Tracker certifikát

A tracker certifikát a certifikátok legegyszerűbb típusa. Éppen ezért a ’90-es évek elején, amikor a certifikátokat Németországban piacra dobták, ez volt az első megvásárolható típusa a certifikátoknak. A mögöttes termékét követi, tehát annak egységnyi változása a tracker certifikát esetében is egységnyi változást eredményez. Fontos megjegyezni, hogy ez a megállapítás mind hosszú, mind rövid távon csak elméletben igaz. Felmerülhet a kérdés, hogy ebben az esetben a befektető miért nem magát a mögöttes terméket vásárolja meg.

A tracker certifikátok mögöttes terméke a legtöbb esetben egy index vagy egyedi részvények bizonyos szempontból összeválogatott kosara. Ha a befektető a tracker certifikátok mögöttes termékét meg akarná vásárolni, nagyon nagy tőkére, szakértelemre és időbefektetésre lenne szüksége. Példaként az S&P 500 indexet hozzuk fel, amely 500 darab részvényt tartalmaz meghatározott súlyozással.

Nem csak index szolgálhat a tracker certifikátok mögöttes termékéül, hanem olyan részvénykosarak, amelyek egy meghatározott iparág vállalatainak részvényeit tartalmazzák. Nyilvánvaló, hogy a kisbefektető az előbb említett okokra visszavezethetően nem fog egy ilyen portfoliót saját maga létrehozni, viszont a certifikát megvásárlásával egy ugyanolyan diverzifikáltságú portfoliót kap kézhez, mint egy index vagy az iparágak vállalatainak részvényeiből létrehozott portfolió, kiküszöbölve ezzel a nem szisztematikus kockázatot. A kibocsátó rendelkezik megfelelő tőkével ahhoz, hogy a

Certifikátok

A certifikátokat olyan strukturált terméknek foghatjuk fel, melyek árfolyamát valamilyen mögöttes termék árfolyamának változása határozza meg. A valóságban ez azonban sokkal összetettebb és számos lehetőséget ad az egyéni elképzelések szerinti befektetésekre. Az Erste Befektetési Zrt. hivatalos definiálása alapján a „certifikátok olyan nem a magyar jog alapján kibocsátott származékos értékpapírok, amelyek egy mögöttes alaptermék, vagy termékcsoport árfolyamváltozásából való profitálást tesznek lehetővé.”

A mögöttes termék a teljesség igénye nélkül lehet: egyedi részvény, részvény-portfolió, részvényindex, befektetési alap, kötvény, devizapár, nyersanyag, hedge fund vagy akár maga a certifikát is. A mögöttes termékek palettája roppant széles, így olyan tőkepiacokon, ahol a certifikátok igen elterjedtek, szerteágazó lehetőséget biztosítanak a befektetőknek forrásaik elhelyezésére, szerteágazóbbat, mint bármely más, jelenleg forgalomban lévő eszköz. Nagyon fontos tulajdonsága, hogy a kibocsátó bank rendelkezik a mögöttes termékkel, és bizonyos típusú certifikátok esetén különböző derivatívákkal. Ezentúl fontos megjegyezni, hogy a certifikát passzívan vagyonkezelt termék, és ebből kifolyólag csak a mögöttes termék alakulását képezi le, valamint megvásárlója számára nem von maga után kamatjellegű, valamint osztalék formájában előálló bevételt sem, ellentétben a direkt befektetéssel, ahol ez közvetlen jövedelmet jelenthet. Nem csak az alapterméket illetően van választási lehetősége a certifikát megvásárlójának. Jelentős különbség van az egyes fajták között a tekintetben, hogy hogyan követik az alaptermék árfolyamát.

Értékpapírosítás (securitization)

Ez a technika a világ számos, fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező országában nagyon népszerű, a magyar piacon viszont még újdonságnak számít. Eredetileg az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államokban kezdték alkalmazni. Abban az időben még csak a jelzáloghitelek és más lakossági bank-hitel portfoliók finanszírozására alkalmazták. Innen fejlődött tovább a technika, és a ’80-as években már más eszköztípusok is képezték az alapterméket.

„Az értékpapírosítás folyamata során pénzügyi követelések egy csoportját különítik el jogi és gazdasági értelemben, és ezt fedezetként használva ún. eszközzel fedezett értékpapírokat (asset-backed security, vagy ABS) bocsátanak ki a piacra.” (Nádasdy)

Egy másik megközelítésből „értékpapírosításra akkor kerül sor, amikor egy külön erre a célra létrehozott entitás, vagy céltársaság tulajdonjogot szerez a pénzügyi eszközök egy csoportja felett, és a pénzügyi eszközökből befolyó várható bevételek fedezetére alapozva értékpapírokat bocsát ki” (Fabozzi).

