Pénzügyi egyensúly

Gazdasági egyensúlynak nevezzük azt az állapotot, amikor különböző gazdasági szereplőknek nem áll érdekükben megváltoztatni gazdasági magatartásukat. A gazdasági egyensúly fogalmának vannak reál- és nominális (pénzügyi) vonatkozásai. A különböző pénzügyi folyamatok aggregált hatásai a pénzügyi egyensúlyi, vagy éppen egyensúlytalansági helyzetekben manifesztálódnak. A gazdasági egyensúly, ezen belül a pénzügyi egyensúly nem feltétlenül egymást lefedő fogalmak. A reálgazdasági egyensúly a vegyes gazdaságokban általában feltételezi a pénzügyi egyensúly létét, míg a pénzügyi egyensúlyból nem következik feltétlenül a reálegyensúly. A pénzügyi egyensúly megteremtése egyszerűbb, időigénye relatíve kicsi.

A pénzügyi egyensúly maga is rendkívül összetett jelenség, hiszen különböző részegyensúlyok valamilyen összessége. A pénzügyi egyensúly fogalmához tágabb értelemben hozzátartozik a pénzstabilitás, a pénzügyi rendszer egészének stabilitása. A pénzügyi egyensúly alatt szűkebb értelemben különböző pénzáramlások és reál áramlások mennyiségi megfelelése, összhangja.

Az egyensúlynak vannak mérhető, skalár számmal, vagy valamilyen rangsorral, pénzügyi mutatóval kifejezhető vonatkozásai (részegyensúlyok), és vannak így meg nem ragadható minőségi összefüggések is. A pénzügyi egyensúly belföldi vonatkozását valamilyen árindexszel mért inflációval, vagy másképpen a pénz stabilitásával és a költségvetés, pontosabban az államháztartás pozíciójával, a belső államadósság relatív szintjével szokták jellemezni.

A külső pénzügyi egyensúly a nemzetközi fizetési mérleg pozíciójával, a nemzetközi tartalékok és a külső adósság állomány relatív

Pénzteremtő bankműveletek

Két alapvető pénzteremtő bankműveletet különböztetünk meg. Az első a zárt gazdaság feltételezésén alapul. Ekkor a pénzteremtés úgy történik, hogy a belföldi bankrendszer hitelt nyújt a nem monetáris szereplőknek. A hitelnyújtás történhet hitelszerződés, vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása formájában. E bankművelet eredményeként a nem monetáris szereplők bankbetétei játsszák közvetlenül a pénz szerepét. Ezért kiegészíthetjük az előbbieket azzal, hogy a bankok betéti kamatfizetései is pénzteremtést jelentenek.

A pénzteremtés másik alapvető módja a monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlása. A külföldi fizetőeszköz az adott országban nem tölti be a törvényes fizetőeszköz szerepét. Határesetek itt is vannak, hiszen instabil pénz esetén más országok törvényes fizetőeszköze(i) átvehetik részlegesen a pénzfunkciókat. A monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlásának szabadsága a nemzeti valuta (törvényes fizetőeszköz) konvertibilitásának fokától függ.

Két alapesetet különböztethetünk meg. Az egyik esetben külföldi fizetőeszközt csak a monetáris hatóság vásárolhat. A másik esetben ezt a műveletet korlátozás nélkül bármelyik bank megteheti. Az elkülönítésből láthatjuk, hogy e pénzteremtő művelet súlya függ az átváltás szabadságától. Amennyiben a nem monetáris szereplők is szabadon rendelkezhetnek külföldi fizetőeszközzel, akkor a kereskedelmi bankokkal szembeni átváltási igények is jelentősen nőnek. A devizavásárlással teremtett pénz tulajdonképpen nem más, mint a külföldi fizetőeszközt kibocsátó monetáris intézmény fizetési ígéretének elfogadása. Az

Árfolyamrögzítés

Árfolyamrögzítés esetében a jegybank garanciát vállal arra, hogy az ország devizájának egy másik (horgony-)devizához vagy devizakosárhoz kapcsolódó árfolyamát egy meghatározott szinten, vagy szűk sávon belül tartja. Ha a horgonydevizát kibocsátó ország inflációja alacsony, akkor nyitott gazdaságokban az árfolyam stabilizálásán keresztül a legtöbb esetben közvetve az árszínvonalat is stabilizálja jegybank, mintegy importálva a horgonydeviza országának árstabilitását.

