A nemzetközi tőkeáramlás formái és okai

A nemzetközi tőkekapcsolatok a világgazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szektorát alkotják, napjainkban az országok szinte kivétel nélkül igen aktív résztvevői a nemzetközi tőkeforgalomnak (akár fejlett, akár kevésbé fejlett országról legyen is szó).

A nemzetközi tőkeáramlás klasszikus típusa a kölcsöntőke áramlás és a működőtőke áramlás.
A működőtőke áramlás két alapvető formája:

  • direkt külföldi beruházás,
  • portfolió beruházás.

A direkt működő tőke export

A direkt tőkeáramlás esetén a befektetés effektíve produktív célból, reál-tőkejavakba történik, így a tőketulajdonos nem mond le eszközeinek használati jogáról. Aktívan részt kíván venni a tőke működtetésével kapcsolatos döntésekben, a tőke mindenkori tényleges hozamára, a nyereségre tart igényt.

A külföldi direkt beruházások volumene az 1980-as évek közepétől növekedett meg dinamikusan. Az évtized első felében átlagosan 50 milliárd dollárt fektettek be közvetlen formában, 1985. év után ez már meghaladta a 160 milliárd dollárt, 1995. évben pedig a 315 milliárd dollárt.

A külföldi direkt tőkeberuházások okai különféle érdekekre vezethetőek vissza. A befektetők mélyreható és komplex elemzés segítségével döntenek arról, hogy hol, milyen módon kívánnak tulajdonosként megjelenni. Első helyen a profitszerzés áll, azonban abban megoszlanak a vélemények, hogy ezt a profitot rövid, vagy hosszú távon várják-e a befektetéstől.

A direkt befektetés legfontosabb tényezői:

  • költségcsökkentés: Amikor egy vállalat költségelőnyökre épülő stratégiát folytat fontos, hogy ne maradjon le az olcsó termelést lehetővé tévő telephelyek létrehozásában. Ennek megoldását gyakran a telephelyek külföldre történő áthelyezése adja. Ennek lényege, hogy a vállalat a költségek csökkentését szem előtt tartva választja meg telephelyét. Annak, hogy a külföldi országokban alacsonyabb költséggel számolhatnak, több oka is lehet. Ilyen ok, hogy a valuták árfolyama eltér a vásárlóerő-paritásos árfolyamtól. Minél fejletlenebb egy ország, annál inkább alulértékelt a valutája. Ez esetben az egyes országokban lévő árszínvonalak különbözni fognak, tehát a termelési tényezők árai átlagát tekintve alacsonyabbak lesznek a fejlett országokénál.
  • a bérköltség alakulása: Vállalati szinten az egyik legfontosabb költségtényező a bérköltség, ennek kiaknázása komoly költségelőnyt jelenthet. Az egyes országok bérköltségeinek alakulásában jelentős eltérések vannak. A közepesen fejlett országokban a bérek nagysága a fejlett országokénak mindössze 1/3 – 1 részét teszi ki. Ezek a különbségek jelentős motivációt jelentenek a multinacionális vállalatok számára. Az összetettebb termékek esetében gyakori, hogy a telephelyek csak 1-1 munkafolyamat elvégzését valósítják meg. A költségek csökkentése végett ilyenkor a vállalat – vállalaton belüli, vagy külső beszállítókkal kombinált – nemzetközi kooperációs hálózatot épít ki. A telephelyet nemritkán vámszabad területen létesítik, mentesülve így a vám- és illetékfizetés alól. Bár az alacsony bérköltség nagy szerepet játszik a külföldi direkt beruházásban, szerepét mégsem szabad abszolutizálni. Ezek alapján ugyanis masszív tőkeáramlást kellene tapasztalnunk a legfejletlenebb országokban, ez azonban nem figyelhető meg. Legalább ilyen fontos tényező az is, hogy a rendelkezésre álló munkaerő mennyire képzett, kvalifikált, mennyire képes a fejlett technológiai termelési folyamatban való részvételre.
  • szállítási költségek alakulása: A termelés növekedésével egyre távolabb fekvő piacokat kell meghódítani, így a szállítási költségek egyre nagyobb részarányt képeznek a termék összköltségén belül. Mérlegelni kell, hogy melyek az olcsóbb megoldás: a terméket az anyaországban előállítani és exportálni, vagy az importőr országban, vagy annak régiójában telephelyet létesíteni, és ott gyártani a terméket.
  • a vámfalak megkerülése: Egyes országok megnehezítik a kívülről származó termékek behozatalát. A külföldön létesített telephely esetén viszont nem kell ilyen hátrányokkal számolni. A direkt tőkebefektetés eredményeképpen a vállalat a vámfalak mögé tud kerülni, mentesülhet az importot terhelő korlátozásoktól. A célpiacon kedvezőbb eladási árat érhet el, növelheti piaci részesedését. Mindezek ellenére csupán a vámfalak megkerülésére mégsem lehet a beruházási döntést alapozni. A jövőben ezen előnyök perifériális jelentőségűvé válhatnak.
  • a beruházási légkör: Jelentős, hogy a befogadó ország milyen ösztönzést képes, illetve hajlandó nyújtani a beruházó felé. Olyan tényezőkről is szó van, mint a politikai és gazdasági stabilitás, a valutáris helyezet, hogy mennyire stabil az árfolyampolitika. Fontos továbbá a célország infrastruktúrájának fejlettsége. Elmaradottság esetén további ilyen irányú kiadások várhatóak, melyek növelik a beruházási költségeket. Más esetben azonban éppen ennek révén várható költségmegtakarítás, hiszen lehetséges, hogy ezen kevésbé fejlett ország környezetvédelmi előírásai nem annyira szigorúak, és lehetőség nyílik olcsóbb, de kevésbé környezetkímélő technológiák alkalmazására.