Az értékpapírosítási folyamat alapstruktúrája két lépcsőből tevődik össze. Az elsőben a kezdeményező, avagy az értékpapírosító (originator) meghatározza azon eszközöket, melyeket egy ún. referenciaportfolióba olvaszt. E folyamat révén az érintett eszközök eltűnnek az értékpapírosító mérlegéből. Ezután ezt az értékpapírosítandó portfoliót értékesíti egy második félnek, melyet kibocsátónak (vagy céltársaságnak) nevezünk. Érthetően megfogalmazva a céltársaság egy adott pénzügyi intézmény által speciálisan az alapterméket képező eszközök megvásárlására létrehozott szerv.

Pénzügyi közvetítő rendszer

A pénzügyi közvetítő rendszerek legfőbb feladata a deficites és a szufficites gazdasági alanyok közötti közvetítés. A makroökonómiai értelemben vett négy gazdasági alany csoport közül a háztartások jellemzően nettó megtakarítók, a vállalatok és az államháztartás pedig az esetek nagy többségében nettó hitelfelvevő. Ezen egyszerűsítésből kifolyólag végső soron a befektetési piac keresleti oldalán a háztartások, míg kínálati oldalán a vállalatok és az államháztartás állnak. Így a pénzügyi közvetítő rendszerek a nettó megtakarítók és a nettó hitelfelvevők között áramoltatják a szabad pénzeszközöket, és ezzel a megtakarításokat működőtőkévé alakítják, elősegítve ezzel a reálberuházások létrejöttét.

A pénzügyi közvetítő rendszer segítségével a megtakarítások és a beruházási szükségletek lényegesen egyszerűbben találkozhatnak, mint a pénzügyi közvetítő rendszer megléte nélkül. A rendszer működőképességének természetesen van létjogosultsága, ugyanis a megtakarítók már régóta tudják, hogy érdemes a megtakarításaikat működtetni, a beruházni szándékozók pedig általában nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű forrással, ezért gondoskodniuk kell idegen tőke bevonásáról.

A pénzügyi közvetítő rendszereket megkülönböztethetjük azáltal, hogy a tőkeáramlás közvetett vagy közvetlen. A közvetlen tőkeáramlás esetén a befektető saját maga hozza meg befektetési döntéseit, közvetítő intézmény nem kapcsolódik be a folyamatba. A közvetlen tőkeáramlás eszközei jellemzően a részvények és a kötvények, a tőkeáramlás színtere pedig a tőzsde. Emellett a közvetlen

Megújuló energia

Megújuló energiaforrások alatt azokat az energiaforrásokat értjük, amelyek hasznosítása közben a forrás nem csökken, hanem azonos ütemben újratermelődik, vagy megújul.

Részvény

A részvény kibocsátásakor a tőke megkettőződésének folyamata történik, mivel a részvényes kezében lévő értékpapírok adják a fiktív tőkét, az értékpapír megvásárlásából szerzett pénzen vásárolt és a termelés megkezdéséhez szükséges javak adják a reáltőkét. A két tőke elkülönül, önálló életet él. A részvény igen kockázatos befektetési forma, a részvényes csak értékesítés útján juthat a pénzéhez.

A részvénytársaság előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul. A tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes nem felel. A részvény a társaság alaptőkéjéhez teljesített vagyoni hozzájárulást, a részvényes vagyoni és tagsági jogait, valamint a kötelezettségeit testesíti meg. A részvény kibocsátásához, a többi értékpapírhoz hasonlóan, a törvényi szabályozás szigorú kellékek meglétét írja elő.

Forgalomképesség szempontjából a részvényeknek két típusát különböztethetjük meg: a bemutatóra és a névre szóló részvényeket. A zártkörűen működő részvénytársaságok részvénye, a dematerializált részvény, az elsőbbségi és a kamatozó részvény, valamint a dolgozói részvény kizárólag névre szóló részvényként bocsátható ki. Bemutatóra szóló részvények csak a nyilvánosan működő részvénytársaság törzsrészvényei lehetnek. (Zártkörűen működik az a részvénytársaság, amelynek a részvényei nem kerülnek nyilvános forgalomba.

