A termelékenységi hátrányban lévő ország lemaradása nem minden termék esetében azonos nagyságrendű, így az összmunkaráfordításon belüli ráfordításarányok nem azonosak. Ha az ország azon termékek termelésére és exportjára szakosodik, melynek ráfordításaránya a partneréhez képest kedvezőbb, komparatív előnyt élvez, amit az alábbi példa szemléltet.
Termék Abszolút ráfordítás relatív ráfordítás fogyasztás
X | y | < | X | y | < | X | y | |
A | 1 | 3 | 4 | 25% | 75% | 100% | 4 | 2 |
B | 2 | 4 | 6 | 33% | 67% | 100% | 4 | 0,5 |
A példánkban a „B” ország akkor realizál komparatív előnyt, ha az „y” termékre szakosodik, mivel az összmunkaráfordításnak csak 67%-át fordítja „y” előállítására, s ez kedvezőbb arány, mint „A” ország 75%-os ráfordításaránya. „A” ország pedig hasonló okból x termékre szakosodik (25%-os ráfordításarány ellentétben „B” ország 33% -ával).
Ha az országok külkereskedelmi árucsere nélkül, csak hazai termeléssel akarják az adott példában az összfogyasztásra kerülő terméket előállítani, akkor:
A ország összóraszükséglete (1*4) + (3*2) = 10 óra B ország összóraszükséglete (2*4) + (4*0,5) = 10 óra
A két ország összesen 8x + 2,5y terméket termel.
Ha az említett módon szakosodnak és a fogyasztáshoz szükséges termékeket a külkereskedelmi árucsere segítségével szerzik be, akkor:
„A” ország a 10 órai összmunkát x termékre fordítja 10 óra/1 óra = 10 db x termék
„B” ország a 10 órai összmunkát y termékre fordítja 10 óra/4 óra = 2,5 db y termék.
A két ország összesen 10 x + 2,5 y terméket termelt a szakosodás következtében.
Ez 2 db x termékkel több, mint a külkereskedelem nélküli esetben.
A nemzetközi szinten létrejött többlettermékből – nyereségből – azonban mindkét félnek részesednie kell, hiszen ezen haszon reményében kereskednek. Azt, hogy milyen arányban részesednek, a mindenkori árviszonyok döntik el.
Ahhoz, hogy jelen példában a csere létrejöjjön és a komparatív hatás mindkét félnél kimutatható legyen, a „B” ország által szállított 2y ára 4x – 6x között kell, hogy legyen.
Abban az esetben, ha:
2y = 7x, azaz „A” országnak 7x-et kellene adnia – amit 7*1 óra = 7 óra alatt állítana elő – a csere már nem érné meg számára, mert a 7 óra alatt nem 2, hanem ennél több y-t is megtermelhetne (7:3 = 2,33).
Abban az esetben, ha 2y = 3x, azaz „B” ország a 2y termékfeleslegéért – amelyet 2*4 = 8 órai munkával állítana elő – csak 3x terméket kapna, akkor ezt a 8 órai munkát x termék gyártására fordítaná (mert ekkor nem 3, hanem 8:2 = 4 db-ot állíthatna elő.)
A leegyszerűsített példából is egyértelmű, hogy a komparatív előnyök realizálhatósága liberális kereskedelmet tételez fel.
A valóságban azonban az államok vélt vagy valós nemzetgazdasági érdekből – eltérő intenzitással ugyan, de – beleszólnak a nemzetközi árucsere szabad folyásába. Az állami beavatkozás következtében megváltoznak az árviszonyok, lehetetlenné válik a valódi ráfordításarányok megállapítása.
Önnek mi a véleménye?
You must be logged in to post a comment.