A hitelező követelése behajtása érdekében először az adóst keresi fel, és csak akkor fordulhat a kezeshez, ha az adóssal szemben indított eljárás eredménytelen.
|
|||||
A hitelező követelése behajtása érdekében először az adóst keresi fel, és csak akkor fordulhat a kezeshez, ha az adóssal szemben indított eljárás eredménytelen. Lehetővé teszi a nettó forgótőkével finanszírozott forgóeszközök bővítését. A finanszírozás tárgyául szolgáló eszközök lekötési ideje határozza meg a forgótőke hitel lejárati idejét. Visszafizetésének forrása az adózott nyereség, illetve újabb hosszú lejáratú hitel. A bank a vele állandó pénzügyi kapcsolatban lévő, első osztályú adósnak minősülő ügyfelének biztosítja. A bank a nyitott hitelkeretből hitelt a hitelkeret összegéig nyújt. Az adós az igénybe vett hitelt egy összegben fizeti vissza. A fundamentális elemzők alapfeltevése, hogy az adott piac legalább gyengén hatékony, azaz a múltbeli árfolyam-alakulás elemzésével nem érhető el a piac átlagát tartósan meghaladó hozam egy adott kockázati szint elfogadása mellett. Az árfolyamok jövőbeli alakulását ebből következően azok a jövőben véletlenszerű időpontokban keletkező új információk fogják meghatározni, amelyek folyamatosan beépülnek az értékpapírok árfolyamába. A fundamentális elemzés célja tehát annak megállapítása, hogy milyen gazdasági tényezők hatnak egy értékpapír árfolyamára, és ezek változása hogyan épül be az árfolyamokba. A fundamentális elemzők ennek megfelelően felállítanak egy gazdasági értékelési modellt, ami lehet végtelenül egyszerű, de nagyon összetett és kifinomult is, és amelyben azonosítják az értékpapír értékét meghatározó tényezőket és ezek összefüggéseit. Ezek a modellek, bár sok tekintetben jelentősen eltérnek egymástól, végkövetkeztetésükben közösek: végeredményben minden értékpapír fundamentális, közgazdasági értelemben vett (belső) értékét a kibocsátó vállalat várható jövőbeli jövedelemárama, illetve annak jelenbeli értéke határozza meg. Így a fundamentális elemzési modellek ennek a jövedelemáramnak a megragadására (pl. üzemi eredmény, EBIT, adózás utáni eredmény, egy részvényre jutó eredmény, egy részvényre jutó cash flow stb.), lehető legpontosabb előrejelzésére és a jövedelemre ható tényezőkre vonatkozó új információk gyors beépíthetőségére törekszenek. Az értékpapírok árfolyamát meghatározó gazdasági tényezők kiválasztása és elemzése általában három szinten történik, amelyek A technikai elemzők, akiket másképpen „chartistáknak” is neveznek, arra a feltételezésre alapozzák előrejelzéseiket, hogy az egyes részvények árfolyamának, forgalmának és egyéb piaci jellemzőinek múltbeli alakulása meghatározza az árfolyam jövőbeli alakulását, a múltbeli adatok elemzése tehát hozzásegíthet a jövőbeli árfolyamok előrejelzéséhez. Elemzési tevékenységük éppen ezért arra irányul, hogy a kiválasztott részvény árfolyamának, esetleg egy index alakulásának statisztikai és grafikai vizsgálata segítségével olyan információkat szűrjenek le, amelyek segítségével a piac átlagánál jobb előrejelzéseket adhatnak. A múltbeli adatokat leíró grafikonokon (chartokon) megpróbálnak szabályosan ismétlődő alakzatokat (trendeket, trendfordulókat, alsó és felső lélektani küszöböket, speciális alakzatokat, mint például fej-váll alakzatok stb.) azonosítani, és ezek jövőbeli ismételt előfordulását a lehető legpontosabban előre jelezni. Fontos észrevennünk, hogy a szigorú értelemben vett technikai elemzők nem fordítanak igazán figyelmet a vizsgált papír kibocsátójának tényleges gazdasági környezetére és tevékenységére, következtetéseiket kizárólag a múltbeli adatokon alapuló statisztikák elemzésére alapozzák. A technikai elemzők vélekedése szerint a piac szereplőinek rendelkezésére álló múltbeli információk még nem