Az mutatja meg, hogy az értékesítési tevékenység során keletkezett követeléseket (vevőállományt) mennyi idő alatt teszi pénzzé a vállalat. Egyszerűbben fogalmazva a mutató azt méri, hogy a vizsgált időszakban a vevők átlagosan hány nap alatt fizették ki számláikat. A mutató számlálójába a társaság átlagos vevőállományát állítjuk be, amelynek kiszámításánál az előző mutató átlagos készletállományánál leírtakra kell tekintettel lenni. A nevezőben pedig az átlagos napi árbevétel szerepel, amelyet a nettó árbevétel és az időszakban ténylegesen eltelt naptári napok számának hányadosa ad meg:
A mutató értelmezésénél ismételten kerülni kell a nagyon leegyszerűsített következtetéseket. Ha a mutató értéke a szektor átlagát jelentősen meghaladja, az arra enged következtetni, hogy a vállalat túlzottan engedékeny hitelezési politikát folytat vevőivel szemben, ennek finanszírozási terheit pedig a vállalatnak kell állnia.
A mutató magas értékének – a hazai gyakorlatban egyáltalán nem ismeretlen – másik oka pedig az, hogy a vevők fizetési hajlandósága nagyon rossz, emiatt a társaságnak nehezen behajtható követelései halmozódnak föl. A mutató átlagosnál alacsonyabb értékének értelmezésével azonban már óvatosabban kell bánnunk. Az alacsony érték egyfelől jelentheti a követelések behajtásának hatékonyságát, ami egy olyan gyenge fizetési morállal rendelkező országban, mint Magyarország, nagy előny lehet, azonban a nagyon alacsony érték éles piaci versenyhelyzetben piacvesztést okozhat. A hazai gyakorlatban is számos példát láthatunk arra, hogy egy tőkeerős (esetleg a külföldi anyacég által finanszírozott) vállalat kiszorította likviditási problémákkal küzdő kisebb vetélytársát a piacról csupán azzal, hogy áruját képes volt 30 napra bizományba adni a kereskedőnek, miközben vetélytársa azonnali készpénzes fizetést követelt meg. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]
Önnek mi a véleménye?
You must be logged in to post a comment.