P/E mutató

Az árfolyam/nyereség (P/E) mutató matematikailag a részvény árfolyama és a részvénytársaság egy részvényére jutó adózott nyeresége (tehát nem az osztalék) hányadosaként adódik. Jelentése leegyszerűsítve az, hány év alatt termeli meg az adott cég az árának megfelelő nyereséget a jelenlegi jövedelmezőségi viszonyok állandósága mellett.

Ha a P/E mutató értéke 20, akkor ez a fentiek szerint azt jelenti, hogy a cég 20 év alatt ér el annyi nyereséget, amelynek összege éppen a jelenlegi részvény árat adja. A P/E mutató önmagában nem rendelkezik információtartalommal, csak más papírok hasonló mutatójával összehasonlítva. A magasabb P/E mutató ugyanis pozitívabb megítélést takar, amelyik társaságnak magasabb a P/E mutatója, azt elvileg magasabbra értékeli a piac, míg az alacsonyabb P/E mutatóval rendelkező cég relatíve alulértékeltnek számít.

A társaságok összehasonlítása azonban nem lehet általános, legtöbbször csak az adott iparágban, hasonló feltételek mellett működő cégek P/E mutatóinak összevetése nyújthat számunkra segítséget. Így pl. a MOL és az OTP összehasonlítása kevés információval szolgál, azonban a MOL-nak a lengyel PKN Orlen vagy az osztrák OMV cégekhez viszonyított P/E mutatója már beszédes szám lehet. Természetesen a P/E mutató sem mindenható, önmagában ad kellő alapot befektetési döntéseink meghozatalához. A cél nem egyszerűen az, hogy találjunk egy olyan papírt, amely alulértékelt a piachoz képest, hanem az, hogy olyan papírunk legyen, amelynek alulértékeltsége csak ideiglenes, és a jövőben ez várhatóan megszűnik. A P/E mutató azonban erre vonatkozóan nem ad kapaszkodót, ahhoz már a társaság mélyebb elemzése szükséges. (bet.hu)

Önnek mi a véleménye?