Konvertibilitás

A nemzetközi fizetéseket valutákban, illetve devizákban eszközlik. Valutának tekintjük egy ország törvényes fizetési eszközét, magát a bankjegyet, amely a kibocsátás helyén a pénzfunkciókat betölti. (Ár meghatározásra, tartozások és követelések kiegyenlítésére és befektetésekre használják.) A deviza fogalmának két fajta értelmezése ismert. Szűkebb értelemben ide soroljuk a külföldi valutára szóló pénzhelyettesítőket, a külföldi pénzeszközökre kiállított tartozást vagy követelést megtestesítő értékpapírokat. Tágabb értelemben mindenfajta – nemzetközi fizetésekben használható – eszköz devizának tekinthető, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyek és a klasszikus pénzeszköz, az arany is. Ez utóbbi monetáris (tehát pénzként történő) használata az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan beszűkült, s tulajdonképpen az országok megállapodtak abban, hogy az aranyat demonetizálják.

Az un. világpénz (nemzetközi fizetésekben használt pénz) funkcióban fontos minőségi változás következett be. A hetvenes évektől már nemcsak nemzeti valuták forognak e szerepkörben, hanem megjelentek a nemzetközi valuták is. Nemzetközi valutáról akkor beszélünk, ha a valuta kibocsátásáról, használati köréről, feltételeiről stb. alapvető kérdésekről nem egy ország, egy adott nemzeti monetáris hatóság dönt, hanem egy kollektíva. A nemzetközi valuta értékét – vásárlóerejét így nem egy nemzetgazdaság, hanem a közösség globális teljesítménye határozza meg.

A devizapolitika egyik kiemelt – elsőszámú – feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról, hogy a hazai törvényes fizetési eszköz milyen feltételek mellett kerülhet be a nemzetközi forgalomba. E döntés alapvetően két formát ölthet:

1. a hazai valuta minden feltétel, azaz korlátozás nélkül – a tulajdonos döntésétől függően – beléphet a nemzetközi forgalomba;
2. az adott valuta nemzetközi forgalomba lépésére csak a hatóság által megszabott módon (formában és mértékben), tehát az illetékes hatóság engedélye alapján kerülhet sor.

Az első eset jelenti a valuta konvertibilitását, az utóbbinál kötött valutáról beszélünk. Természetesen a két szélsőséges fonna között a valuta nemzetközi forgalomképességének számtalan módozata létezik. Például a transzferábilis valuta esetében bizonyos relációkban, meghatározott országok valutáira a szabad átválthatóság biztosított, míg más valuták felé kizárólag engedélyhez kötötten kerülhet sor az átváltásra. A forgalomképesség természetesen nemcsak a konverziós lehetőségtől függ. A valuta szabad átutalhatósága (kivitele, behozatala) is fontos jellemző. Nemzetközi valuták esetében a forgalomképesség eltérően minősíthető. E valuták természetes módon vesznek részt a nemzetközi fizetési forgalomban, hiszen éppen az különbözteti meg őket a nemzeti valutáktól, hogy eredendően e feladat betöltésére hivatottak. (Nemzeti valuták esetében a világpénz-funkció betöltésére csak akkor kerülhet sor, ha a valuta számos követelménynek megfelel.)

Egy gazdaság nemzetközi mozgásterét nyilván alapvetően befolyásolja, hogy milyen módon használható fel a nemzeti valuta nemzetközi fizetések teljesítésére, milyen gyorsan és rugalmasan követheti a nemzetközi gazdasági vagy kereskedelmi döntést a megfelelő átutalás. Más oldalról közelítve: mennyiben jelenthet akadályt a deviza hiány, a külföldi pénzeszközzel való ellátottság abban, hogy egy egyébként kedvező gazdasági, netán financiális döntést villámgyorsan kiaknázzanak. A konvertibilitás a gazdaság, az üzleti szereplők számára a döntési rugalmasságot biztosítja, hiszen adott esetben a tranzakcióhoz szükséges pénzügyi eszközöket azonnal (engedély kérés és átváltási kényszer vállalása nélkül) biztosíthatják.