tükröződnek teljes mértékben a mai árfolyamokban, azok kifinomult elemzése a piac átlagát meghaladó hozamot eredményezhet. Az elemzők és az elemzéseket felhasználó befektetők közötti verseny tehát a minél teljeskörűbb, kifinomultabb és gyorsabb statisztikai elemzésekre összpontosul. A P/E-mutatóval kapcsolatos problémák valamint a cash-flow alapú mutatók esetében a cash-flow számításának nehézsége miatt különösen a magas tőkeáttételű, ugyanakkor stabil cash-flow-t termelő ágazatok (pl. távközlés, energiaipar) értékelésére elterjedt mutató a kétségtelenül jóval bonyolultabb EV/EBDIT (EV–Enterprise Value) hányados, amely a cég tartós finanszírozásának piaci értékét (EV) viszonyítja egy, a finanszírozás hatásait nem tartalmazó eredményadathoz (EBDIT – amortizáció, kamat és adó előtti eredmény), amellyel az EV/EBDIT-mutató kiszűri a társaságok eltérő tőkeszerkezetéből, amortizációs politikájából és adózásából fakadó különbségeket, és ezzel lehetővé teszi piaci alapú összehasonlításukat. A mutató elemei: EV = Piaci kapitalizáció + hosszú távú hitelfinanszírozás – szabad pénzeszközök EBDIT = Adózott eredmény + értékcsökkenés + kamatkiadások + adók Miközben a nevezőben szereplő mutató az operatív cash-flow tartalmát közelíti, a számlálóban szereplő cégérték a forgótőkét kiszűrve a tartós forrásokkal finanszírozott eszközértéknek felel meg. A mutató jelentősége, hogy az így kalkulált eszközöket és az általuk termelt cash-flow-t vetíti egymásra, ezáltal a P/E vagy a P/CF mutatóval szemben figyelembe veszi a finanszírozási szerkezet hatásait, és az eszközök által termelt teljes jövedelmet (működési költségek levonása után) és nemcsak a nyereséget (vagy nettó cash-flow-t) tekinti eredménynek. A mutató inverze az EBDIT/EV ugyanakkor megtérülési rátát számol, és A P/CFS (price/cash flow per share) mutató az egy részvényre jutó eredmény helyett az egy részvényre jutó operatív cash flow-t viszonyítja a részvény árához, így különböző amortizációs politikák esetében is lehetővé teszi az összehasonlítást, illetve jobban tükrözi a társaság pénztermelő képességét, mint a P/E-mutató. A vállalati szintű cash flow-t – amit aztán osztani kell a részvények számával – a következőképpen számoljuk ki: CF = Adózott eredmény + Értékcsökkenés + Forgótőke tárgyévi változása + Egyéb, készpénzkiadással nem járó költségek Ez a mutató ugyan szigorú értelemben véve nem tőkeáttételi mutató, közvetetten azonban méri a társaság eladósodottságát, hiszen értéke szintén a finanszírozási kockázat mérésére alkalmas. Különösen a finanszírozó pénzintézetek alkalmaznak különböző, ehhez hasonló fedezeti mutatókat, amelyeknek lényege, hogy azt igyekeznek mérni, milyen mértékben képes a társaság eleget tenni hiteltartozásaiból eredő kötelezettségeinek. Ebben arra keressük a választ, hogy a társaság adózás és kamatfizetés előtti nyeresége és az időszakban elszámolt amortizáció (ami az adózás előtti működési pénzáramlásnak egy durva, de nagyságrendileg helytálló becslése) milyen mértékben nyújt fedezetet a társaság kamatkötelezettségeinek teljesítésére. Tehát a mutató számlálójában az időszaki adózás és kamatfizetés előtti eredmény és az időszakban elszámolt amortizáció szerepel, míg a nevezőbe az időszaki kamatráfordításokat állítjuk be. Minél magasabb a kamatfedezettségi mutató értéke, annál nagyobb biztonsággal tud a társaság eleget tenni kamatfizetési kötelezettségeinek. A mutató több időszakon keresztüli tartósan magas értéke azt is jelzi, hogy a társaságnak nagy biztonsággal lehet hitelezni. