áruk és szolgáltatások tekintetében on-line bonyolítják üzleteiket.
A szervezeti piacon működő vállalkozások száma mindig változó. Vállalatokat alapítanak, üzemelő cégek tönkremennek és bezárnak, másokat új tulajdonos üzemeltet tovább. A szervezeti piac vásárlói nem saját maguk, hanem a vállalat igényeinek és céljainak megfelelően vásárolnak. A szervezeti piacon többféle vevőcsoport különböztethető meg:
termelő- és szolgáltatóvállalatok, amelyek azért vesznek árukat és szolgáltatásokat, hogy azokkal más termékeket és szolgáltatásokat állítsanak elő, költségvetési szervezetek, amelyek a vásárolt termékekkel és szolgáltatásokkal védelmi, oktatási, közjóléti és egyéb közösségi szükségletet hivatottak kielégíteni, nonprofit szervezetek, amelyek csoport- vagy közösségi szükségletek kielégítésére törekszenek nem nyereségorientált alapon, kereskedelmi vállalatok vagy viszonteladók, amelyek mások által előállított árukat megvásárolnak, és újra eladnak.
A szervezeti vásárlók az alábbiakat vásárolják
Nyersanyagok vagy alapanyagok.
2010. november 22. A biztosítókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik az adott biztosító, megkülönböztethetünk direkt biztosítókat és viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók a biztosítási szféra elsődleges biztosítói, ők azok, akik eredetileg elvállalják a különböző dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, tehát ügyfeleik maguk is biztosítók, s a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át tőlük. Természetesen egy cég lehet egyszerre direkt biztosító is és viszontbiztosító is. A legnagyobb direkt biztosítók általában viszontbiztosítással is foglalkoznak, de inkább az a jellemző, hogy a konszern egy különálló – professzionális – tagvállalata keretében szervezik meg a viszontbiztosítási tevékenységet, s ez a tagvállalat csak viszontbiztosítással foglalkozik. A legnagyobb viszontbiztosítók általában professzionális, kizárólag viszontbiztosítással foglalkozó biztosítók. A továbbiakban csak a direkt biztosítók csoportosításával foglalkozunk.
A művelt biztosítási fajták szerinti csoportosítás
A biztosító által művelt biztosítási ágak, illetve fajták szerint a biztosítókat alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk:
1. szakosított biztosító, 2. kompozit biztosító.
A szakosított biztosító csak egy biztosítási ággal (például életbiztosítás), vagy csak egy ágon belül néhány biztosítási ágazattal (például gépjármű-biztosítás, tűzbiztosítás, balesetbiztosítás stb.) foglalkoznak. Az EU törvényei csak szakosított biztosítók működését engedélyezik. Ennek fő oka a tartalékok
2010. november 22. A biztosítási tevékenység biztonságos művelése sokszor a biztosítók együttműködését kívánja meg egy-egy kockázat vállalásában.
Az együttműködés oka a kockázat mérete. Némely különösen nagy értékű objektum (egy toronyház, atomerőmű stb.) biztosítása például elemi kár (tűz, földrengés stb.) ellen túl nagy kockázatot jelenthet egy biztosítónak, hiszen a kis valószínűséggel előforduló kár esetleges bekövetkezése esetén a kárkifizetési kötelezettség csődbe viheti a biztosítót. Ez ellen védekezik a biztosító kockázatporlasztással, vagyis úgy, hogy csak akkora részét tartja meg ennek a bizonyos nagy kockázatnak, amekkorát a kockázatviselő kapacitása lehetővé tesz, azaz amekkora esetleges kárkifizetés még nem veszélyezteti a cég folyamatos működését. A kockázat többi részére más fedezetet keres kockázatporlasztás révén. A kockázatporlasztásnak több módszere van.
