Tisza-tavi Leader Hírek – 2014 július

– Július 4-én, Abádszalókon, a Csipkeverők Házában mutatták be az Örökségünk – a Tisza-tó című fotóalbumot és Vajó Sándor fotókiállítását. Az eseményt
Az Alföldi Gasztronómia Kultúrájáért Alapítvány szervezte, akik európai uniós forrásra pályáztak, hogy a kiadvány megjelenhessen.

A megjelentek köszöntése után Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, a Tisza-tó miniszteri megbízottja kapott szót. Elnök úr
először a rendezvényre kiválasztott helyszínt dicsérte, hiszen a Csipkeverők Háza és annak árnyas udvara szép hátteret adott a könyvbemutatóhoz. Felidézte,
hogy saját nagymamája is vert csipkét és a felesége is. Az Örökségünk – Tisza-tó című könyvről azt mondta, hogy ez egy kézikönyv ahhoz, hogy egy téli estén
visszaidézzük a különböző tiszai tájak hangulatát. Nemcsak egy színes album ez – mondta Kovács Sándor -, hanem hangulatot, érzelmeket is magában rejt.

Szabó István, a Tisza-tavi Laeder Egyesület elnöke az egyesület tevékenységéről adott tájékoztatást. Elhangzott, hogy az egyesület eddig 2,2 milliárd
fejlesztési forrás fölött diszponált, ami 220 sikeres, támogatott projektet jelent. Ezek nagyon sokrétű pályázatok voltak, átfogták a kultúra, a
falufejlesztés, a vállalkozás, az intézmény-felújítás, az örökségmegőrzés területét.

Ezután a Csillaghúr Népdalkör előadásában tiszai népdalokat hallgattak meg a jelenlévők.

Nagy Kálmán, Kunhegyes református lelkésze Isten Igéjét hirdette a Zsoltárok Könyvéből. Egy régi olvasmányélményét is felidézte: a Nők Lapjában a híres
színésznő, Ruttkai Éva azt mondta, hogy: „Jézus Krisztus az én múltam, jelenem és jövendőm.” A mai ember óriási dolgok felett tud uralkodni, de alkotni
csak úgy tud, hogy eszköz az Örökkévaló Isten kezében.

Bordás Imrét, Abádszalók nyugalmazott polgármesterét arra kérték meg, hogy ismertesse, hogy készült el ez a kiadvány, illetve hogyan rendszerezték a
kiválogatott fotókat. Bordás Imre elmondta, hogy a munka 2011-ben kezdődött el. Az album egyrészt tartalmazza Vajó Sándor fotóit, mellettük pedig idézetek
olvashatók a magyar irodalomból. A könyv három részből állt össze: bemutatja a Tisza-tavat, a körülötte lévő – Szolnok megyei – településeket és a harmadik
részben egy válogatást ad a térség népművészetéből. Köszönetet mondott az elvégzett munkáért Vajó Sándornak és a közreműködőknek.

J.N.SZOLNOK MEGYEI II. CIVIL ÉS I. VIDÉKFEJLESZTÉSI FÓRUM

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat vezetésével megvalósuló Partnerek vagyunk! projekt következő eseményére ma délelőtt került sor a Megyeházán.
Ezúttal közösen ülésezett a civil és a vidékfejlesztési fórum, előbbi már második, utóbbi első alkalommal. A közös munka nem volt ördögtől való, hiszen a
tanácskozás alatt számos kapcsolódási pontban találkozott a két szakterület. Dr.Csoór György, a megyei közgyűlés társadalmi alelnöke köszöntőjében
hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a személyes összefogás és a közös szándék az előrelépés érdekében.

A 2014-2020-as vidékfejlesztési forrássokkal kapcsolatban dr.Barancsi Ágnes, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referense a Vidékfejlesztési Program
(VP) vonatkozásában elmondta, hogy a kistérségek adottságaira, belső erőforrásaira építő, a helyi közösségek, a helyi gazdaság szereplőinek részvételével
megvalósuló programok kaphatnak támogatást ebben a ciklusban.

Előadásában a civil szféra számára elérhető pénzügyi forrásokról is tájékoztatta a résztvevőket, hiszen a VP támogatási célterületei közé tartozik a
közösségfejlesztés, kultúra, emberi erőforrás fejlesztés és a kultúra is.

ÉLET-ÚT-ESÉLY – a hozzáférhető Szolnokért” c. projektet közösen mutatta be Fehérváry Tünde, az “én is Vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi
Egyesülete elnöke és Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók JNSZ Megyei Egyesülete elnöke. “Mivel mindannyiunk – vakok, gyengénlátók, mozgás- vagy
hallássérültek – számára egészen más szempontok érvényesülnek az életvitelünkben, ezért fontos ezt tudatosítani a lakosokban, a társadalomban vagy akár
akadálymentes fejlesztések, beruházások kapcsán. Éppen ennek elősegítése céljából készül tájékoztató kiadvány és a tagjaink hangos térképet készítenek
egyes helyszíni bejárásaikról – segítendő fogyatékkal élő társaikat.

A helyi értékek szerepéről és a JNSZ Megyei Értéktár Bizottság (MÉB) eddigi munkájáról dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója, a MÉB tagja
számolt be. Hangsúlyozta, hogy az ajánlásra kerülő helyi értékeket minden közösségnek sajátjának kell éreznie.

Bali István, az Európai Vidékfejlesztő Egyetem elnöke “Civil partnerség az európai vidék felzárkóztatásáért” címmel tartott előadást, melynek során
részletesen bemutatta az európai egyetem tevékenységét annak 1988-as alapítása óta.

Abádszalók, 2014. július 23.

Szabó István

elnök

Önnek mi a véleménye?