Értékpapírosítás (securitization)

Ez a technika a világ számos, fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező országában nagyon népszerű, a magyar piacon viszont még újdonságnak számít. Eredetileg az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államokban kezdték alkalmazni. Abban az időben még csak a jelzáloghitelek és más lakossági bank-hitel portfoliók finanszírozására alkalmazták. Innen fejlődött tovább a technika, és a ’80-as években már más eszköztípusok is képezték az alapterméket.

„Az értékpapírosítás folyamata során pénzügyi követelések egy csoportját különítik el jogi és gazdasági értelemben, és ezt fedezetként használva ún. eszközzel fedezett értékpapírokat (asset-backed security, vagy ABS) bocsátanak ki a piacra.” (Nádasdy)

Egy másik megközelítésből „értékpapírosításra akkor kerül sor, amikor egy külön erre a célra létrehozott entitás, vagy céltársaság tulajdonjogot szerez a pénzügyi eszközök egy csoportja felett, és a pénzügyi eszközökből befolyó várható bevételek fedezetére alapozva értékpapírokat bocsát ki” (Fabozzi).

Az értékpapírosítási folyamat alapstruktúrája két lépcsőből tevődik össze. Az elsőben a kezdeményező, avagy az értékpapírosító (originator) meghatározza azon eszközöket, melyeket egy ún. referenciaportfolióba olvaszt. E folyamat révén az érintett eszközök eltűnnek az értékpapírosító mérlegéből. Ezután ezt az értékpapírosítandó portfoliót értékesíti egy második félnek, melyet kibocsátónak (vagy céltársaságnak) nevezünk. Érthetően megfogalmazva a céltársaság egy adott pénzügyi intézmény által speciálisan az alapterméket képező eszközök megvásárlására létrehozott szerv. Ennek legfőbb célja a mérlegen kívüli eszközök kezelése, melynek számviteli és jogi okai vannak. Ugyanis azzal, hogy jogilag független jogi személyként hozza létre, függetleníteni tudja azt az értékpapírosító esetleges csődjétől. A második lépésben a kibocsátó az alaptermék beszerzésének finanszírozásául kereskedhető értékpapírokat bocsát ki a piac befektetői számára. Tehát az értékpapírosítandó portfolió megvásárlásához a tőkepiacról szerez forrást. Az értékpapírosítás alapvetően nem ragaszkodik ehhez a modellhez, azonban alapstruktúrának az előbb leírt változat tekinthető. Többek között előfordulhat olyan eset is, hogy a céltársaságra nincs szükség.

Két fajtáját különböztethetjük meg a szekuralizációnak:

1. Hagyományos vagy cash-flow alapú. Valódi átruházáson alapuló értékpapírosítás, amikor az eszközök a céltársaság tulajdonába kerülnek.
2. Szintetikus. Az előzővel ellentétben főként egy, a gazdaság egészére értett kitettséget ruházunk át a céltársaságra azáltal, hogy derivatív ügyleteket használ. Fontos, hogy az értékpapírosított portfolió számviteli szempontból nem kerül a céltársaság tulajdonába.

Az értékpapírosítás előnyei között a forrásbevonás és likviditás megteremtése mindenképpen megemlítendő. Azáltal, hogy új lehetőségek nyílnak meg forrás bevonására a bankok piacán, sokkal inkább diverzifikálttá is teszi ezt a piacot. Más forrásbevonási módok kiapadása esetén így elkerülhetőbb, hogy likviditási problémák lépjenek fel.

(Forrás: Jankó-Tari: Tőzsdén kereskedett értékpapírosított termékek)