2011. szeptember 14.
A Magyar Nemzeti Bank megújította a bankjegyek ill. érmék feldolgozását, forgalmazását, valamint hamisítás elleni védelmét szabályozó rendeleteit. A jegybank célja, hogy növekedjen a forintbankjegyek hamisítás elleni védelme, és hogy a forgalomban lévő forintbankjegyek minősége megfelelő maradjon.
2011. szeptember 13.
Jürgen Stark péntek délután politikai és pénzpiaci megrázkódtatást okozott azzal, hogy bejelentette, távozik posztjáról. A tekintélyes pénzügyi szakember a Handelsblatt című napilapnak írt, terjedelmes vendégkommentárjában fejtette ki saját, a válsággal kapcsolatos filozófiáját, közvetve utalva lemondásának okaira is.
2011. szeptember 12.
Helyi pénz – a Pécsi Tüke – bevezetését szorgalmazza Páva Zsolt, Pécs polgármestere. Az ezzel kapcsolatos felmérést és előkészítést a Pécs-Baranyai Origóház Egyesület végzi. Mint Kis Varga István egyesületi elnök, polgármesteri megbízott elmondta, Pécsett is túlságosan sebezhető a gazdaság, egymást váltják a foglalkoztatók, ezáltal nem csak az általános válság, hanem a helyi nehézségek miatt is kiszolgáltatott helyzetben vannak az itt élők. Ezért is indokolt a Pécsi Tüke bevezetése, amely 2012 végére várható.
2011. szeptember 7.
Meglehetősen szokatlan feladatra vállalkozott a Kétezeregy Kiadó Silvio Gesell magyarul mindeddig meg nem jelent művének kiadásával, hiszen a könyv 1916-ban, 88 éve jelent meg először. Annak idején Gesell alternatív gazdasági modellje nagy visszhangra talált, majd a gazdasági és politikai erők váltakozásától függően hol megpróbálták elfelejteni, hol elkezdték újragondolni elméletét.
2011. szeptember 5.
A múltban bekövetkezett pénzügyi pánikok mind ősszel történtek. Emlékezzünk csak 1929-re, 1987-re vagy 2008-ra. Itt a szeptember és a pénzügyi világban egyre több jel mutat arra, hogy hamarosan megnyomják a pánik gombot. Egyik rossz hír a másikat követi az Egyesült Államokból és Európából egyaránt. Mi okozza mindezt? Az elmúlt néhány évtized alatt egy hatalmas adósságlufi alakult a nyugati világban, ami a bőség hamis látszatát keltette. Ahhoz, hogy egy adósságlufi épen maradjon, a teljes adósságmennyiségnek folyamatosan és egyre növekvő ütemben növekednie kell. Nem véletlenül hallunk annyit a hitelválságról. A szörnyet táplálni kell, folyamatos hitel nélkül nem tud fennmaradni. Ma már a világgazdaság nem képes létezni hitel nélkül, mondhatni a hitel a gazdaság alapja. Amikor ez a lufi kidurran, azt az egész világ érezni fogja.
2011. szeptember 4.
Lóránt Károly közgazdász az MNO online-ban megjelent írását teszük közzé, melyből kiderül, amit sokan már régóta éreztünk: a ránk erőltetett Európai Unió sokkal több pénzt visz el Magyarország polgáraitól, mint amennyit ad nekünk: 2004-2008 között mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.
2011. augusztus 27.
A helyi gazdaság fellendítésére és közösségépítésre szolgálnak az általában egyetlen városban használatos lokális pénzeszközök, amelyek már mind az öt földrészen megtalálhatóak. A minap arról számolt be a BBC, hogy a hajdani NDK területén fekvő Magdeburgban forgalomban van egy helyi fizetőeszköz, az Urstromtaler, amelyet csak a városban és közvetlen környékén használnak.
2011. augusztus 24.
A XIX-XX. század fordulóján egy német származású, Argentínában élő kereskedő eltöpreng az argentin gazdaság válságain, az aranystandard okozta pénzügyi bizonytalanságokon, a gazdaság optimális működéséhez szükséges pénzmennyiség megállapításán – és főleg azon, hogy jó-e, ha bármely termelőeszköz vagy a pénz magánmonopóliumban van. Gondolatait „A természetes gazdasági rend (”Die Natürliche Wirtschaftsordnung”) címmel írja meg.
2011. augusztus 7.
Az egész világ a hétfői piacnyitásra vár. Érezni lehet a feszültséget és a bizonytalanságot a levegőben. A düh még ennél is kézzelfoghatóbb. Ahogyan azt várni lehetett, az adósságplafon megemelése önmagában nem volt képes eloszlatni az aggodalmakat, sőt inkább fokozta a gazdasági bizonytalanságot, és egy sor eseményt indított be, köztük az Egyesült Államok leminősítését az S&P hitelminősítő által.
2011. január 11. Statikus mérlegelmélet:
Megalkotója: Nicklisch. Elsődleges feladat: a vállalati vagyon meghatározása. Az eredmény megállapítását csak másodlagosnak tekinti, ha a vagyon reális értékelése megtörtént, akkor ebből adódik a reális eredményérték is. Jellemzői: elsősorban a vagyon összetételét és beszerzését mutatja meg, adott időszak eredménye: a vagyoni helyzet változása, vagyontárgyak = likvidációs tételek, úgy értékeli, hogy az adott időpontra vonatkozóan mennyit ér a vagyon, értékesítési szempontból (napi eladási árat alkalmaz) Érdeme: első igazi mérlegséma, amely az eszköz – forrás csoportokat megfelelően csoportosította Fő szerkezetét ma is használjuk: Eszköz – 1. csoport: Befektetett vagyon Forrás – 1. csoport: Tőke (eredmény nélkül) Eszköz – 2. csoport: Forgóvagyon Forrás – 2. csoport: Tartalékok Eszköz – 3. csoport: Egyéb vagyonelemek Forrás – 3. csoport: Kötelezettségek Eszköz – 4. csoport: Tiszta veszteség Forrás – 4. csoport: Egyéb tehertételek Forrás – 5. csoport: Tiszta nyereség Probléma: a tevékenység eredménye szempontjából téves információt ad, egyben mutatja ki a realizált és a nem realizált eredménytételeket. Hügli továbbfejlesztette: realizált és nem realizált eredményre bontotta, de az összetétel nem derül ki a statikus mérlegből.
Dinamikus mérlegelmélet:
Megalkotója: Schmalenbach (1919). Az eszközöket – forrásokat még el nem számolt ráfordításként, illetve teljesítményként értékeli. Alapelve: ha minden eszközt – forrást felhasználnánk, illetve teljesítésre
|
|
Legfrissebb hozzászólások