Szolgáltatások a nemzetközi kereskedelemben

Felvetődik a kérdés, hogy vajon mely szolgáltatások kerülnek/kerültek be a nemzetközi kereskedelembe. Korábban az volt az általános vélekedés, hogy a szolgáltatások – sajátos tulajdonságaik miatt – nem tartoznak a „kereskedelemre alkalmas, szállítható áruk” (tradeable goods) körébe. Ez jó részükre kétségtelenül ma is igaz, de a technikai fejlődés (számítógépesítés, távközlés) egyre szélesíti azon szolgáltatások körét, amelyek alkalmasak arra, hogy nemzetközi kereskedelmi forgalom tárgyai legyenek (pl. telekonferenciák, számítógépes tervezés, távdiagnosztika, kulturális és sporteseményeken való „részvétel”, vagy például az Interneten elérhető szolgáltatások).

A szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének kapcsán többen felvetették a kérdést, hogy vajon mely országoknak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem területén? Amennyiben a szolgáltatásokat a fizikai árukhoz hasonlóan korlátok nélkül lehetne exportálni, akkor a fejlett és fejlődő országok szolgáltatásainak eltérő árszínvonala és a termelékenységi korlátok miatt a komparatív költségelőnyök a fejlődő országok oldalán lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szolgáltatásoknak csak egy hányada lehet nemzetközi kereskedelem tárgya, főleg azok, amelyekben a szellemi és fizikai tőke játssza a döntő szerepet, ahol viszont a fejlett világnak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelemben a fejlődő világ országaihoz képest. Ez a gondolatmenet – ha kiterjesztjük a szolgáltatások teljes szférájára – azt sugallja, hogy a fejlett országoknak a szolgáltatások, a fejlődőknek pedig (legalábbis a hagyományos) áruk termelésével kellene foglalkozniuk. Viszont a nem szállítható (non-tradeable) szolgáltatásoknál az eltérő termelési és bérköltségek előnyök forrásai lehetnek a fejlődő országok számára is.

A szolgáltatást nyújtó és annak felhasználója, illetve fogyasztója többféle módon kerülhet egymással kapcsolatba. A szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő közötti kapcsolat négyféleképpen jöhet létre.

Van amikor a fogyasztó utazik a szolgáltatás igénybevételének helyszínére (pl. turizmus, gyógykezelés, kikötői szolgáltatások), más esetben a szolgáltatást nyújtó által biztosított termelési tényezők áramlanak a szolgáltatás helyszínére (pl. közvetlen tőkeberuházás formájában a bank-, biztosítási stb. szolgáltatások). A szolgáltatások egy részénél maga a helyváltoztatás biztosítása (vonatkozzon az árura vagy személyekre) a szolgáltatás (fuvarozás, személyszállítás). Végül a termelő és fogyasztó kapcsolatát fizikai helyváltoztatás nélkül is biztosíthatják az adatátviteli és hírközlési rendszerek. (Ez a szektor a leginkább dinamikus, és itt rejlenek azok az előnyök, amelyek kiaknázásában szinte kizárólag a fejlett ipari országoknak vannak lehetőségeik.)

Ha a szolgáltatás nyújtásának színhelye fejlődő ország, akkor az előnyöket, illetve azok egy részét az adott ország is élvezi. Az más kérdés, hogy amennyiben a fejlett országokból áramlanak a szolgáltatás termelési tényezői a fejlődő országba, akkor annak nyereségét a beruházó „megcsapolja”. Mindenesetre az előnyök kiaknázásához a szolgáltató szektorok fejlődése, ehhez pedig a szolgáltatások termelési tényezőinek szabad nemzetközi áramlása szükséges – ami alátámasztja azokat az érveket, amelyek a világkereskedelem eme szektorának liberalizálását sürgetik.

A nemzetközi szolgáltatáskereskedelem számbavétele

A nemzetközi, azaz az országok közötti áru- és szolgáltatáskereskedelem – pontosabban annak pénzügyi vetülete – az országok központi bankjai által készített folyó fizetési mérlegekben jelenik meg. Ezeket a mérlegeket találjuk meg a Nemzetközi Valutaalap fizetési mérleg statisztikáiban. A szolgáltatás kereskedelem köre, határai pontosan nincsenek definiálva, az egyes országok adatainak tartalma egymástól jelentősen eltérhet, vagyis számos statisztikai problémával lehet találkozni ezen a területen. A pontatlan számbavétel miatt az az általános vélemény, hogy a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem értéke alulbecsült. A folyó fizetési mérlegekben a nemzetközi szolgáltatáskereskedelemmel kapcsolatos bevételek/kifizetések korábban is az árukereskedelemtől elkülönítve, az un. „nem tényezőszolgáltatások” (non-factor services) egyes tételeiként jelentek meg (láthatatlan tételeknek is nevezzük őket). Külön jelentek meg a „tényezőszolgáltatások” (factor services), azaz a klasszikus termelési tényezők munka, tőke külföldi tevékenységéből fakadó hozamok (átutalt munkajövedelmek, kamatjövedelem, nyereség).

Az újabb fizetési mérleg statisztikák a folyó fizetési mérlegben a

• reálgazdasági tranzakciókat (áru- és szolgáltatáskereskedelem),
• a jövedelmek egyenlegét,
• a viszonzatlan és egyéb átutalásokat különítik el.

A szolgáltatáskereskedelem a fizetési mérlegekben az alábbi bontásban jelenik meg:

• szállítás,
• turizmus,
• hivatalos szolgáltatások,
• magánszolgáltatások.

A szolgáltatásokat tartalmazó nemzetközi fizetési mérleg statisztikák tehát négy komponensre bonthatók. Részletesebb felosztást az egyes nemzeti folyó fizetési mérleg statisztikák vagy külön elemzések kínálnak. A szállítási, valamint  turisztikai szolgáltatások tartalma nyilvánvaló. A hivatalos szolgáltatások  körébe az államközi, illetve nemzetközi szerződéseken alapuló, állami vagy magánvállalatok által nyújtott szolgáltatások tartoznak. Ezeket a szolgáltatásokat az adott országban működő nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ, az EU brüsszeli intézményei stb.) veszik igénybe. A magánszolgáltatások területe a legváltozatosabb. Ebben jelenik meg valamennyi üzleti szolgáltatás: pénzügyi szolgáltatások, áruszállításhoz nem kapcsolódó biztosítás, hírközlés, információ-szolgáltatás, piackutatás, reklám, szakmai szolgáltatások (tervezés, tanácsadás, könyvelés, menedzsment stb.), művészeti és egyéb szellemi szolgáltatások, könyvkiadás, terjesztés, szellemi alkotások (szabadalom, védjegy, franchise, szerzői jogok stb.) áramlásából származó díjfizetések.