Kockázatporlasztás viszontbiztosítással
A viszontbiztosítás esetében az a biztosító, amely eredetileg felvállalta a számára túl nagy kockázatot, a kockázatnak a saját kapacitását meghaladó részét – a díj arányos részével együtt – átadja egy másik biztosítónak, a viszontbiztosítónak. A viszontbiztosító is érezheti természetesen úgy, hogy az átadott kockázat számára túl nagy, s egy másik viszontbiztosítónál ő is viszont-viszontbiztosíthatja a neki átadott kockázat egy részét, és így tovább. Az eredmény az lesz, hogy egy esetleges kárt nem egy, hanem több biztosító fog állni meghatározott arányban. Így, még
2010. november 21. A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetünk személy- és vagyonbiztosítást. A kár jellege szerint léteznek kár- és összegbiztosítások. S végül a tartalékképzés szempontjából elválaszthatjuk az élet- és nem-élet-biztosítási területet.
A különböző felosztások más és más szempontokon alapulnak, tehát elvileg nyugodtan létezhetnek egymás mellett. Sok esetben valóban ez is a helyzet. Sokszor használjuk egy szövegen belül a kárbiztosítás, a nem életbiztosítás és a személybiztosítás fogalmakat. A gyakorlatban azonban egyes felosztásoknak a biztosító belső szervezetére nézve eltérő konzekvenciái vannak, s ezért, mint egymás alternatívái jelenhetnek meg. A szabályozás is meghatározhatja, hogy mi az elsődleges felosztás. Ez a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az uniós szabályozás miatt a biztosításokat elsődlegesen élet- és nem életbiztosításokra osztjuk. De vegyük sorba a dolgokat. Először tisztázzuk néhány fogalom jelentését, és szóljunk néhány szót a kártérítések lehetséges formáiról.
Biztosítási összeg: a biztosító által a biztosítási szerződés alapján teljesítendő kifizetés maximális összege.
Biztosítható érték: a biztosítás tárgyának értéke.
A kár nagysága: a bekövetkezett kár, veszteség tényleges értéke. Kárösszeg: a biztosító által alkalmazott kártérítési rend alapján a konkrét esetben a kár nagysága és a biztosítható érték alapján meghatározott összeg.
Kártérítés összege: a kárösszegből ténylegesen
2010. november 21. A biztosítás a kockázat kezelésének kooperatív stratégiája, ahol a kockázattal való szembeszállás a veszélyközösségekben, illetve azok révén történik. Egy modern biztosító számára nem megfelelő a kárfelosztó rendszer, ezért az üzleti biztosítók a kárfelosztó rendszerrel szemben kizárólag kockázatfelosztó rendszerben működnek (ezt amúgy formálisan még a törvény is előírja számukra). A kockázatfelosztó rendszer talán legfontosabb sajátossága a kárfelosztó rendszerhez képest az előleges (anticipált) jelleg, szemben a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegével.
A kockázatfelosztó rendszerben a veszélyközösség szervezője (a biztosító) előre felméri a várható kárnagyságot (kockázat mértékét), s a veszélyközösség tagjaitól (biztosítottak) előre beszedi a kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat (a veszélyközösség tagsági díját). A biztosító a kockázat felmérése során alapvetően a megelőző időszakokból származó megfigyelésekre támaszkodik, s az adatokból matematikai-statisztikai módszerekkel kalkulálja ki a megfelelő biztosítási díjat. Ez olyan fontos tevékenysége a biztosítónak, hogy a matematikai-statisztikai módszerek alkalmazását sokan magába a biztosítás definíciójába is beleveszik. Így teszünk mi is, s ezzel eljutottunk a biztosítás számunkra már elfogadható definíciójához:
A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető veszélyközösségi tagok jövőbeni, esetleges és felmérhető szükségleteinek a kielégítése céljából.
A matematikai-statisztikai módszerek alkalmazásának alapja a nagy számok törvényének működése. A nagy számok törvénye szerint minél
2010. november 21. A veszélyközösségek által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer, a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben tevékenykedő veszélyközösségek (esetleg biztosítók) működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük.