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb a társaság tevékenységének üzleti kockázata, állandó kamatráfordítási szint mellett annál nagyobb lesz a kamatfedezet tényleges vagy várható ingadozása, ennek megfelelően az ilyen társaságok hitelezése kockázatosabb. A fedezettségi mutatók értelmezésénél nagyon figyelni kell annak tisztázására, hogy mi a mutató pontos tartalma. Különösen hitelbírálatoknál figyelhető meg gyakran, hogy az A sajáttőke-arány azt mutatja meg, hogy a társaság tartós forrásai között milyen arányt képvisel a saját tőke. Mivel ennél a mutatónál állományok összevetéséről van szó, a számításokat nem szükséges az átlagos állományokkal elvégezni. A mutató számlálójában a társaság saját tőkéjének (záró)állománya szerepel, míg a nevezőben az összes tartós forrás. A nevezőben szokták olykor az összes forrást is szerepeltetni, és ennek különösen a hazai gyakorlatban lehet jelentősége. A hazai vállalatok közül sokak finanszírozási szerkezetére jellemző, hogy alacsony a számviteli értelemben vett hosszú lejáratú idegen források aránya, miközben hatalmasra duzzadt a rövid lejáratú, de folyamatosan megújított hitelek vagy egyéb kötelezettségek aránya. Ilyen esetekben reálisabb, ha a tőkeszerkezetben a tartósan fennálló rövid lejáratú kötelezettségeket is figyelembe vesszük. Problémát okozhat még az elsőbbségi részvények és az átváltható kötvények besorolása, amelyek gazdasági tartalmukat tekintve sok szempontból a saját tőke és az idegen források közötti hibrid értékpapírok. Általános gyakorlat, hogy a mutatóelemzésnél az auditorok által elfogadott besorolást alkalmazzák. A mutató értékének értelmezése viszonylag egyszerű, hiszen azt mondhatjuk, hogy minél magasabb a sajáttőke-arány, annál kevésbé van tartósan eladósodva a vállalkozás, annál alacsonyabb a pénzügyi kockázata. A magas sajáttőke aránnyal rendelkező vállalkozásokra általában az a jellemző, hogy hitelfelvételi lehetőségeiket kevésbé merítették ki, Ez a mutató arra keresi a választ, hogy a társaság fő tevékenységéhez kapcsolódó fedezeti összeg (értékesítési árbevétel és önköltségének különbsége) mekkora hányada a társaság nettó árbevételének. A számlálóban az árbevételek és az egyéb bevételek értékének az értékesítés közvetlen önköltségével csökkentett összege (B típusú eredménykimutatásból számítható), a nevezőben az árbevételek és az egyéb bevételek összege szerepel. A fedezeti mutató a társaság alaptevékenységének jövedelmezőségét vizsgálja, vagyis azt mutatja, hogy az alaptevékenységhez kapcsolódó értékesítés során mekkora haszonkulcsot (árrést) sikerült érvényesíteni. A mutatót nagyon jól alkalmazhatjuk az egyes előállított vagy kereskedelemben értékesített termékcsoportok jövedelmezőségének vizsgálatára, amennyiben rendelkezésre állnak a kellő részletezettségű adatok. Ennél a mutatónál is sokkal inkább az összehasonlításnak, mintsem a mutató abszolút nagyságának elemzése vezethet eredményre. A mutató nagysága összevetve a versenytársak hasonló értékeivel a társaság, illetve termékei piaci pozíciójára enged következtetni. Másrészt a fedezeti mutató időbeni változása az értékesített termék előállításának, illetve értékesítésének költséghatékonyságát is jelezheti. Ha az árbevétel-arányos nyereséget és a fedezeti mutatót együttesen vizsgáljuk, következtetéseket vonhatunk le a társaság működésének jövedelmezőségéről is. Viszonylag magas fedezeti mutató, de alacsony árbevétel-arányos nyereség esetén a problémát nem az alaptevékenységben, hanem a társaság működésének egyéb vonatkozásaiban kell keresni. Ilyenek lehetnek például a magas adminisztrációs költségek vagy a |
|||||
Ovulációs teszt
-
LH teszt
-
Peteérés teszt
-
Férfi termékenységi teszt
-
Terhességi teszt
-
Női termékenység, meddőség
-
Férfi termékenység, meddőség
Copyright © 2025 Econom.hu - info kukac econom pont hu
Alkoholszonda, alkoholteszt - Műszaki tudományok, Természettudományok, Informatika, Matematika - Hajós Iskola a Tisza-tavon Scatto - Fotó felszerelések |
Legfrissebb hozzászólások