Vásárlási folyamat

A fogyasztói magatartás modelljével azt vizsgáljuk, hogy az emberek hogyan választanak a különböző vásárlási alternatívák között, és milyen folyamatok zajlanak le bennük és környezetükben a vásárlást megelőzően, a vásárlás alatt és a vásárlás után.

A fogyasztói döntésnek öt fázisa van, melyet legtöbbször a döntéshozatal típusa alapján vizsgálunk meg.

1. Probléma felismerése. A vásárlási folyamat kezdetén a vevőben tudatosodik a probléma vagy szükséglet, amelynek kielégítésére terméket vagy szolgáltatást kell vennie. A fogyasztó megfogalmazza magában vásárlási igényét. Szükséglete merülhet fel belső motivációs nyomás vagy külső ingerek hatására.

2. Keresés. A vásárló információt gyűjt a termék minőségéről, áráról, beszerzési lehetőségeiről, a kapcsolódó szolgáltatásokról. A keresést addig folytatja, amíg elegendőnek nem érzi ismereteit a vásárlási feladat igényeihez. Alacsony érdekeltségű terméknél és szolgáltatásnál ez a szakasz rövid vagy kimarad. Magas érdekeltség esetén aktív információszerzési tevékenység és tanulási folyamat figyelhető meg.

3. Alternatívák értékelése. A fogyasztó a rendelkezésére álló információk, és saját szempontjai alapján értékeli a különféle termékek, illetve üzletek előnyeit és hátrányait. Alacsony fogyasztói érdekeltség esetén a fogyasztó inkább rutinszerűen viselkedik, kevesebb időt és energiát fordít az információgyűjtésre, összehasonlításra. Magas érdekeltség esetén a fogyasztó a klasszikus tanulási folyamat megfelelő szakaszait járja végig, amíg eljut a

Biztosítások csoportosítása

A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetünk személy- és vagyonbiztosítást. A kár jellege szerint léteznek kár- és összegbiztosítások. S végül a tartalékképzés szempontjából elválaszthatjuk az élet- és nem-élet-biztosítási területet.

A különböző felosztások más és más szempontokon alapulnak, tehát elvileg nyugodtan létezhetnek egymás mellett. Sok esetben valóban ez is a helyzet. Sokszor használjuk egy szövegen belül a kárbiztosítás, a nem életbiztosítás és a személybiztosítás fogalmakat. A gyakorlatban azonban egyes felosztásoknak a biztosító belső szervezetére nézve eltérő konzekvenciái vannak, s ezért, mint egymás alternatívái jelenhetnek meg. A szabályozás is meghatározhatja, hogy mi az elsődleges felosztás. Ez a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az uniós szabályozás miatt a biztosításokat elsődlegesen élet- és nem életbiztosításokra osztjuk. De vegyük sorba a dolgokat. Először tisztázzuk néhány fogalom jelentését, és szóljunk néhány szót a kártérítések lehetséges formáiról.

Biztosítási összeg: a biztosító által a biztosítási szerződés alapján teljesítendő kifizetés maximális összege.

Biztosítható érték: a biztosítás tárgyának értéke.

A kár nagysága: a bekövetkezett kár, veszteség tényleges értéke. Kárösszeg: a biztosító által alkalmazott kártérítési rend alapján a konkrét esetben a kár nagysága és a biztosítható érték alapján meghatározott összeg.

Kártérítés összege: a kárösszegből ténylegesen

Racionalitás és önérdek

A racionalitás a közgazdaságtan egyik alapkategóriája. Minden gazdasági szereplőről feltételezzük, hogy racionálisan viselkedik, azaz saját hasznát/nyereségét akarja növelni. A gazdasági racionalitás egyik magyarázata, hogy az emberek önérdeküket akarják követni, ez az önérdekkövetés vezérli őket minden gazdasági cselekedetükben, döntéseikben. Tehát feltételezzük, hogy minden gazdasági szereplő (akár fogyasztóról, akár vállalatról van szó) azt az alternatívát fogja választani, amely számára a legtöbb eredménnyel jár, és ez egyben azt is jelentheti, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy ezzel esetleg másoknak kárt okoz.

A racionalitást ne keverjük össze az önzéssel! Egy gyerek számára racionális lehet az, hogy kapjon két tábla csokoládét, de az is, hogy ebből az egyiket az öccsének adja. A nagypapa számára teljesen racionális cselekedet, ha az unokájának pénzt ad, és nem vár érte semmit cserébe.