Nézzük meg egy példán, miről is van szó! Egy falu lakossága összeállt, s temetkezési egyletet alkotott. A probléma, aminek megoldására az egyletet alapították a következő volt. Mikor meghalt valaki a falu lakói közül, a méltó temetés gyakran anyagi gondokat okozott a hozzátartozóknak, mert a temetési költségeket a – többé-kevésbé mindig váratlanul bekövetkező – halál után közvetlenül ki kellett fizetni, s nem volt biztos, hogy a háztartásban mindig akadt a temetéshez szükséges felesleges pénz. Az egyesület segítségével oly módon védték ki ezt a problémát, hogy az egyesület tagjainak temetéséről az egyesület gondoskodott. Konkrétan: ha meghalt valaki, akkor a temetési költségeket felosztották az egyesület tagjai között, s mindenkire kirótták a rá eső részt, s a befolyt pénzből fedezték a költségeket. Az elv az volt, hogy a temetési költségek egy töredékének a kifizetése még váratlan esetben sem okozhat leküzdhetetlen anyagi nehézséget.
A fenti példa alapján is látható a kárfelosztó rendszer egy fontos jellemvonása, amit gyengeségének is nevezhetünk a kockázatfelosztó rendszerhez képest. Ez pedig a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellege, vagyis az,
2010. november 21. A biztosításban a veszélynek kitett ember nem egyedül, hanem egy közösség tagjaként száll szembe a veszéllyel. Ezt a közösséget veszélyközösségnek nevezzük.
Veszélyközösségeket már a történelem során nagyon korán kezdtek szervezni. Egy régi történet szerint már az egyik folyón felhajózó ókori kínai kereskedők is alkalmazták a veszélyközösség szervezésének módszerét. A kereskedők problémája az volt, hogy a folyam mentén rablók tanyáztak, akik rendszeresen fosztogatták a kereskedők bárkáit. Ha valamelyik bárkát elfogták, akkor annak teljes árukészlete veszendőbe ment, s nagy kár érte a tulajdonost. A többi bárka azonban épségben, a tulajdonos vesztesége nélkül érkezett meg rendeltetési helyére. A legrosszabb a dologban nem a veszteség ténye, hanem annak bizonytalan és katasztrófaszerű jellege volt. Nagy valószínűséggel ugyanis nem érte semmilyen kár a kereskedőt, de ha mégis, akkor mindene elveszett. A kereskedők ezért az esetleges teljes tönkremenés kockázatát szívesen kicserélték volna a biztos, de kicsi veszteséggel. Ennek megfelelően cselekedtek: összeálltak csoportokba, s mindegyikük annyi részre osztotta az egész árukészletét, ahányan a csoportban voltak. Minden bárkára minden kereskedő árukészletének csak egy részét tették fel, s így minden bárkán minden kereskedőnek volt áruja. Ha valamelyiket kirabolták, akkor ugyan a teljes bárka odaveszett, de mindegyik kereskedő csak árukészletének kisebbik hányadát veszítette el, tehát nem jutott
2010. november 19. A családi adózás legfontosabb sajátossága, hogy nem csak a megszerzett jövedelmet veszik figyelembe, hanem azt is, hogy abból hány embert kell eltartani. A családi adózás esetén az egy háztartásban élők száma alapján határozzák meg a fizetendő adót.
A családi adózás többféle rendszerben is működik a világ különböző részein A legegyszerűbb az adókedvezmény adása a gyerekek számától függően. Az így bevezetett kedvezmény egyértelműen a családoknak kedvez és nem bonyolítja az adózási rendszert. A második lehetőség szerint a házaspár által szerzett jövedelmet összeadják, megfelezik (azaz átlagot számítanak) és az így kialakult átlagjövedelem képezi egy-egy szülő adóalapját. Ez esetben két dolgozó szülő nem feltétlenül járna jól, mivel mindketten nagyjából ugyanannyi adót fizetnének, mint az egyéni adózás esetén. Amennyiben viszont csak az egyik szülő dolgozik, de az ő jövedelme lényegesen magasabb az országos átlagnál, akkor ketten már jóval kevesebb adót fizetnének együtt, mint az egyéni adózás esetén. A harmadik lehetőség szerint az adó alanya nem a személy, hanem a háztartás. Nézzük, miből is áll ez a rendszer: Az adó alanya a háztartás, melynek tagjai alapján kiszámítják a családi hányadost. Egyedülálló egynek tekintendő, házaspár kettőnek. A gyerekek közül az első kettő fél-fél egységnek, a harmadiktól már minden gyerek egy-egy egységnek számít. Egyedülálló szülő
|
|
Legfrissebb hozzászólások