Részvényfajták:

törzsrészvény, elsőbbségi részvény, kamatozó részvény, dolgozói

Kötvény

A kötvény hosszabb lejáratra szóló, hitelviszonyt megtestesítő, kamatozó értékpapír, amelyben kibocsátója kötelezettséget vállal arra, hogy előre meghatározott időpontban törlesztőrészletet és az addig esedékes kamatot megfizeti. Jellemzői:

hitelviszonyt testesít meg klasszikus formában fix kamatozású általában közép- vagy hosszúlejáratra szóló forrásbevonást jelent, ez határozza meg a lejáratát

A kötvényre rányomott értékjelzés a névérték, ez jelenti a hitel összegét, azaz a kötvény az adós és a hitelező jogviszonya. A törlesztés többféleképpen történhet:

lejáratkor egyösszegben a futamidő alatt, meghatározott időszakonként, egyenlő részletekben a futamidő alatt, egyenlő részletekben, a türelmi időt követően is sajátos megoldás a törlesztési tervnek megfelelő forma, ez esetben sorsolással meghatározott a törlesztés.

A gyakorlatban jól bevált forma a konvertálható, átváltható, átváltoztatható kötvény. Ez a fix kamatozás mellett olyan lehetőségeket biztosít tulajdonosának, hogy meghatározott időszakon belül igényt tarthat a névértéken történő visszafizetésre, vagy módot kap, hogy kötvényét névértéken a vállalkozás részvényeire cserélje. Az opciós kötvény: fix kamatozású, jogot biztosít tulajdonosa számára, hogy a kibocsátó társaság értékpapírját előre meghatározott árfolyamon, határozott időszakon belül megvásárolja. A kötvény az értékpapírpiacon szabadon értékesíthető, árfolyamértéken, rendszerint jól kiszámítható, biztos jövedelmet hoz.

Állampapírok

Az államadóság egy részét megtestesítő értékpapírok. Lehetnek: rövidlejáratúak a kincstári váltók (T-bill); középlejáratúak a nemzetközi gyakorlatban a kincstárjegyek (T-note); hosszúlejáratúak az államkötvények (T-bond). A magyar gyakorlatban az államadóssági kötvény az állam hosszú lejáratú adósságát testesíti meg, az államjegy pedig a rövidlejáratú adósságot. A kincstárjegy az államjegy megjelenési formája, a költségvetés likviditási problémáinak kiküszöbölésére szolgál. A kincstárjegy bemutatóra szóló, rövid lejáratú, fix kamatozású értékpapír, az MNB monetáris politikájának fontos eszköze.

Értékpapírok

Az értékpapír meghatározott alaki kellékekkel rendelkezik és a benne foglalt jogokat kizárólagos erővel testesíti meg. Birtokosa az értékpapírban foglalt jog tulajdonosa. Az értékpapír külső megjelenésében is eltér más közokiratoktól. Forgalomképes okirat, amely az átruházási lehetőség alapján három csoportra osztható:

bemutatóra szóló értékpapír: tulajdonosa az értékpapír egyszerű átadásával juthat jogaihoz névre szóló értékpapír: csak az értékpapíron feltüntetett természetes, vagy jogi személy élhet az értékpapíron szereplő jogokkal rendeletre szóló értékpapír: feltüntetik az értékpapíron azt a természetes, vagy jogi személyt, aki/amely az értékpapírhoz kapcsolódó jogokat jogosult gyakorolni, de neve mellett az úgynevezett rendeleti záradék szerepel.

Az értékpapír csoportosítása többféle szempont szerint lehetséges: 1. Az értékpapírban foglalt jog szerint:

követelést megtestesítő értékpapírok: csekk, váltó, kötvény, adósságlevelek részesedést megtestesítő értékpapírok: részvény, részesedési jegy áruval kapcsolatos jogot megtestesítő értékpapírok: közraktárjegy, hajóraklevél

2. Az értékpapír hozama alapján:

nem kamatozó értékpapírok: diszkont kincstárjegy, váltó fix hozamú értékpapírok: klasszikus kötvény változó hozamú értékpapírok: részvény, minden részesedést megjelenítő értékpapír átmeneti formák: változó (lebegő) kamatozású kötvény, konvertálható (átváltható) kötvény

3. Lejárat szerint az értékpapírok lehetnek: – rövid lejáratúak: váltó – középlejáratúak: 1 – 5 év között, kötvények – hosszú lejáratúak: 5 éven túl, kötvény, záloglevelek, államadósság kötvény – lejárat nélküli értékpapírok: örökjáradékos kötvény, szövetkezeti üzletrész

4. Forgalomképesség szerint:

forgalmazás köre alapján:

Tőkepiac

A tőkepiac a hosszú lejáratú, éven túli ügyletek megvalósulását jelenti, ahol az egészen kis összegű, de hosszútávú befektetésektől a rendkívül nagy összegekig minden megoldás megtalálható. A megtakarítások átcsoportosítása a következő eszközökkel valósulhat meg: hosszú lejáratú bankbetétek és bankhitelek, részvények, kötvények, záloglevelek, egyéb.