Makroökonómia

A makroökonómia összevont (aggregált) mutatók, jellemzők formájában elemzi a gazdaság teljesítményét, állapotát, fejlődési tendenciáit (éves nemzeti jövedelem, munkanélküliség, infláció, gazdasági növekedés, stb.). A vizsgálat eltérő tárgya a mikroökonómiától eltérő elemzési eljárásokat is igényel.

A közgazdaságtannak mikro- és makroökonómiára való felosztása és ezzel egyidejűleg a modern makroökonómiai elemzés kialakulása a nagy világgazdasági válság utáni időszaknak, az 1930-as éveknek a terméke. A közgazdaságtudomány rövid, néhány évszázados múltja ellenére is több irányzatot fejlesztett ki. Ezért a mai makroökonómia elméletnek többféle irányzata létezik. A különböző irányzatok közötti különbség elsősorban a gazdaság működőképességével, az önszabályozó mechanizmus létezésével összefüggő eltérő állásfoglalásokból ered. Ez viszont döntően a gazdaság fejlődésének, a különböző gazdasági bajok változásának a függvénye. Az irányzatok között állandó vita folyik.

Irányzatok:

• Merkantilisták: A céljuk volt, hogy minél több arany kerüljön az országba. Szerintük az állami beavatkozás teremti meg a gazdasági folyamatok szabályszerűségét.
• Fiziokraták: Szerintük csak az állami beavatkozás nélküli gazdaság működőképes. Három szektoros modelljükben a három szektort a földbirtokosok, a bérlők és az iparosok alkotják. Közöttük lévő egyenlő értékek cseréje spontán módon biztosítja a gazdaság zavartalan működését.
• Klasszikus közgazdaságtan: Jelentős képviselője volt Adam Smith és Ricardo. Itt fogalmazódott meg először a tökéletesen versenyző piac alapelvei. Az állam feladata mind össze az éjjeli őr szerep és a közjavak előállítása.
• Neoklasszikus közgazdaságtan: Szerintük az egyensúly automatikus létre jön, nincs szükség az állami beavatkozásra.
• Keynesizmus: A magára hagyott gazdaság működésképtelen.
• Monetarista irányzat: A direkt állami beavatkozás ellen lép fel, rámutatva, hogy ha a pénzforgalmat a központi bank helyesen szabályozza, akkor a gazdaság jól működik.