A nemzetközi gazdasági kapcsolatok történetéből számos példát ismerünk arra, hogy a kivitel gazdasági okokból történő tilalma fontos szerepet játszott a gazdaságpolitika céljainak megvalósításában. A szabadkereskedelmi irányzatok megerősödésével, a világkereskedelem, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok dinamikus növekedésével alkalmazása szükségszerűen visszaszorult.
A kivitel mennyiségi korlátozása a 20. században a fejlett országokban csak akkor került alkalmazásra, amikor azt rendkívüli gazdasági vagy politikai események szükségessé tették, így történt ez a két világháború ideje alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően, valamint a 2. világháború utáni súlyos áruhiány idején. Napjainkban az exportkorlátozást a fejlett országok csak különleges helyzetekben, a fejlődő országok viszont gyakrabban alkalmazzák.
Az exportkontingensek alkalmazásának leggyakoribb céljai
A kormányok elsősorban olyan termékek (nyersanyagok, élelmiszerek) exportját korlátozzák, amelyek a hazai piacon keresettek, ugyanakkor a világpiacon is jól értékesíthetők. Ezzel akarják megakadályozni, hogy a világpiaci kereslet nyomán belföldön hiány keletkezzen, jelentősen növekedjen a belföldi ár.
Ezt az eszközt használják akkor is, ha a kormányzat meg kívánja akadályozni vagy lassítani akarja valamilyen – nem vagy lassan megújuló – természeti kincs (például: ritka fafajok, elefántagyar stb.) kiaknázását.
A fejlődő országok a kivitel mennyiségi korlátozásával igyekeznek elősegíteni valamely hazai nyersanyag feldolgozását, kikapcsolva, csökkentve a világpiaci kereslet árfelhajtó hatását. A kivitel visszafogása növelheti a hazai foglalkoztatottságot is, ugyanakkor a világpiaci árak emelkedhetnek, attól függően, hogy az ily módon visszatartott árumennyiség milyen hatással van a világpiaci kínálat alakulására.
A kivitel mennyiségi korlátozásának célja lehet a cserearány javítása. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha az adott ország megfelelő világpiaci pozíciókkal rendelkezik, vagyis az általa visszatartott mennyiség más forrásokból korábbi áron nem pótolható. Amennyiben az országnak nincs monopolhelyzete, akkor a versenytársakkal való megállapodással sikerülhet a kívánt hatást elérni. Az eredmény azonban ilyen esetben rendszerint nem tartós, mint azt az OPEC országok erőfeszítéseinek kudarca is bizonyítja. A második világháborút követő időszakban az érdekelt kormányok részvételével, támogatásával több olyan megállapodás jött létre, amelyek célja egy-egy termék (kávé, kakaó, cukor, ón stb.) nemzetközi kereskedelmének stabilizálása volt. Az egyezmények egy részében (például kávé, kakaó) fontos szerepet kaptak a termelő országok által vállalt exportkvóták.
A rendszerint autonóm módon alkalmazott exportkontingensek, exporttilalmak azonban kétélű fegyvernek bizonyulhatnak az azokat bevezető országra nézve. A kivitel visszafogása arra ösztönözheti az importőr országokat, hogy új, alternatív beszerzési források felkutatásával, importhelyettesítő, importtakarékos termelési lehetőség keresésével csökkentsék függőségüket, így az átmeneti exportkorlátozás végül a piac elveszítését okozhatja.
Önnek mi a véleménye?
You must be logged in to post a comment.