Bármennyire is fontos a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szempontjából a valuta konvertibilitása, a valuta korlátozás nélküli nemzetközi forgalmának a bevezetésére csak igen kemény feltételek mellett vállalkozhat egy ország. A konvertibilitás alapvetően háromféle lehetőséget kínál a valuta felhasználására. Természetesen felhasználható a valuta áru és szolgáltatás vásárlásra, átváltható valamilyen más eszközre, illetve jelenlegi felhasználásáról lemondva a tulajdonos a tartalékolás mellett is dönthet. A konvertibilitás fenntarthatósága (zavartalan működése) alapvetően attól függ, hogy a valuta tulajdonosok döntése mennyire arányosan oszlik meg az elvi lehetőségek között. A felhasználói döntések bármely irányú túlsúlya komoly zavarokat eredményezhet a konvertibilitás fenntartásában. Ha a tulajdonosok kizárólag, vagy döntően áruvásárlásra kívánják felhasználni eszközeiket, a konvertibilitást deklaráló országban áruellátási problémák jelentkezhetnek (un. kivásárlási veszély). Az egyoldalú konverziós igény nyilvánvalóan a rendelkezésre álló devizatartalékok korlátjába ütközik. S ha a tartalékolás jelenti a valuta fő felhasználási formáját, a külföldi tulajdonosoknak fizetendő kamat túlzottan nagy tehertételt jelenthet az országnak. Hiszen a valutatulajdonosoknak fizetendő kamat “kitermelésére” aligha van lehetőség: a rövid lejáratra elhelyezett összegeknek a megfelelő kamathozamot biztosító kihelyezésére nincs mód.

A konvertibilitás deklarálására tehát akkor kerülhet sor, amikor a tulajdonos gazdaság reálteljesítményét és pénzügyi stabilitását pozitívan értékelik a partnerek. A partnerek véleménye, amelyek a kérdéses valutát döntően használják, rendkívül fontos. Igaz, hogy a konvertibilitást a valuta tulajdonos kormánynak kell hivatalosan deklarálnia, egy valuta ténylegesen csak akkor kerülhet be a nemzetközi fizetési forgalomba, ha e tulajdonosi bejelentést a potenciális partnerek komolyan veszik. Hisznek a bejelentés, azaz az átváltási ígéret komolyságában, biztosítva látják az adott valuta kedvező felhasználási lehetőségét. Bíznak abban, hogy a jövőben is rendelkezik az ország megfelelő – nemzetközi piacon is forgalomképes – termékekkel, s jövőbeni árfolyam és kamatpolitikájának a realitásában sem kételkednek.

A valuta nemzetközi forgalomképessége különböző mértékű lehet. Általában a kormányok nemzetközi pénzforgalmi politikáját az óvatosság, s így a fokozatosság jellemzi. Fokozatosság több szempontból is; mindenekelőtt, hogy kik és milyen területen (milyen célra) élhetnek a szabad valuta átválthatóság lehetőségével? A valutakonvertibilitás legismertebb alapvető típusai a következők:

Valutakonvertibilitás típusai

Általában először a valutakülföldiek számára biztosítják a valuta szabad nemzetközi felhasználhatóságát, fokozatosan bővítve azon fizetési jogcímek körét, ahol élhetnek a lehetőséggel. Ezt követően, legalább is a külső részleges konvertibilitás sikeres működése után, kerül sor a valutabelföldiek felé a konvertibilitás bevezetésére. A teljes konvertibilitás tehát azt jelenti, hogy adott valutát mindenki, valuta kül- és belföldiek egyaránt, a nemzetközi fizetések valamennyi területén szabadon használhatják. A konvertibilis valuták köre az elmúlt évek folyamán lényegesen kibővült. Különösen megnőtt számuk az elmúlt két évtized folyamán, a liberális gazdaságpolitika térhódításakor, amikor az állam részvétele illetve beavatkozása a gazdaság működésébe általános jelleggel mérséklődött.