A portfolió jellegű tőkeáramlás

Olyan értékpapírformát öltő tőkeügyletek, ahol az értékpapír megvásárlójának kiemelt szempontja, hogy megőrizze tőkeeszközeinek likviditását, és az értékpapírból származó pénzügyi nyereségre tegyen szert. A portfolió befektetések jelentős része kamatozó értékpapírokba, állampapírokba, vállalati kötvényekbe áramlik. Alapvető jelentőségű kérdés, hogy miképpen alakul a hazai és a külföldi pénzpiacokon elérhető kamatláb. Ha a Ft alapú kötvények kamata pl. 12%, míg az euro alapú kötvényeké csak 4%, akkor erőteljes portfolió jellegű tőkeáramlás indul meg a magasabb kamatlábbal rendelkező országba. Ha azonban a valuták árfolyama változik, a kamatlábak eltérésein alapuló döntés félrevezető lehet. Ha pl. a Ft leértékelődik 8%-kal – a külföldi és a hazai befektetés elérhető hozama megegyezik. Ebben az esetben a portfolió jellegű befektetést semmi sem indokolja, hiszen az elérhető hozamok megegyeznek. Ellenkező esetben a befektetőket a nagyobb nyereség elérése  tőkeáramlásra készteti, de nem feltétlenül jelenti annak megindulását. Kockázat kerülése esetén a különböző valutanemekben kibocsátott értékpapírok között nem csupán hozamok alapján választanak. A gazdasági, illetve a politikai helyzet bizonytalansága, a fizetési mérleg ingatag helyzete a valuta nem várt leértékelődéséhez vezethet, így a portfolió eredménye veszteségben végződhet.

A portfolió jellegű befektetések jelentős rész nem értékpapírokba, hanem tulajdonosi jogokat megtestesítő részvényekbe történik, melyet több tényező is indokolhat. Az egyik, hogy az országok között a részvények jövedelmezősége eltérhet egymástól, ami nemzetközi tőkeáramlást indukál. A másik ok a befektetők kockázatkerülő magatartása. Beszélhetünk egyedi kockázatról, mely az adott iparágat, és a vele kapcsolatban lévő cégeket érinti, és piaci kockázatról, mely minden üzleti vállalkozást egyaránt érint. Az egyedi kockázat adott országon belüli diverzifikációval kiküszöbölhető, a piaci kockázat azonban csak a befektetés országok közötti megosztása révén csökkenthető.

A portfolió jellegű beruházások rendkívül fontos szerepet játszanak az egyes országok pénzpiaci folyamataiban. Példa erre az 1990-es évek végén kibontakozó orosz és dél-kelet ázsiai válság, amikor a fejlett országok jelentős mértékű portfolió jellegű tőkét vontak ki az érintett országból, aminek eredménye a tőzsdeindexek zuhanása, a befektetői bizalom megrendülése, a devizatartalékok csökkenése volt.

Önnek mi a véleménye?