2010. január 29. Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]
1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.
Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.
1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban
2010. január 16. Az infláció mérőszámaként különféle árindexek szolgálnak, vagyis olyan viszonyszámok, melyek megmutatják az átlagos árszintek arányát két időpont között. Attól függően, hogy milyen termékcsoport átlagos árszintjével számolunk, sokféle inflációs indexhez juthatunk. A termelői árindexek a belföldi termelők által elért árakat tartalmazzák. Sokféle ilyen index számítható, attól függően, hogy az értékesítés milyen csoportját tesszük a súlyrendszer alapjául. Így más és más árindex számolható az exportra, a fogyasztásra, a beruházásra, vagy éppen a féltermékek értékesítésére, más az iparra vagy a mezőgazdaságra. Ezek a különféle indexek nagyon eltérhetnek egymástól, mert a súlyrendszerek egyes elemei nagyon eltérő áralakulást mutathatnak. A féltermékeket is tartalmazó indexek például nagyon érzékenyek az energiaárra, az ipari indexek az importárakra stb.
A leggyakrabban használt inflációs mérőszám a fogyasztói árindex, amely olyan termékcsoportnak az árindexe, ahol a lakosság egészének fogyasztása szerepel súlyrendszerként. Ez a pénz értékvesztésének a fogyasztók szempontjából értelmezett leggyakrabban használt mérőszáma.
Tudnunk kell, hogy a „leggyakrabban használt” kifejezés nem azt jelenti, hogy ez az index a fogyasztók számára a „legjobb” index. Legjobb index nincs, minden mérőszám minősége attól függ, hogy mit kívánunk mérni vele. A fogyasztói árindex a vásárolt fogyasztás árindexe. Ha tudjuk, hogy mennyi a pénzjövedelmünk, akkor alkalmas arra, hogy pénzjövedelmünk reálértékének változásáról tájékoztasson. Természetesen ezt is
|
|
Legfrissebb hozzászólások