IMF

Az IMF olyan kormányközi együttműködés céljával alapított pénzügyi intézmény, amelynek alapokmány határozza meg a tevékenységét és a politikáját is. Célkitűzései a következők:

• nemzetközi monetáris együttműködés elősegítése, konzultációs fórum lehetőségének kialakítása,
• nemzetközi kereskedelem bővítése és kiegyensúlyozott növelése,
• árfolyamstabilitás megteremtése, versenyszerű leértékelések elkerülése,
• a tagországok részére sokoldalú fizetési rendszer megteremtése a folyó műveletekre és a devizakorlátozások megszüntetése,
• fizetési mérleg egyensúlyhiányának rendezésére segélynyújtás, pénzügyi erőforrások biztosításával.

Az IMF tehát a nemzetközi monetáris rendszer egészének nehézségeit próbálja megoldani. Az IMF tagjaivá csak azok válhatnak, akik az alábbi három feltételnek megfelelnek:

• csak országok lehetnek, és a tagfelvételt a kormányok kérhetik,
• vállalják az alapszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítését,
• önálló külgazdasági tevékenységet folytatnak oly módon, hogy ennek feltételrendszerét is önállóan alakítják.

Az IMF szervezete

Az IMF élén a Kormányzótanács áll (tagországok által kinevezett kormányzók és kormányzóhelyettesek), amely évenként egy alkalommal a Közgyűlésen dönt a felmerülő kérdésekben. A Kormányzótanács választja az Alap vezetőjét, a vezérigazgatót, 5 évenként. A vezérigazgató egyben az Ügyvezető Igazgatóság elnöke is. Az Ügyvezető Igazgatóság az Alap rendszeres tevékenységet végző szervezeti egysége, amelynek élén a vezérigazgató áll. Az Ügyvezető Igazgatóság 22 tagú. Az IMF szervezetének jellemzően fontos részét jelentik az ad hoc bizottságok és az állandó bizottságok, amelyeket meghatározott feladatok ellátására hoznak létre, hatáskörüket a Kormányzótanács határozza meg.

A kvóta jellemzői és szerepe

Az IMF a döntéshozatalnál az úgynevezett súlyozott szavazási gyakorlatot alkalmazza. A Kormányzótanács minden tagját 250 alapszavazat illeti meg, a változó rész a kvóták alapján határozódik meg. Az IMF tagállamainak a Valutaalap alaptőkéjéből való részesedését kvótának nevezzük. A kvóta meghatározásához a következő adatokra van szükség:

• bruttó hazai termék, illetve a nemzeti jövedelem alakulása
• adott ország gazdasági teljesítménye
• nemzetközi tartalékszint
• külkereskedelmi forgalom alakulása
• fizetési mérleg alakulása.

Az alaptőkéhez való hozzájárulás meghatározását követően a kvóta befizetése teljes összegben történik, 25 %-ban szabadon átváltható valutában és 75 %-ban a tagország valutájában. A kvóták felülvizsgálatára 5 évenként kerül sor. A kvóta a tagország súlyát jelzi az egyes területekben, és az alábbiakat is meghatározza:

• forrásokhoz való hozzáférés mértéke
• lehívható hitelek nagysága
• az SDR-ből való részesedés
• adott ország szavazatai.

Az 1976. évi Alapokmány módosítás

A 70-es  évek elején visszaesett a gazdasági növekedés, jelentőssé vált a munkanélküliség szintje, valamint az inflációs ráta is. Az IMF tevékenységét szükségszerűen módosítani kellett:

• az árfolyamrendszer szabadabbá tételével csökkent annak szabályozó funkciója
• kiemelkedő jelentőséghez jutott a hitelfolyósítás
• átértékelték a kvóták szerepét, és a hitelezésben a kvótákon felül egyéb feltételek is szerephez jutottak
• az IMF, mint nemzetközi szervezet egyre jelentősebb tényezővé vált a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok területén.

Az 1976. évben Jamaicában kialakított változások a Valutaalap működésében nem jelentettek új gyakorlatot a szó igazi értelmében, de elfogadható kompromisszumot hoztak. Ekkor került sor az arany demonetizálására, ami azt jelentette, hogy az USD aranykonverziós kötelezettségének 1971. évi ideiglenes felfüggesztése intézményessé vált. Az alapokmány módosítása óta a tagországok szabadon választhatják meg árfolyamrendszerüket, választhatják a szabad árfolyammozgást, a lebegtetést, más valutához, több valutából álló kosárhoz, vagy az SDR-hez történő rögzítést.

Az IMF pénzügyi forrásai és hitelezési tevékenysége

Az IMF pénzügyi forrásai

A Valutaalap pénzügyi forrásai két részből tevődnek össze:

• rendes, vagy általános források alkotják az egyik részterületet, amely a tagállamok kvótabefizetéseiből adódik (a kvótabefizetés erre a célra rendelkezésre álló része), így minden kvótaemelés automatikusan növeli az IMF rendes forrásait,
• hitelforrások egészítik ki a rendes forrásokat, mert az IMF rendszeres jövedelmein kívül idegen források bevonására is törekszik.

Az IMF által nyújtott hitelek

Az IMF hitelezési gyakorlata a nemzetközi pénzügyi  rendszer zavartalan működését kívánja elősegíteni. Az IMF elsősorban a fizetési mérleg-gondok megoldására ad lehetőséget. Az IMF által folyósított hitelek és pénzügyi támogatások határidős devizaügylet formájúak, swap-ügyletként működnek. Ez azt jelenti, hogy adott ország megkapja a hitel összegét és ekkor saját fizetőeszközét adja cserébe. A swap ügylet tehát valutacsere. Az IMF hiteleit a tagországok a befizetett alaptőkerészesedésük (kvótájuk) arányában vehetik igénybe, megállapodás alapján. Az IMF hiteleinek feltételessége azt jelenti, hogy adott ország kötelezettséget vállal a korábban folytatott és kedvezőtlen eredményt elért gazdaságpolitika kiigazítására. A tagállamok a hitelfelvétel kapcsán szándéklevélben fogalmazzák meg azokat a gazdaságpolitikai vállalásokat, amelyeket a hitel elnyerése érdekében megvalósítani szándékoznak. Az IMF hiteltevékenysége az utóbbi két évtizedben számos ponton módosult, így jelenleg differenciált hitelpolitikát folytat.

Az IMF hitelek formái:

• készenléti hitelmegállapodások: makrogazdasági és pénzügyi stabilizációt szolgálnak, 12-24 hónapra szólóak,
• kibővített megállapodás (EFF): 1974 óta alkalmazott megoldás, 36 hónap alatt lehívható, 5-10 éves futamidőre nyújtott hitel, amelyet egyenlő részletekben kell törleszteni,
• kompenzációs és feltételes finanszírozási hitel: exportbevételek kiesését hivatott pótolni ez a hitel,
• ütközőkészlet finanszírozás (például kávé, kakaóegyezmény),
• szerkezetátalakító és egyensúlyjavító hitelek (SAF): 1986-tól működik, legalacsonyabb jövedelmű tagországok jutnak hozzá, amelynek célja a makrogazdasági programok segítése az egyensúly megteremtése érdekében,
• kibővített szerkezetátalakító hitel (ESAF): 1 főre eső GDP-vel mérik,
• adósság és adósságszolgálat csökkentésének finanszírozása,
• természeti katasztrófákhoz kapcsolódó finanszírozás: 1960 óta működik, a segítségnyújtás összegét 3 év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetni,
• gazdasági átállás elősegítésére nyújtható hitel (STF): átmeneti jelleggel 1993-tól működik.