Rögzített árfolyamos rendszerben a jegybank általában nem képes önálló kamatpolitikát folytatni. Az irányadó kamat szintje gyakorlatilag követi a horgonydevizát kibocsátó ország kamatszintjét, hosszabb távú eltérések csak abban az esetben lehetségesek, ha a belföldi és külföldi szereplők közötti tőkeáramlást jogi eszközökkel korlátozzák, azaz a deviza konvertibilitását csökkentik. Az árfolyam rövid távú elmozdulásainak ellensúlyozására a jegybank devizapiaci intervenciók keretében végrehajtott devizaeladási és -vásárlási műveleteket hajt végre.

Az árfolyamrögzítés előnye a rendszer egyszerűsége és átláthatósága. Hátránya ugyanakkor egyrészt, hogy a rögzített árfolyam hitelességének fenntartásához nagy mennyiségű külföldi devizatartalék felhalmozására van szükség, ami drága. Másrészt az árfolyamrögzítés hitelességét nehéz megőrizni: az árfolyamrögzítéseknek gyakran leértékeléssel járó valutaválságok vetnek véget, melyek után az ország gazdasága akár évekre is recesszióba süllyedhet.

Az MNB által 1995 és 2001 között követett csúszó leértékelés az árfolyamrögzítés egy speciális fajtája. A hazai monetáris rendszernek 2008. február 25-ig részét

Tőketartalék

A tőketartalék meglehetősen összetett tartalmú tőkeelem, amelyet véglegesen a vállalkozás rendelkezésére bocsátottak, és amelynek értéke a cégbíróságon nem kerül bejegyzésre. Itt kell elszámolni például a részvények kibocsátáskori ellenértéke (árfolyama) és névértéke közötti különbséget, az alapítók által tőketartalékként véglegesen a vállalat rendelkezésére bocsátott összegeket, a külföldi alapítók által valutában, illetve devizában befizetett ún. törzsdeviza (törzsvaluta) bekerüléskori, illetve felhasználáskori árfolyam-különbözetét és még sok egyéb tőkeelemet.

Államadósság

A költségvetési hiányt elvileg és gyakorlatilag is többféle módon lehet finanszírozni. A költségvetési hiány finanszírozásának két alapvető eszköze van. A hiány monetizálása, ami azt jelenti, hogy valamilyen pénzteremtő bankművelet eredményeként a hiányfinanszírozás mértékével megnő a belföldi pénzmennyiség. A hiány monetizálásának megítélésében kardinális kérdés a gazdaság pénzkeresletének alakulása. Amennyiben a hiány finanszírozására teremtett pénz mennyisége nem haladja meg a pénzkeresletet, úgy ez a finanszírozási mód infláció nélkül járható út.

A tranzakciós pénzkeresleti komponens növekedése nem konvertibilis valuták esetében tekinthető a jegybanki pénzteremtő hitelfinanszírozás esetén olyan tényezőnek, amely nem okoz zavarokat a pénzstabilitásban. A spekulációs pénzkeresleti komponens (különösen fejlett tőkepiacok esetében) nem jelent stabil hátteret a hiány monetizálásához. Ebben az esetben a pénzkereslet csökken és erősödik az egyéb finanszírozási instrumentumok tartása. A finanszírozási instrumentumok helyettesíthetőségéhez hasonló eredménnyel jár a konvertibilis (különösen a teljesen konvertibilis) fizetőeszközzel megvalósított hiány monetizálás.

A monetizálás alapesetben történhet a jegybank által nyújtott hitelből. Ez a monetáris bázis, a jegybankpénz mennyiségét úgy növeli, hogy e hitelnek tényleges pénzügyi terhe nincs, sőt tényleges visszafizetési kötelezettsége sincs. Mivel a pénzkereslet és pénz kínálat meg nem felelése ebben a helyzetbe fokozott veszély, így az infláció, annak ingadozása és a gazdasági szereplők (közöttük a kormányzat) pénzillúziója komoly

Bretton Woods-i rendszer

A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:

A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.

A rendszer válsága

1950-es években a nyugat-európai

6 / 6« Első...23456