Amikor Teréz anya 1979-ben megkapta a Béke Nobel-díjat, az azzal járó 190.000 dollárból leprakórházat akart építtetni. Vajon racionális volt-e cselekedete? Önző módon cselekedett? Tudjuk, hogy Teréz anya egyik tevékenysége a leprások gyógyítása volt, tehát amikor kórházat akart építtetni, akkor ezzel saját tevékenységét segítette, tehát saját érdekében cselekedett. Mondhatjuk-e rá, hogy önző módon cselekedett? Furcsa lenne azt mondani Teréz anyára, hogy magatartása “önző” volt. Félrevezető lehet a közgazdászok szóhasználata, amikor azt mondják,

Önkéntes exportkorlátozás

Az egyoldalúan – az exportőr vagy az importőr ország részéről – alkalmazott mennyiségi korlátozások mellett léteznek megállapodáson alapuló korlátozások is. Ezek közül az önkéntes exportkorlátozás a legelterjedtebb, amely lehet bilaterális vagy multilaterális. Az önkéntes exportkorlátozás (VER – voluntary export restraint) sok tekintetben hasonló a kvótához. A különbség az, hogy az önkéntes exportkorlátozást nem az importőr „veti ki” az exportőr országra, hanem formailag az exportőr ország szállítói vállalnak egyfajta önkorlátozást.

Az exportőr ország vállalatai nyilván csak akkor hajlandóak kivitelüket önkéntesen korlátozni, ha arra számítanak, hogy ellenkező esetben az importőr ország kormánya eleget tesz a szigorúbb korlátozások bevezetését igénylő hazai termelői kívánságoknak.

Az önkéntes exportkorlátozás tehát mindenképpen az importőr és az exportőr országok közötti konszenzuson alapul, ami nem jelent jogi megállapodást is, hiszen formailag az exportőri pozícióban lévő fél olyan egyoldalú akciójáról van szó, amelyért nem várhat kompenzációt.

Az önkéntes exportkorlátozást mindig az importőr indukálja. A két ország erőviszonyait vizsgálva biztosak lehetünk abban, hogy az importőr az adott termék világpiacán, de legalábbis az exportőr ország számára jelentős szerepet játszik. Az is nyilvánvaló, hogy a világpiaci kereslet alakulása szempontjából jelentéktelen országok nincsenek abban a helyzetben, hogy szállítóikat önmegtartóztatásra kényszerítsék. Önkéntes exportkorlátozásra csak nagy mennyiséget importáló

Export kvóta, kontingens

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok történetéből számos példát ismerünk arra, hogy a kivitel gazdasági okokból történő tilalma fontos szerepet játszott a gazdaságpolitika céljainak megvalósításában. A szabadkereskedelmi irányzatok megerősödésével, a világkereskedelem, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok dinamikus növekedésével alkalmazása szükségszerűen visszaszorult.

A kivitel mennyiségi korlátozása a 20. században a fejlett országokban csak akkor került alkalmazásra, amikor azt rendkívüli gazdasági vagy politikai események szükségessé tették, így történt ez a két világháború ideje alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően, valamint a 2. világháború utáni súlyos áruhiány idején. Napjainkban az exportkorlátozást a fejlett országok csak különleges helyzetekben, a fejlődő országok viszont gyakrabban alkalmazzák.

Az exportkontingensek alkalmazásának leggyakoribb céljai

A kormányok elsősorban olyan termékek (nyersanyagok, élelmiszerek) exportját korlátozzák, amelyek a hazai piacon keresettek, ugyanakkor a világpiacon is jól értékesíthetők. Ezzel akarják megakadályozni, hogy a világpiaci kereslet nyomán belföldön hiány keletkezzen, jelentősen növekedjen a belföldi ár.

Ezt az eszközt használják akkor is, ha a kormányzat meg kívánja akadályozni vagy lassítani akarja valamilyen – nem vagy lassan megújuló – természeti kincs (például: ritka fafajok, elefántagyar stb.) kiaknázását.

A fejlődő országok a kivitel mennyiségi korlátozásával igyekeznek elősegíteni valamely hazai nyersanyag feldolgozását, kikapcsolva, csökkentve a világpiaci kereslet árfelhajtó hatását. A kivitel visszafogása

Befektetési alapok

Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.

A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).

A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi

Paritás

A szó eredeti jelentése egyenlőség, egyenértékűség, azonosság. Igen széles körben alkalmazott kifejezés, a közgazdaságtanban néhány jelentése az alábbi:

Valutaparitás

A valuták átváltási árfolyama mint piaci kategória közvetlenül a mindenkori kereslet-kínálati viszonyoktól függ. A keresletet és kínálatot a mai pénzügyi rendszerekben részben az adott ország nemzetközi fizetési mérlege által leírt reál és jövedelemáramlások határozzák meg. A kereslet másik komponense az esetleges arbitrázs lehetőségek kihasználásából adódik. A harmadik, és egyre jelentősebb komponens a spekulációs kereslet és kínálat. Az árfolyamok azonban e rövid hatások mellett meghatározott értékek körül ingadoznak. Az ingadozás centrumát nevezik valutaparitásnak. E paritás aranypénzrendszer esetében azt jelentette, hogy a valuta árfolyama hosszútávon a partner valuta aranytartalmának függvényében alakult. Ha a font 1 egység aranyat jelentett és a dollár 0,5-t, akkor az 0,5-es paritás arány körül ingadozott az árfolyam.

