A kft. (korlátolt felelősségű társaság) jogi státusza
A kft jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, mely:
előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével (jegyzett tőkével) alakul, társasági szerződés útján jön létre. a kft tipikus tőkeegyesítő társaság, ahol a viszonylag magas kezdőtőkén és kevésbé a tagok személyes közreműködésén van a hangsúly, a kft teljes felelősséggel – egész vagyonával – tartozik tartozásaiért a hitelezők felé, a társaság vagyona által nem fedezett tartozásokért –a törvényben meghatározott kivétellel – a kft tagjait nem terheli felelősség, a társasági szerződés 2007. évtől a módosított cégtörvény értelmében már az ott megadott szerződésminta kitöltésével is elkészíthető. Ez esetben a társasági szerződés tartalmát kizárólag a kitöltött szerződésmintában foglalt rendelkezések alkothatják. a kft tagjai kizárólag a társasági szerződésben rögzített törzsbetéteik, szolgáltatására és az esetleg megállapított, egyéb vagyoni hozzájárulás (pótbefizetés, mellékszolgáltatás) teljesítésére kötelesek. a Kft elnevezést a cégnévben fel kell tüntetni. A cégnévnek a vezérszót, valamint a választott cégforma megnevezését (Kft) kell tartalmaznia. A cégnévben nem kötelező feltüntetni a kft tevékenységét. tilos a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni. A kft alapítása
A gazdasági társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől számított 30 napon belül kell bejelenteni a székhely szerint illetékes megyei cégbíróságnak. Ha a kft létrejöttéhez a tevékenységéből eredően engedély
Legfrissebb hozzászólások