Kamatparitás

A prompt, és a határidős árfolyamok közti kapcsolatot írja le. A határidős (forward) árfolyam kapcsolódik a kötés prompt árfolyamához a kamatparitás alapján és az esedékesség prompt árfolyamához a várakozások alapján. A határidõs prémium változtatásával a monetáris hatóságok képesek a külföldi tőke számára ajánlott kamatláb változtatására.

Fedezett kamatarbitrázs: t=0-ban prompt átváltás, és a határidõs visszaváltás megkötése. Így a befektetés a külföldi devizában van. Fedezetlen kamatarbitrázs: t=0-ban

Javak

Alapvetően olyan dolgokat nevezünk javaknak (ill. jószágnak), amelyek valamely emberi szükségletek kielégítésére alkalmasak. A javak fontos tulajdonsága, hogy majdnem minden jószágnak több alternatív felhasználási lehetősége van. A gazdasági javak felhasználása hasznosságot eredményez és áldozattal, költséggel is jár. A gazdálkodás olyan döntésekből áll, amelyekben a javak bizonyos irányú felhasználása eredményeként várhatóan keletkező hasznosságot összevetjük az ezzel várhatóan járó áldozattal. A gazdálkodás célja az, hogy a lehető legkisebb áldozattal a legnagyobb hasznosságot érjük el. A gazdálkodás célját jelentő hasznosságot úgy határozhatjuk meg, mint az emberek jólétének, megelégedettségének fokát. Az áldozat, vagy költség a jólétnek, vagy megelégedettségnek a csökkenését jelenti. Valamely gazdálkodási döntés költsége annak a dolognak a hasznossága, amelyről a döntés következtében lemondunk.

Az inferior jószágból csökken az elfogyasztott mennyiség, ha a fogyasztó(k) jövedelme nő, és fordítva. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az inferior javak Engel-görbéje negatív meredekségű, ellentétben az úgynevezett normál javakkal, amelyek keresletének növekedése figyelhető meg jövedelemnövekedés esetén (így Engel-görbéjük növekvő). Inferior javak lehetnek például bizonyos alacsony minőségű, de olcsó élelmiszerek, amiket főleg az alacsony jövedelmű családok fogyasztanak. Ha a család jövedelme megnő, ahelyett, hogy ezekből venne többet, inkább drágább, de jobb minőségű élelmiszereket kezd vásárolni. A példából az is érzékelhető, hogy az inferior javak többsége csak

Mikroökonómia

A közgazdasági elemzések két alapvető szintje a mikroökonómia és a makroökonómia. A mikroökonómia fókuszában a gazdasági szereplők, az „egyéni döntések”, az „egyéni döntéshozók” (fogyasztók, háztartások, vállalatok, stb.) állnak, illetőleg ezek általánosítható viselkedési jellemzői, döntési alternatívái, gazdasági reakciói. A mikroökonomia a gazdaságot elkülönült gazdálkodó (döntéshozó) egységek együtteseként ábrázolja, melyek gazdasági javakat állítanak elő és fogyasztanak el, egymással bonyolult kapcsolatokra (piaci és nem piaci jellegű viszonyokba) kerülve. Egyéni döntéseik hatására alakulnak ki, például a kereslet és kínálat összpiaci mennyiségei és arányai.

Felhalmozási eszköz funkció

A felhalmozási eszköz funkció ugyanazt fejezi ki, mint az értékőrző (store of value); valójában arra utal, hogy a pénz vagyonunk tartásának egyik lehetséges eszköze („a vásárlóerő átmeneti tartózkodási helye” Friedman szavaival élve): nagyjából olyan, mint a kötvény vagy a részvény, vagy bármely más vagyontárgy. Az ezen pénzfunkciót kiemelő pénzelméletek elsősorban a portfólióelemzés megközelítése alapján hozam/kockázat szempontból különböztették meg a pénzt az alternatív vagyonformáktól: pénznek tekinthető az, amelynek nominális hozama zérus vagy közel zérus, és nominális árfolyamkockázata szintén zérus, vagyis a vissza nem fizetés valószínűsége elhanyagolható, a kamatlábmozgásokra pedig a pénz „árfolyama” nem reagál.

2 / 212